A Kolozsvári CFR nyerte az alapszakaszt: Kezdődik a rájátszás a labdarúgó 1. Ligában

21

Véget ért az alapszakasz a hazai labdarúgó 1. Ligában, a hétvégétől már a rájátszásban lesznek érdekeltek a csapatok. Az alapszakaszt a Kolozsvári CFR nyerte, az első hat helyezett a felsőházban, a 7–14 helyezettek pedig az alsóházban folytatják a küzdelmeket. A bajnokság első részének lezárásával felezik a csapatok eddig megszerzett pontjait, így a vártnál sokkal élesebb lesz a bajnoki címért, valamint a kiesés elkerüléséért folyó harc.

Kolozsváron és Craiován is 2–0-ra nyert a CFR. A vasutasok megnyerték az alapszakasz-küzdelmeket és hatodik bajnoki címükre hajtanak

A Kolozsvári CFR nyerte a hazai labdarúgó 1. Liga 2019/2020-as idényének alapszakaszát, amely hétfőn este a moldvai csapatok rangadójával zárult. A hétvégén már a rájátszásban lesznek érdekeltek a csapatok, az alapszakasz első hat helyezettje a felsőházban a bajnoki címért, valamint az európai kupaszereplésekért harcol, míg a 7–14 helyezettek a kiesés elkerüléséért küzdenek egy oda-vissza kört játszva.

Meglepetésekaz utolsó fordulóban
Az alapszakasz utolsó fordulójára egy kérdés maradt: az Astra, a Gaz Metan és a Viitorul alkotta trióból melyik csapat marad le a felsőházi rájátszásról. A három csapat meccse szombaton délután ugyanabban az időpontban kezdődött, így érdekes volt figyelni a trió harcát. Medgyesen a Gaz Metan a 14. percben gólt szerzett, Giurgiuban a szünetben a Sepsi OSK kettővel vezetett, míg Konstancán nem esett találat, így a tengerpartiak voltak az első negyvenöt perc után a hátrányosabb helyzetben. A három helyszín közül csak Giurgiuban született gól a második félidőben, az Astra két perc alatt egyenlített a háromszékiek ellen és döntetlennel zárult a meccs, Medgyesen nyertek a hazaiak, míg a Viitorul nagy meglepetésre leikszelt az utolsó előtti Academicával, így a tengerpartiak az alsóházban ragadtak.
De nemcsak a konstancai mér­kőzésen született meglepetés, hanem Voluntari-ban is, a sereghajtó legyőzte a nagyszebenieket, a FCSB csak döntetlent ért el a Chindia ellen, így a fővárosiak lecsúsztak a tabelláról, a CFR a kolozsvári 2–0 után ugyanennyire nyert Craiován is az U ellen, a moldvai rangadót pedig a Botoşani nyerte, pedig a szünetben még a Poli vezetett. Érdekesség, hogy a győzelemnek köszönhetően a botoşani-i gárda az alapszakaszt a dobogón zárta.

Egy kis statisztika
Az 1. Liga 2019/2020-as idényének alapszakaszában 481 gól született – 200 az első, 281 a második félidőben –, a legtöbbet a CFR (51), a legkevesebbet a FC Voluntari (22) focisai lőttek. A legkevesebb gólt (16) a kolozsváriak, míg a legtöbbet (47) az Academica kapta. A CFR-nek volt a legtöbb győzelme (15), a legkevesebb veresége (4), az Academica nyert a legkevesebbszer (4), a FC Voluntari vesztette el a legtöbb találkozót (16), míg a döntetlenbajnok a Sepsi OSK lett (12 ikszeléssel).
A hazai pálya adta előnyöket is a CFR használta ki a legjobban, mind a 13 meccsen pontot szereztek a vasutasok, ebből 11 alkalommal győztek. A leggyengébb mérleggel az FC Voluntari rendelkezik, a sereghajtó vendéglátóként csak kétszer nyert és két döntetlen mellett kilencszer kapott ki. A Sepsi OSK hazai pályán kilencszer szerzett pontot, az öt győzelem mellett négyszer zártak döntelennel és négy alkalommal kaptak ki a háromszékiek. Hazai környezetben a legtöbb gólt (31) a Viitorul, a legkevesebbet a FC Voluntari (10) játékosai lőttek, a legkevesebbet a CFR (2), a legtöbbet pedig a Chindia és a Voluntari (21) kapusai kaptak.
Vendégként a FCSB szerepelt a legjobban, a fővárosiak nyolcszor nyertek, egy meccset döntetlennel zártak és négyszer kaptak ki, a CFR 4–5–4-es mérleggel zárt idegen környezetben, míg a Sepsi OSK a két győzelem és nyolc döntetlen mellett mindössze háromszor kapott ki, utóbbi mutatóban csak a FC Botoşani (2 vereséggel) előzte meg a háromszékieket. Az FC Hermannstadt az egyetlen csapat, amely idegen környezetben nem tudott nyerni, de vendégként a legtöbb vereséget (10) a Dinamo szenvedte el. Idegenben a legtöbb gólt (21) a CFR, a legkevesebbet a Poli és a Hermannstadt (9) játékosai lőttek, a legkevesebbet a FCSB (12), a legtöbbet pedig a Dinamo (29) kapusai kaptak.
Az egyetlen játékos, aki csapata minden találkozóját végigjátszotta, az Răzvan Pleșca (Gaz Metan), a gólkirályi címet az alapszakaszban Florinel Coman (FCSB) szerezte meg 11 találattal, őt két tízgólos astrás játékos, Denis Alibec és Valentin Gheorghe követi a rangsorban. A legtöbb figyelmeztetést a FCSB játékosa, Bogdan Planici kapta, akinek hétszer a sárgát, kétszer pedig a piros lapot mutatták fel a játékvezetők. Egyébként háromszáznyolc játékosnak mutattak fel lapot a bírók, közülük 38-an piros, 303-an pedig sárga lapos figyelmeztetésben részesültek.

A rájátszás
Az alapszakaszt követően felezik a csapatok eddig megszerzett pontjait, így a felsőházban az első és az utolsó között mindössze öt egység lesz a különbség, míg az alsóházban tíz pont előnye van az elsőnek az utolsóval szemben. Éles csaták várhatók.
A felsőházban a bajnoki cím mellett az európai kupaszereplés is tét. A bajnok a 2020/2021-es idényben a Bajnokok Ligája, a második és harmadik helyezett pedig az Európa Liga első selejtezőkörében kezd. Ugyancsak az Európa Liga első selejtezőkörében indulhat a Románia-kupa idei győztese, a felsőházi csapatok közül a FCSB és az U Craiova érdekelt még a sorozatban öt alsóházi és egy 2. ligás gárda mellett. Amennyiben a Románia-kupa-győztes a felsőházban a dobogón zár, úgy a bajnokság negyedik helyezettje veszi át helyét az Európa Ligában.
Az alsóházi rájátszás utolsó két helyezettje az idény végén kiesik az első osztályból, helyüket ősztől a másodosztály első két helyezettje veszi át. Az alsóház hatodik és a 2. Liga harmadik helyezettje pedig selejtezőt játszik az első osztályban való szereplésért.
A tízfordulós felsőházi rájátszás a hét végén kezdődik és a tervek szerint május 10-én zárul, míg a 14 fordulós alsóházi rájátszás szintén a hétvégén rajtol és május 31-én ér véget.
Az idei az ötödik olyan idény, amikor az alapszakaszt követően alsó- és felsőházra oszlik az 1. Liga mezőnye. Érdekesség, hogy az előző négy kiírás alapszakasz győztese a bajnoki címet is behúzta (2016-ban az Astra, 2017-ben a Viitorul, 2018 és 2019-ben a CFR). Amennyiben ez a tendencia idén is folytatódik, úgy a kolozsváriak zsinórban harmadik, összességében hatodik bajnoki trófeájukat szerezhetik május elején.

Eredmények

1. Liga alapszakasz, az utolsó (26.) forduló eredményei: FC Voluntari – FC Hermannstadt 2–0 (1–0) /Oliveira (45.), Sanoh (63.)/; Bukaresti FCSB – Chindia Târgoviște 1–1 (1–0) /Miron (14.), illetve Dangubić (90.)/; Konstancai Viitorul – Academica Clinceni 0–0; Medgyesi Gaz Metan – Bukaresti Dinamo 1–0 (1–0) /Dumitru (14.)/; Astra Giurgiu – Sepsi OSK 2–2 (0–2) /Fatai (66.), Alibec (68.), illetve Andrezly (28.), Carnat (41.)/; Universitatea Craiova – Kolozsvári CFR 0–2 (0–1) /Rondón (9.), Ivan (67., öngól)/; FC Botoşani – Politehnica Iaşi 2–1 (0–1) /Keyta (47.), Dugandžić (55.), illetve Omoh (30.)/.
Az alapszakasz végeredménye

1. Kolozsvári CFR 26 15 7 4 51–16 52
2. Universitatea Craiova 26 14 4 8 41–28 46
3. FC Botoşani 25 12 9 5 36–30 45
4. Bukaresti FCSB 26 13 5 8 37–29 44
5. Medgyesi Gaz Metan 26 12 7 7 34–30 43
6. Astra Giurgiu* 26 13 6 7 38–29 42
7. Konstancai Viitorul 26 11 7 8 44–29 40
8. Bukaresti Dinamo 26 10 4 12 37–41 34
9. Sepsiszentgyörgyi OSK 26 7 12 7 30–26 33
10. Nagyszebeni FC Hermannstadt 26 5 10 11 26–44 25
11. Chindia Târgovişte 26 6 7 13 29–47 25
12. Politehnica Iaşi 26 5 7 14 26–40 22
13. Academica Clinceni 26 4 10 12 30–47 22
14. FC Voluntari 26 5 5 16 22–45 20

*= három ponttal büntetve

Pontok a rájátszás előtt

Felsőház: 1. Kolozsvári CFR 26 p., 2. U Craiova 23 p., 3. FC Botoşani 23 p., 4. FCSB 22 p., 5. Gaz Metan 22 p., 6. Astra 21 p.
Az 1. forduló műsora: Kolozsvári CFR – Astra, U Craiova – Gaz Metan, FC Botoşani – FCSB.

Alsóház: 1. Viitorul 20 p., 2. Dinamo 17 p., 3. Sepsi OSK 17 p., 4. FC Hermannstadt 13 p., 5. Chindia 13 p., 6. Poli Iaşi 11 p., 7. Academica 11 p., 8. FC Voluntari 10 p.
Az 1. forduló műsora: Viitorul – FC Voluntari, Dinamo – Academica, Sepsi OSK – Poli Iaşi, FC Hermannstadt – Chindia.

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek