A kénosi unitárius templom orgonájának története

128

Templomaink felbecsülhetetlen kincsei közé tartoznak az orgonák. A hangszerek királynőjének tartott bonyolult szerkezetek a barokk korban terjedtek el vidékünkön is. A Homoródmente unitárius templomai orgonáinak bemutatására vállalkozott sorozatában Márk Attila.

orgonakorut2 035

Ha tornya ki nem jelölné a falut, azt gondolná az ember, hogy egy gazdag lombozatú szép folt erdő van ott, mert az egész falu be van plántálva meggy- és cseresznye- s roppant nagyságú terebély diófákkal, melyek közül közelről csak részeként látszanak ki az épületek különféle inkább fatéglás tarka fedelei” – így írta le a falut Orbán Balázs a 19. században. Az is igaz, amit a helyiek mondanak, hogy „eltévedt, mint a degenyeges Kénosban”, hisz különleges kuszált utcahálózata egyedülálló a Homoródok mentén. A falu eredetét Orbán Balázs írja le A Székelyföld leírásában: „a Főharkásznak nevezett öregebb Gyula itt lakott, és itt végeztettek ki a rabonbáni korban a nemzet törvényei ellen vétkezők.” Az írások először 1567-ben említik Kenos néven. Kisgyörgy Sándor kénosi lelkész ezt írta 1882-ben az unitárius egyház létrejöttével kapcsolatban: „A kénosi unitárius eklézsiának eredetére vonatkozó adatok-kutatásaim után nagy valószínűséggel mondhatom – nincsenek.” A reformáció előtti időben létezett egy kis kápolna a faluban: „E kápolna szolgált ismeretlen időkön keresztül a kénosi hívek istentiszteleti helyéül, míg Kénosi Gál Ferencz roppant sok birtoku gazdag nemes úr – kié volt hihetőleg említett udvar és kápolna is – egy közös templom építését vette célba, miről egy 1651-ben kelt testamentumában ezeket írja: »Ha én végbe nem vihetem az kénosi templomot, Angyalosi megépítse, az György Mihály olajsajtoló hegyében.«” Az első unitárius templomról annyit tudunk, hogy kőből épült és a torony fából készült, mindkettő zsindely fedéllel. Az 1820-as jegyzőkönyvben olvashatjuk a következőket: „A fa tornácz hellyibe kőből egy bé boltozott tornácz felette levő négyszegű Karral s abba feljáro graditsal, sendejfedél alá építtetett 1816.” Újból Kisgyörgy Sándort idézem: „A mostani templom épült egészen alapjában újból 1844-ben csínos ujabb kori ízléssel, arczal délnek állítva, keleti vége kerek, nyugati vége pedig szögletes, és itt a toronytól egy ölnyi tér válassza el. Az egész kőből épült, fedélzete cserép…” Ebbe az új templomba készül el a kénosi egyházközség orgonája: „De azonban a Templomunkban nevezetes bizonyságul állítottuk fel a keresztény búzgóságnak, miszerént fen tisztelt Tkt. Jakab Lajos úr egy nyolcz hangváltozatos orgonát.” Erről az orgonáról írta Kisgyörgy Sándor: „Két végében két kar, a kelet felöli karban az orgona valóban kedves kinézésű két testben, mely két test egy felmagasó széles ívvel van összekötve s ez ívben szép nagy betűkkel olvashatólag e jel mondat: az ur gondot visel. A két test középtáján a kar és orgona közös oldalán látható 18–J. L.–45. Díszítése nem pazar, de oly csínnal alkalmazott, hogy most 35 év után kedvesen hat a szemlélőre. Említett jelmondatos ív tetején egy fehér galamb áll, szárnyát repülésre tartva, mintha lábaira fűzve hozná a jelmondatban kifejezett isteni gondviselésnek szent üzenetét – az orgona csak két betűben hirdeti az Isten emberének nevét, ki vallásos áldozatkészségének zálogaként a buzgóságnak e magasztos oltárát emelteté.
A két betűben Mlgs. Jakab Lajos ur neve foglaltatik, ki a nyolcz változatu orgonát lókodi Balázs Mózes naturalista művésszel csináltatta saját költségén – Ára 600 m. forint és 6. Köböl búza.” Az idézetet a nevezett főúr, egy fiatalkori, szinte végzetes, szerencsétlen esemény következtében választotta. Balázs Mózesről megjegyzi a jegyzőkönyv: „Különös megjegyzést és különösen marado-emlékezetet érdemel a fen (…) említett orgona, azon tekintetből is egyfelől mi szerint az Egy Abásfalvi közrendből való hitünkön levő Székely embertől s szinte csak magátol tanulo természetes vagy naturalista ífju asztalossal csupán egy orgonának előtte s némi asztalos munka tekintetében általa lett segedelmezésével lett csináltatása ennek eszerént az egyszeri látása után készíttetett, másfelől pedig azon tekintetből is, hogy az mester egyéb aránt az orgonát külön és ahoz értő magán művészek által szoktak kiékesítettni és aranyoztatni a fenti magától ékesíttetett és aranyoztatott ki igazi móddal. És ez a művész Balázs Mózes.” 1890-ben hangolták újra az orgonát: „Az orgonát Concordalo két személyre két napon 2 Mf.” Húsz évig működött jól az orgona amikor, 1870-ben nemcsak hangolták, hanem javították is a hangszert: ára 44 forint, 43 krajcár. 1897-ben a karzatokat tartó kőoszlopokat „csinos fa oszlopokkal” helyettesítik. A századforduló első éveiben orgonaalapot hoznak létre, a javítási költségek fedezésének könnyítésére. 1911-re ez az alap 112 koronára és 45 fillérre nő, de az orgona állapota, sajnos egyre rosszabb lett. 1912 decemberében megjegyzik: „az orgona teljesen használhatattlanná válván, a presbitérium határozzon, hogy az mi módon lehetne megjavítható?” A keblitanács határozata szerint Mátisfalvi Szőcs Sámuelt akarták meghívni a munkálatok elvégzésére. Megbízták a gondnokot, hogy „Szőcs Sámuel régi orgonacsinálót találja meg, fuvaroztassa ide és (…) tisztességes nap vagy tiszteletdíjal egyezzen ki s az orgonát tisztíttassa meg és poroztassa ki és lehető legjobb rendben állítassa.” Az orgona javítás úgy tűnik elmaradt, mert az orgona alap megmaradt, sőt gyarapodott. A lelkész személyesen találkozott Homoródszentpéteren az ott dolgozó Csioflek Miklós orgonakészítővel, aki megvizsgálta az orgonát és megegyeztek a hangszer késedelem nélküli javításában 840 korona árban. Az egyházközség levelet intéz az E. K. Tanácshoz, az orgonaépítés engedélyezése érdekében. A válasz: „az orgona javítását nem engedélyezi, hanem rendeli, hogy más orgonakészítőktől is kérjen be keblitanács árajánlatot.” Elkeseredett hangulatban, a keblitanács egy újabb beadványt küldött az E. K. Tanácshoz, amelyben kifejtették, hogy „évek óta több szakértővel vizsgáltatta meg( az orgonát) s kért véleményt javítás ára felől a mennyiben mindenik az összeget ezer koronánál többre ítélte, így a Csioflek orgonakészítővel megkötött egyezséget elég kedvezőnek ítéli.” Az E.K Tanács jóváhagyta a második beadványt, bizonyos feltételek mellett:
„a. Szerződés költségeit és a bélyeg illetéket vállalkozó fizeti.
b. A vállalati ár 15%-a csak egy évi jótállási idő lejárta után adható ki”
Csioflek Miklós ragaszkodva az eredeti megállapodáshoz, csak az első pontot fogadta el, és másfél hónap haladékot kért az orgona javításra. A keblitanács viszont tartotta magát a felsőbb hatóságok rendeletéhez és „csak annyiban nyújthat kedvezményt, hogy ha a megcsinált orgona a téli időt , jól állja ki és tavasszal is joállapotba van, jól hangolva végzi a szolgálatot, fél évvel is hamarább , tehát áprilisban kiadja a visszatartott 15%-ot.” Hosszas huzavona után az év végére, elhatározták, hogy kijavítatják az orgonát. Dec. 23-án jelentette a lelkész: „orgona építő vállalkozó Csioflek testvérek a vállalt munkát elvégezték.” A keblitanács, mivel lelkiismeretes munkának ítélte az elvégzett javítást, „daczára a mostani nehéz viszonyoknak, eltekint a szerződésnek azon pontjától, mely 15% lenne az illetve visszatartás egy évi időtartamra, következőt ajánlaná: hogy mind a 700 korona összeg fizetessék ki, és a még fennmaradó 100 korona, pedig a jövő év 1915. Január hó 20-ig, posta utalványon elküldve.” Az orgonát véglegesen 1915. április 21-én vette át az egyházközség. Senki sem gondolta, hogy a frissen felújított orgona hangjában még csak néhány évet gyönyörködhetnek. 1918-ban, az orgona homlokzati sípjait rekvirálták: „az elrekvirált 18 kgr. Orgonasíp árába 354 korona 20 fillér érkezett, a hadvezetőségtől, melyet a homoródszentmártoni Hitelszövetkezet pénztárába be is fizetett.” Ezeket a homlokzati sípokat sohasem sikerült visszaállítani. 1920-as bejegyzésben: „az orgona fuvója nagyon nehezen müködik, minek az oka a fuvó repedésében keresendő, szükséges lenne a javítása, mert a harangozó nem képes eléggé taposni az az nyomni a fuvót.” 1923-ban dr. Boros György püspök tartott vizitációt. A vizitációs jegyzőkönyv szerint: „Az orgona hangja itt is kívánni valót hagy fenn s ennek helyrehozatalát is a hívek figyelmébe ajánlja.” Csak 1948-ban olvashatjuk: „Gyűlés elhatározta, hogy Magyari Árpád udvarhelyi orgonajavítónak kiadja az orgonajavítást 4000 Leuért.” A hangszer történetében 50 évet szökünk, mert a következő adat 2000-ből való: „az orgona is megjavíttatott. Az orgona müködik, csak halkan szól. Az orgona javító, azt mondta, hogy ahoz, hogy az orgona kifogástalan állapotba kerüljön, ahoz kellene 10.000 márka.” 2001-ben, sajnos lehangoló az állapota: „a múlt évben lett kijavítva, a költségek 4.000.000 lejbe kerültek, az orgona nem müködik tökéletesen, ugyanannyira, hogy használhatatlan.” 2002-ben a lelkész csere utánni első keblitanácsi gyűlésen felmerült az orgona kérdése: „Lelkész azt az ajánlatot teszi, hogy pályázatot kellene benyújtani az Ilyés alapítványhoz, hátha sikerülne támogatást nyernie az egyházközségnek.” Nem tudjuk mi történt a pályázattal, nincs több ezzel kapcsolatos bejegyzés. Az egyházközség jelenlegi lelkésze, Andorkó Attila, lelkén hordozza az orgona sorsát, szeretné rendbe hozatni a műemlék hangszert. Reméljük, Isten ad neki elég kitartást és bölcsességet, hogy megtalálja ennek módját és megmentsen az utókornak egy sajátos székely orgonát!

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.