A Kis Csíki Színészek X. találkozója

Hat kisiskoláscsoport lépett színpadra Csíkszent-
domokoson, hogy a betanult mesejátékokat nagy lelkesedéssel, komoly előadásmóddal bemutassa a nézőközönség és a zsűri előtt.
Három előkészítő osztály szerepelt ebben az évben: a csíkdánfalviak a Kis manó, nagy manó jelenetet játszodták, a domokosi előkészítősök a Mint sót az ételben és a Gyöngyvirág királykisasszony című dramatizált meséket mutatták be.
A negyedikesek most már a harmadik alkalommal léptek színre , ők egy tréfás népmese-feldolgozást jelenítettek meg, Dongó és Mohácsi címmel.
Továbbá az I. B osztály csoportos produkciója szórakoztatta a közönséget a Janikovszky Éva, Ha én felnőtt volnék című írásának színpadra alkalmazott darabjával.
Szabadtéri előadásban tekinthettük meg a Wass Albert Erdők könyve című irodalmi alkotásának feldolgozását, mely időszerű gondolatokat közvetített a gyermekek és felnőttek számára egyaránt,
A zsűri döntése alapján a következő díjakat osztották ki: Előkészítő A. osztály (Gáll Ida tanító): Legjobb jelmezek; egyéni díj: Csíki Sára (Királyné); Előkészítő B. osztály: (Bíró Anna-Veronika tanító): Legötletesebb előadás; egyéni díj: Berki Noémi (Dajka); Step by Step előkészítő osztály (Márton Annamária, Geréd Erika tanítók), Legnépiesebb előadás; egyéni díj: Szabó Márk (Szabó manó); I. B. osztály (Madaras Csilla tanító): Legtanulságosabb előadás; egyéni díj: Mózes Boldizsár (A legkisebb); IV. A. osztály (Nagy Ágota tanító): Legmozgalmasabb előadás; egyéni díj: Kedves Bence (Mohácsi); III. B. osztály (Kurkó Szilvia tanító): Legidőszerűbb előadás; Egyéni díj: Kósa Kamilla (IV. angyal).
A szervezők köszönik a támogatók – a Communitas Alapítvány, helyi vállalkozók és a szülők – segítségét, hisz az ő anyagi hozzájárulásuk nélkül nem valósulhatott volna meg a tanerők lelkes elképzelése, ez a nagyszerű színjátszó találkozó, mely örömet, jó szórakozást, feltöltődést jelentett mindenki számára.
Gáll Ida,Csíkszentdomokoskirálylányok