A könnyek forrása – az öröm és a bánat

74

Mi az a titokzatos víz, mely a lélek kútjából buggyan fel és a szem tükrén jelenik meg? Milyen emberi érzések szűrőjén megy keresztül, milyen vegyi folyamatot mutat, milyen különös források táplálják? Hogy lehet az: egyszer kiárad, máskor kiapad? Egyszer patakként ömlik a szemekből, máskor mintha szárazság szikkasztaná a lelkeket – egyetlen csepp sem szivárog belőle?
Hogyan támad és hogyan tűnik el? Kérdések, amelyek rendszerint akkor ütköznek fel bennünk, amikor másokat látunk sírni, könnyezni. Mert a magunk könnyeit nem tudjuk elemezni, aminthogy szabályozni sem vagyunk képesek. A könnyek árapályát az ember lelki és hangulati állapota határozza meg és szabályozza. Amikor azt hisszük, hogy semmi okunk sincs sírni, és mégis könny csillog a szemünkben, akkor szólal meg legőszintébben eltitkolhatatlan őstermészetünk, legsajátabb jellegünk, jól–rosszul leplezett egyéniségünk.
A könny: hatalmas úr, amely kénye-kedve szerint hol mint vádló, hol mint védő lép fel. Olyan embernek, aki erőszakot követ el a saját természetén, könnyen árulója is lehet. Sok mindent tud a könny: panaszkodni és örülni, jajgatni és kacagni, rimánkodni és hahotázni – csak egyet nem tud: hazudni! A könny őszinte.
A gyermek könnye fakad fel leghirtelenebbül. Azután a nőé. Végül a férfié. A könny – ebből láthatjuk – a gyöngédség jele. A bevallott gyöngédségé.
Mert sír, sírhatna férfi is, ha bánat, csapás, fájdalom éri, de nem akarja beismerni, bevallani. Égeti a torkát, pattanásig feszíti a halántékát, majd szétrepeszti a fejét, de nem sír. Nem akar gyöngeségi vallomást tenni. Inkább szenved, sokkal többet szenved, mint az, aki szabad útjára engedi a lélek kútjának fertőző vizét, de nem engedi, hogy úrrá legyen rajta az elérzékenyülés. S azért nincs szívet tépőbb látvány, nincs szívbe hasítóbb hang, mint a férfi zokogása. Akit egy férfi könnyei sem indítanak meg, legyen az nő, vagy férfi, végképp leszámolt emberi voltával.
A női könny: balladák és románcok, drámák és regények, az anyai és hitvesi és a szerelmes szívről zengett millió dal örök témája. Annyi változata van, mint csillagnak az égen, fűnek a mezőn, illatnak a virágoskertben, bogarak zümmögésének a nyári éjszakában. Annyiféle a könny, ahányféle az emberi lélek színe, szava, hajlása, árnyalása. Egy könnycseppben megtalálod az egész embert. Mert könnyezik a lány, ha szerelmesétől kedves üzenetet kap, és könnyezik, ha elmarad végleg az üzenet. Könnyezik az asszony, ha beteljesült boldogságára gondol, és könnyezik, ha csalódás éri. Könnyezik az édesanya, ha gyermekének útját szerencsésen egyengette, és annak sikerében is könnyezik, ez bár örömkönny – de könny. Akkor is könnyezik az anya, ha gyermeke élete vakvágányra kerül – ez a bánat könnye. Könnyezik az özvegy, és könnyezik minden nő, akit bánat sújtott, még ha az idő rég behegesztette is a sebet.
Van könnye a váratlan nagy örömnek, a fájdalmas meglepetésnek, a szerelemnek és a kiábrándulásnak, a bimbózó új élet és a kilobbanó élet látásának, van könnye a gondtalan víg kacagásnak és minden földi gyötrelmek legkomorabbjának: a szülő, a hitves, a testvér, de legsúlyosabb a gyermeke elvesztésének. De az egyik könny éppen csak megrebbenti a szempillát, olyan, mint tavasz hajnalán harmat a fűszálon, a másik könny mint a forró jégcsap, igen forró is, jégcsap is, mert éget és mégsem tud leszakadni a szemek függönyéről.
Az egyik könny addig csillog csupán, míg egy sóhajtás tart, a másik könny új meg új könnyeket fakaszt, szinte kimeríthetetlen, mint maga a fájdalom, amelynek forrásából ered.
De van könnye a kevésbé nemes érzésnek is. Van könnye az indulatoknak is. A tehetetlen düh, a visszafojtott harag, a nem sikerült bosszú, a beteges irigység, a tetten ért gonoszság is kisajtolja a maga könnyeit. A megbántottság könnyei megértésre találnak, a megszégyenülés könnyei enyhítik az erkölcsi megítélést. Senki nem szenvedett külön kárt azért, mert könnyekkel árulta el az igazi énjét. A könnynek hisznek az emberek. Férfiaktól gyakran hallani lehet, hogy nem bírja el a síró nőt. Mit jelent ez? A könny látása fájdalmat okoz nekik, a fájdalomtól mindenki szabadulni akar, tehát meg kell nyugtatnia a könnyező nőt, meg kell hallgatni, törődni vele, a panaszával, a sérelmével, a bajaival, odáig jutni, hogy ne sírjon többé. Az is közismert, hogy könnyekkel mindig többet értek el a nők, mint a hódító mosollyal, léha nevetéssel, felszínes kacajjal. A könny az asszony legkipróbáltabb fegyvere az életben. Van, aki vissza is él vele – tisztelet a kivételnek –, de a fegyver félelmetességén ez mit sem változtat.
Inkább megbocsátanak az olyan nőknek, akik a kipréselt könnyekkel megtévesztik embertársaikat, mint emberszámba venni olyan nőt, aki soha – sem bánatában, sem örömében – nem tud könnyezni.
De van-e nő, aki sohasem sírt életében…? Ettől a csapástól mentse meg az Isten nemcsak a férfiakat, hanem a gyermekeit is.

Gálfalvi Gábor életműdíjas ny. ig. tanító

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.