A könyvtár és az olvasás megszerettetése a cél

54

A középiskolás korosztály egyre inkább elidegenedik a könyvtártól, úgy járnak oda, mintha múzeumba mennének – indokolta az ifjúsági irodalmi kör létrehozásának szükségszerűségét Bleeding Bride, azaz Miklós Réka. Az írónő néhány lelkes középiskolás segítségével hozta létre a Tini Irodalmi Kört (TIK), amely ebben a hónapban indul a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. Külön részleget kapnak az intézményen belül, lesz körolvasás, a fiatalok megpróbálkozhatnak az írással, emellett a kötelező házi olvasmányok megbeszélése is a tervek között van.

Felkerültek az első könyvek a TIK polcára. Lelkes indulás Fotó: Kertész László
Felkerültek az első könyvek a TIK polcára. Lelkes indulás Fotó: Kertész László

A legfőbb cél, hogy rendhagyó módon visszacsalogassák a középiskolás korosztályt a könyvtárba, hisz mint mondják, az olvasás megszerettetése nem lehetetlen küldetés. A kezdeményezést magyarországi kiadók is támogatják, így mostani, friss, a szórakoztató irodalmat képviselő művek kerülhetnek a TIK – városi könyvtárban található – polcára.
A kör tagjai minden kedden, délután 5 órakor találkoznak a könyvtárban, ilyenkor különböző témákban zajlanak majd a foglalkozások: lesz körolvasás, amely során adott időben mindannyian ugyanazt a könyvet olvassák, havi két alkalommal pedig lehetőség nyílik saját olvasmány, de saját írás bemutatására is.
Az irodalmi kör tagjai könyvet is kölcsönözhetnek, a tagsági díj 5 lej, az összegyűlt pénzből pedig vagy újabb könyveket vásárolnak, vagy rendezvényeket szerveznek. A TIK megálmodója, Bleeding Bride, azaz Miklós Réka elmondása szerint havi rendszerességgel a kötelező házi olvasmányokat is megbeszélik a diákokkal, ezekre a tevékenységekre pedig nemcsak a tagokat, hanem minden érdeklődő gimnazistát szívesen látnak. Portik Gabriella, a Salamon Ernő Gimnázium magyartanára vezeti majd ezeket a foglalkozásokat, amelyek nem az iskolában megszokott módon, hanem rendhagyóan, közvetlen hangnemben zajlanak majd.
– Szórakoztató irodalommal kell megragadni a fiatalok figyelmét, azonban nemcsak ez a TIK célja – mutatott rá Bleeding Bride, a további tervekkel kapcsolatban pedig kifejtette: egyelőre bővítik a polcot, de kortárs magyar írók meghívását is tervezik, ugyanakkor saját irodalmi pályázatok elindításának a lehetősége is megfogalmazódott bennük.
Keresztes Csongor, a gyergyó­szentmiklósi Városi Könyvtár igazgatója lapunknak megjegyezte: azonnal rábólintott a lehetőségre.
– A középiskolások részére nincsenek programok a könyvtárban, így a TIK létrejötte külön öröm számunkra – fogalmazott az intézményvezető, majd hozzátette: reméli, hogy sokan csatlakoznak majd, mondván ez felébresztheti az olvasás és az írás utáni vágyat a fiatalokban.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.