2021, január 26, kedd.
custom_html_banner1

A korai fejlesztések szükségességét népszerűsítették az idén

Az Udvarhelyszéki Anyák Egyesületének fő célja, hogy összefogja, bátorítsa, segítse és szakemberek bevonásával tanítsa a közösségükbe tartozó édesanyákat, gyermekeiket és családjaikat. A gyermekek egészségének megőrzését szolgálta az idei évben zajló projektjük is, amely során a motorikus elmaradásokat, a lúdtalp és különböző gerincproblémák kezelését népszerűsítették a családok körében.


Az anyák közössége 2011-ben indult, hiánypótló kezdeményezésként, kezdetben csoportként, majd 2015-ben hivatalosan is bejegyezték az egyesületet. A kezdeti negyvenfős csoport mára több mint háromezer tagot számlál. Megalakulása óta havi rendszerességgel tartanak előadásokat a legkülönfélébb témákban szakemberek bevonásával. Idén a világjárvány miatti korlátozó intézkedések következtében némiképp átalakultak ezek a rendezvények, némelyik elmaradt, mások online térbe kerültek és rendhagyó módon folytatódtak. Ilyen volt többek között a kismamatorna, különböző tematikus előadások és a 9. Séta a szoptatásért elnevezésű rendezvény is, amely az anyatejes táplálás népszerűsítését szolgálja. Programjaikat, kezdeményezéseiket általában adományokból, pályázatok segítségével igyekeznek életre hívni. Az egyesület a 2019–2020-as évben is sikeres pályázatot nyert a Bethlen Gábor alapból Megkésett vagy eltérő mozgásfejlődés fejlesztése: 0–10 éves korosztály számára  címmel a Gyermekek éve keretében. Amint azt Fekete Éva, az egyesület vezetője elmondta: még 2018-ban szembesültek azzal a ténnyel, hogy milyen kevés lehetőségük van a gyermekek mozgásfejlesztésére azoknak a családoknak, ahol koraszülött baba érkezik. Ennek javítása érdekében önkéntes munkatársaik összesítették, hogy milyen korosztályoknak lenne szüksége felmérésre és fejlesztésre. A projekt során több tevékenység is megvalósult Székelyudvarhelyen idén, a járványügyi szabályok betartásával. Többek között kiscsoportos babatorna heti rendszerességgel várta az érdeklődőket, korai fejlesztésben azok a családok részesültek, akiknek a babájuk speciális igényű és eltérő fejlődésű vagy koraszülött volt, de volt csoportos szenzomotoros fejlesztés a megkésett forgás, kúszás, mászás, önálló ülés fejlesztésére is. 

Homoródmenti programok

A programot vidéki gyerekekre is kiterjesztették. 

– Úgy gondoltuk, a vidéken élő gyermekeknek és szüleiknek még kevesebb lehetőségük van az ilyen fajta fejlesztésekre, ezért is döntöttünk úgy, hogy falvakban is lehetőséget biztosítunk a gyerekeknek mozgásuk felmérésére, illetve fejlesztésére. Ugyanakkor egyesületünk nemcsak a székelyudvarhelyi, hanem az udvarhelyszéki családok segítését is felvállalta, amint az a nevében is szerepel – tette hozzá Fekete Éva. Mint részletezte, ezúttal a Homoródmentére esett a választásuk. Csoportos lúdtalptornát szerveztek az év során 3–6 éves korosztály számára Homoródszentpéteren és Homoródszentmártonban, valamint 6–10 éves korosztály számára Homoródszentpéteren, melybe a városfalvi iskola diákjai is bekapcsolódtak. A lúdtalptornák során Hadnagy Ágnes gyógytornász felmérte a gyermekeket, akik betanító, gyakorló órán vehetnek részt az őket oktató óvónővel, tanítónővel és testneveléstanárral. A projekt során az egyesület számos fejlesztő eszközt is vásárolt, amelyeket az elkövetkező években is a gyermekek fejlesztésére használhatnak majd. Többek között szivacselemeket, talpstimuláló elemeket mezítlábas és gerinctornához, különböző fejlesztő eszközöket stb. Fekete Éva szerint a Megkésett vagy eltérő mozgásfejlődés fejlesztése: 0–10 éves korosztály számára elnevezésű projekt, amely ebben a hónapban ért véget, nagyban hozzájárult a csecsemők, gyermekek életkörülményeinek javításához, fejlesztéséhez, ugyanakkor számos család életét könnyítette meg. A projekt lejártával sem érnek véget az eddigi programok, a különböző csoportoknak szánt fejlesztő programok igény szerint a jövőben is folytatódnak.

Népbetegségnek számító lúdtalp

Hadnagy Ágnes gyógytornász szerint a lúdtalp népbetegségnek számít, a lakosság jelentős része szenved ettől. A lúdtalp a talp boltozatának megsüllyedését jelenti. Kifejtette: a fő hangsúlyt a megelőzésre kell fektetni, amit minél korábban, ebben az esetben már csecsemő-, kisgyermekkorban el kell kezdeni, és amelyet az Udvarhelyszéki Anyák Egyesületének projektje által biztosítottak a családoknak, ezzel segítve, hogy ne legyenek később gondok. Óvodás-, kisiskoláskorban a legnagyobb az esély e mozgásszervi betegség kialakulására. Az újszülött talpa még teljesen egyenes, a láb boltozatos szerkezete csak 1-2 éves korban alakul ki, ezért fontos a megfelelő fejlesztés, s ha már kialakult, akkor a megfelelő eszközökkel a fejlesztő torna alkalmazása a képességek fejlesztésére. Ha kialakul, megváltozik a testtartás, másként terhelődik a gerinc és az alsó végtagok. Ezeken a területeken komoly fájdalmak alakulhatnak ki tartós állás vagy járás közben. 

Kapcsolódó cikkek:

14,355RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb