A keresztjáró napok szokása Oroszhegyen

127

Oroszhegyen élő hagyománya van egy csodás kúthoz kapcsolódó búcsújárásnak, amelyet az áldozócsütörtöki körmenet során látogattak meg a hívők. Azonban az áldozócsütörtököt megelőző három nap is fontos szerepet játszott a falu életében, hiszen ezeken a napokon ünnepélyes körmenetben vonultak ki a határban, faluban levő kereszthez és ott végezték az ájtatosságot, amely tiszteletadás volt a keresztáldozat előtt, ugyanakkor védelem kérése is az egyén, a család, az otthon, a termés és a jószág számára. A múlt század közepéig a római katolikus egyház liturgiájának szerves része volt az áldozócsütörtök előtti három nap, keresztjáró napok néven tudatosult könyörgő körmenete. A körmenetek mindenhol a helyi plébániatemplomból indultak és a Mindenszentek litániáját énekelve vonultak az útszéli keresztekhez. Innen a „keresztjáró” elnevezés. Jelen írásomban azt vizsgálom, milyen szerepe van ezeknek a napoknak az oroszhegyi emberek életében.
A keresztjáró héten a faluban levő kereszteket előző este vagy kora reggel virágokkal díszítették ki, és leterített asztalkát is tettek eléjük, gyertyával, virággal, imakönyvvel, az asztal elé szőnyeget terítettek, erre állt a pap. A berendezésről (szőnyegekről, terítőkről, asztalról, virágvázákról) a gondozóként megjelölt asszonyok vagy társulati asszonyok és családtagjaik gondoskodtak, hazulról hozták magukkal őket. A keresztekhez való kivonulás sorrendje állandó volt, megkezdték a falu közepén, és fokozatosan haladtak a falu vége felé. A menet élén három ministráns ment, a középen álló vitte a felvirágozott feszületet, mellette egy-egy pedig templomi zászlókat. Utánuk következett a pap stólával. Őt a kántor és a hívek követték, ezeken a napokon a gyermekek is részt vettek a keresztjárásban, nem mentek iskolába. Amíg a kereszthez el nem értek, mindvégig énekeltek. Itt egy ének után könyörgések következtek, például szárazság idején esőért fohászkodtak, majd a mindenszentek litániáját mondták el. Ezt követően ismét énekelve indultak visszafelé, majd a templomba betérve az Oltáriszentséggel szentségi áldásban részesültek. Volt olyan eset, amikor az Oltáriszentséget is vitte a pap, és a felkeresett keresztnél tömjénezett, szenteltvízzel meghintve, a négy égtáj felé fordulva áldotta meg a földeket. A szenteltvízzel meghintés, a könyörgés és az áldás elmaradhatatlan része volt a keresztjárás szertartásának. „Régebb úgy volt, hogy keresztjáró hétfőn mentek Fesszegbe, ahol van Nagy Pálék a kereszt, keddön Magyari Gazsiéknál es van egy kereszt, szeredán mentek Diafalába, ahol a csengettyű van, ahhoz a kereszthez, csütörtökön mentek Nyúládba, Urusos-kúthoz a kereszttel, de akkor hosszú sor volt, az iskolás gyermökököt es vitték az én üdőmbe, mikor gyermök voltam a falu között a kereszthez. Jött a pap es, a kántor es, s énekeltük a litániát, s mondtuk az olvasót. Ott imádkoztunk, a pap áldást mondott, a szép dolog volt. Fel volt díszítve a kereszt, s még egy kicsi oltár es volt, hogy a pap áldást mondott, ott letérdepelt, s ott imádkozott, rendösön szertartás volt.” (V. I.)
A keresztjáró napok mintegy előkészítették az egyik nagyon fontos ünnepet a faluban, az áldozócsütörtököt. E jeles napon az Oroszhegy határában lévő kápolnaromhoz és a mellette lévő gyógyító kúthoz zarándokoltak a környékbeliek, gyógyulást, bűnbocsánatot remélve. Az Urusos-kút keletkezését Szent László királlyal hozzák kapcsolatba. Úgy tartják, hogy Szent László király valaha itt harcolt a katonáival, a katonák betegek lettek, a király imádkozott Istenhez, beleszúrta kardját a földbe, ahonnan forrás tört elő. A katonák megmosakodtak a vízben és meggyógyultak.

Kovács Julianna és Vass Sz. Áron az Urusos-kútnál Fotó: Kovács Árpád
Kovács Julianna és Vass Sz. Áron az Urusos-kútnál Fotó: Kovács Árpád

A gyógyító kút és a mellette lévő Jézus Krisztus mennybemenetelének tiszteletére szentelt középkori kápolna az 1780-as évekig az egyház által elismert, megszentelt hely volt, azonban 1783-ban Batthyány Ignác erdélyi püspök a részegeskedés, verekedés miatt betiltotta. Az egyház által betiltott búcsújárást azonban az oroszhegyi és környékbeli emberek még a 21. században is éltetik. A kommunizmus szigorú, egyházellenes intézkedéséig a hívek kereszttel, lobogóval vonultak ki áldozócsütörtök hajnalban a gyógyító kúthoz, a kápolna romjaihoz. A kommunizmus idején betiltották a búcsújárást, a nép titokban azonban minden áldozócsütörtökön felment a nyúládi szent kúthoz, sokakat ezért a helyi rendőrök zaklattak. „Akko a milicök háromszor, négyszer hívattak ki ide a miliciára e végett. Mondták, hogy ők feljártak, azt mondja, hogy annyi bugyigó s minden fel volt rakva, ugye kinek zsebkendő, kinek mije, mindene fel volt rakva […]. Mondom ez az, hogy ezt ott hagyják a betegök s jobban lesznek […], az uramot bézárták a miliciára. S engem hívattak ki a miliciára, me ugye kereszttel jöttünk a faluba, s a kicsi gyermekeknek feltünő volt, s akkor jelentettek. Mind elé kellett menni, akik voltunk, ötvennyocan vagy hetvenön.” (P. A.)
„Miko Panna Gyulát hordozták bé a policok, met ment a kúthoz, hát azt mondja, hogy hozzanak bé két üveg vizet, s a rendőrfőnöknek fájt a dereka, osztán odaadta neki, hogy csak úgy gyahul meg, ha hiszen, s imádkozik. Azt mondja a főnök, hogy csak éppen gyahulna meg, én mindent el követök. Osztán többet nem hívogatták. Az egyik üvegre rea írták Szent László-kútja, a másikra, hogy kútvíz, s az megszagosodott. Többet nem hívogatták.” (V. Á.)
Így a nyomás hatására a kommunizmus végére csak néhány hitében erős ember járt a kúthoz. De az Urusos-kúthoz és környező helyekhez fűződő mondakör elevenen él, ma is sokan járnak ki, imádkozva, kérve gyógyulásukat.

Kovács Melánia

Az oroszhegyiek szerint a víz nagycsütörtökön hajnalban gyógyít a leghatásosabban, ezért már korán hajnalban elindultak a templom előtti térről, zászlókkal, keresztekkel, útközben a rózsafüzért imádkozták, Mária-énekeket énekeltek. Úgy tartják, hogy három rózsafüzért kell elimádkozni, amíg kiérnek a kúthoz. Az útjukba eső kereszteknél megálltak, közösen imádkoztak. „Miko megyünk ki Deskőn, három olvasó imát szoktunk elimádkozni, met az az út annyi időt vesz fel.” (V. I.)
Idősebb adatközlőim szerint gyermekkorukban a pap is kiment a kápolnához, később azonban csak a kántor vagy búcsúvezető férfi vezette a népet. Fontos volt az, hogy mire a nap felkel, már kint legyenek a kútnál és a gyógyulni vágyók napfelkelte előtt meg kellett mosakodjanak. A gyógyulásért cserébe pénzérmét, ékszert dobtak a vízbe, vagy a beteg egyik ruhadarabját akasztották fel a mellette lévő keresztre, kerítésre. Általában haza is vittek a vízből, hogy kéznél legyen, ha gyógyító ereje szükséges. „Volt igaz, mert használták arra, hogy ezelőtt, most sok védő ótás van, de ezelőtt volt, hogy orbáncosok voltak a gyermekek, s akkor oda kivitték, megfürösztötték, megmosdatták a gyermekeket, s vittek a vízből haza, s otthon es megfürösztötték, s avva elmút. S akkor amivel megtörülték a gyermököt egy törülközővel vagy egy kicsi ruhával, az ő kicsi ruhájával, azt oda a fákra felakasztották.” (J. R.) Miután közösen elimádkozták a Szent László imádságát, énekeltek, megreggeliztek, a fiúk iratospálcát készítettek ajándékba a lányoknak, a lányok pedig kaláccsal viszonozták a búcsúfiát. „Ezelőtt tíz esztendővel ezelőtt még mentünk minden Áldozócsütörtökön, s akko leütünk, s ettünk, akko a legényök csinátak iratos pácát a leányoknak, s akko megint imádkoztunk, s jöttünk haza. A másik lobogó pedig jött velünk szembe, ilyen búcsú volt.” (T. V.) A faluba való visszatérés nem ugyanazon az útvonalon történt, egy másik úton tértek haza, így ezzel az útvonallal bejárták a falu határát, megkerülték a falut. Úgy igyekeztek, hogy a nagymisére, 11 órára visszaérjenek a templomba, az otthon maradottak úgy fogadták őket, mint a Csíksomlyóról érkezőket, a templomból kereszttel, lobogóval elébük mentek és a lobogók köszöntötték egymást (a lobogókat egymáshoz érintették). Az érkezők és fogadók együtt vonultak be a templomba, hogy meghallgassák a misét.
Az ember számára mindig fontos volt, hogy a tér védelmet nyújtson a benne élők számára a külső világ veszélyeivel szemben, ez úgy valósulhatott meg, ha ezt a teret megszentelik, lakhatóvá teszik, hiszen a bekerített téren túl a profán tér kaotikus, veszélyes. A keresztény ember ezt már egy fakereszt állítása révén is megtehette. Racionális és mágikus cselekmények és rítusok egész sora volt hivatva a tér nyugalmát, biztonságát fenntartani és erősíteni, mindez természetesen a lakók nyugalmát és biztonságát is jelentette. Ilyen célt szolgáltak a határkerülések és a keresztjáró napok is. Oroszhegyen keresztjáró héten ünnepi körmenettel bejárták a falu főbb részein található kereszteket, imádkoztak, énekeltek, megszentelték a falu minden szegletét, hogy a szentelés által kizárjanak minden rosszat, betegséget, s könyörögjenek a jó termésért, egészségért Istenhez. A keresztjáró hét legfontosabb napja azonban áldozócsütörtök volt, amikor búcsújáró körmenettel az oroszhegyi emberek kivonultak a falu határában lévő kápolnaromhoz és gyógyító kúthoz. A körmenet során megálltak a kereszteknél, imádkoztak előttük, tulajdonképpen mintegy újra megszentelték őket, hogy védelmet nyújtsanak a gonosz, a betegség, a rontás ellen. A kúthoz kiérve imádkoztak, megmosakodtak és megreggeliztek. Visszafelé, már a faluba vezető másik úton jöttek, így gyakorlatilag megkerülték a falut. Hazafelé is megálltak az útszéli kereszteknél, imádkoztak, énekeltek. A falu határában várták az otthon maradottak és együtt vonultak be a templomba, ami tulajdonképpen a hét alatt megszentelt tér középpontja. A tér megszentelése szent időben történt meg. A múlt század közepéig az egyház liturgiájának szerves része volt a keresztjáró nap és az utána következő áldozócsütörtök. Fontos szerepet játszottak még a tér és az egyén megszentelődésében, megtisztulásában a napszakok. A keresztjáró körmeneteket mindig délelőtt, a nagymise előtt rendezték meg, a körmeneten részt vevők a kereszttől egyenesen vonultak be a templomba misét hallgatni. Az Urusos-kúthoz is hajnalban, napfelkelte előtt kellett kimenni, a víz akkor gyógyított a leghatásosabban.
A tér megszentelésén túl azonban a keresztjáró hétnek volt egy másik fontos szerepe, az egyén testi-lelki megtisztulása. A keresztjáró napokon az egyén mintegy felkészült a szenttel való találkozásra, a gyógyulásra, ami az Urusos-kúthoz való zarándoklás révén valósult meg: keresztről keresztre járt, imádkozott, énekelt, szentmisén vett részt, célja a szent hely elérése. A zarándoklat áldozócsütörtökön érte el a tetőpontját, amikor is ténylegesen megvalósulhatott a testi-lelki megtisztulás az Urusos-kút vizében való fürdés által, hiszen a fürdés, vízzel való leöntés testi és lelki megtisztulás, egészséget, termékenységet biztosító katartikus rítusként ismert. A megtisztulási folyamatnak van egy érdekes része, amikor is a gyógyulni vágyók a forrás köré húzott drótkerítésre vagy a forrásnál álló keresztre rongydarabokat akasztottak vagy fémpénzt dobtak a vízbe. Ezzel a cselekedettükkel vélték biztosítani a rontástól, betegségtől való tényleges megszabadulást. Úgy tartják, hogy a kútba dobott pénzt, ékszert nem szabad kivenni, mert akkor a betegség ráragad vagy valami nagy baj éri az illetőt. „Azt mondták, hogy ha valaki elviszi azt a dolgot onnat, akko arra ragad, hagytak ott kicsi darabot belőle.” (J. R.) Ezen a héten főleg az egyházi embereké volt a főszerep, a pap megszentelte a kereszteket, a kántor és a hívek imádkoztak, énekeltek, felkészültek a szenttel való találkozásra.
A keresztjáró napokon a híveknek alkalmuk nyílt bűnbánatot tartani, felkészülni az oroszhegyi ember életének egy fontos eseményére, a nyúládi gyógyító kúthoz való zarándoklatra, ami testi és lelki megtisztulást is eredményezhetett a hívők számára, valamint felkészített az egyházi év egyik legnagyobb ünnepére, a pünkösdre. Ugyanakkor megszentelték a körülöttük lévő teret, a falut és határát, amely által nyugalmat, egészséget, bő termést reméltek.
Az Urusos-kúthoz és a körülötte lévő kultikus helyeknek az utóbbi időben újból megnőtt a jelentősége. A kút szomszédságában lévő nyúládi kápolnánál az Oroszhegyi Polgármesteri Hivatal megbízásából 2015 őszén végzett régészeti ásatások nyomán sikerült megállapítani a kápolna középkori, 14. századi eredetét. A sokszögzáródású, támpillér nélküli épületnek a déli oldalon Nyárádi Zsolt régész két ablakát, a nyugati oldal ajtajának kőkeretes töredékeit találta meg a feltárások során. Ugyanekkor előkerültek egy oltár, valamint egy kis középkori harangláb nyomai. A kápolna feltárása és tervezett rekonstrukciója nagyban hozzájárul ahhoz az ismét éledőben lévő hagyományhoz, hogy áldozócsütörtök hajnalban a hívek kivonulnak a szent kúthoz, imádkoznak, megmosakodnak a kút vizében, így kérve testi és lelki gyógyulásukat.

Források:
Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás, 2004, http://mek.niif.hu/04600/04696/html/index.htm
Tánczos Vilmos: Hol lakik az ördög? Korunk, május. 2005, http://www.korunk.org/korunk/?q=node/8&ev=2005&honap=5&cikk=7870

Adatközlők: Józsa Rozália, Oroszhegy; Panna Anna, Oroszhegy; Tifán Veronika, Oroszhegy; Vass Irén, Oroszhegy; Vass Sz. Áron, Oroszhegy.

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.