A Kárpát-medencében élő iskolásokat szólítják meg

Tehetséggondozó versenyekről a Tusványoson

304

Tusványoson, az Erdélyi Főiskolások és Egyetemisták Sátrában (EFES) ismertette tegnap Nagy László témavezető a magyarországi Oktatási Hivatal új tehetséggondozó versenyeit. A projekt keretében három felhívásra várják az általános iskolások és középiskolások jelentkezését: diákfilm, népművészeti tárgyalkotó és díszítő pályázat, valamint művelődéstörténeti vetélkedő.

Nagy László új lehetőségekről ismerteti a hallgatóságot. Tusványos, mától teljes gőzzel Fotó: László F. Csaba

Új tehetséggondozó versenyeket és táborokat mutatott be tegnap délelőtt Nagy László, a magyarországi Oktatási Hivatal témavezetője Tusványoson, az EFES-sátorban. A projekt hagyományteremtő szándékkal jön létre, és a Kárpát-medencében élő, magyarul tanuló általános iskolásokat és középiskolásokat szólítja meg.
– Hiánypótló versenyek ezek, amelyeknek célja nem a tudás reprodukálása, hanem az életszerű gondolkodás elősegítése. A Mobilszem nevű diákfilmversenyre mobiltelefonnal készített, ötperces kisfilmeket várunk, amelyek témája szabadon választott. A Redesign népművészeti pályázat keretében alkotásra és díszítésre kérjük fel a fiatalokat, akik hagyományos technológiát alkalmazva hozhatnak létre új tárgyakat, illetve régi, boltban vásárolt termékeket újíthatnak fel. Az Évszázadok öröksége művelődéstörténeti vetélkedő pedig háromfordulós verseny lesz – részletezte Nagy László, kiemelve: a tárgyalkotó és díszítő pályázatra jelentkezőknek dokumentálniuk ki az alkotási folyamatot.
– A hagyományos motívumokra épülő versenyben a saját elképzelések és a hagyományok ismerete a lényeges. A mobilos feladat során az elvárás az, hogy a diákok ne hétköznapi módon használják a telefonjukat. A kreativitásukat pontozzuk. A művelődéstörténeti vetélkedővel pedig az a célunk, hogy a fiatalok komplex látásmóddal közeledjenek az adott korszakokhoz – közölte a témavezető. A vetélkedő egyébként háromfordulós kihívás és nemzeti döntővel fejeződik be, diákfilm-pályázatra jelentkezők kisfilmjeit levetítik, és a legjobban sikerült újragondolt népművészeti tárgyakból kiállítást szerveznek Budapesten.
A versenyekhez azonos profilú egyhetes tehetségtáborok is kapcsolódnak, amelyeket különböző helyszíneken szerveznek meg. A Mobilszem tábor Budapesten, a Redesign tábor a Szentendrei Skanezenben, a vetélkedőt követő tábor Esztergomban zajlik majd.
– Kultúrprogramokkal készülünk a fiataloknak, akik közül a legjobban teljesítők kerülhetnek be a táborok valamelyikébe. Összesen 1200 diákot várunk, akik az oktatas.hu oldalon jelentkezhetnek a programra – közölte a témavezető, megjegyezve, hogy anyanyelvi táborokat is terveznek a közeljövőben.
A versenyeket augusztus végén, illetve szeptember elején hirdetik meg, minden további információ az Oktatási Hivatal oldalán lesz elérhető.

A mai program
A teljes program megtalálható a www.tusvanyos.ro honlapon, alább szinte valamennyi sátor főbb előadásait, eseményeit közöljük, a teljesség igénye nélkül.
Lőrincz Csaba-sátor
10.00: Megnyitó
11.00: Hogyan tovább, Európa?
13.30: Fenntartható társadalom – fenntartható nemzet
Kós Károly-sátor
13.00: Önrendelkezés, stabilitás és Európa
Wekerle–Mikó-sátor
13.00: Hogyan építsünk brandet? Mi a sikeres vállalkozás titka?
15.00: A kkv szektorban zajló generációváltás problémája és lehetséges kimenetele a Kárpát-medencei fiatal vállalkozók szemszögéből
MIT-sátor
11.00: Új Nemzedék Központ előadása – Új szakmák, új hivatások!?
13.00: Beszélgetés az online szexuális életünkről
15.00: Vállalkozás itthon, közösségi irodák Erdélyben
Bánffy Miklós-sátor
11.00: Szövetkezetek – a közösségépítés eszközei
13.00: Magyar–lengyel kapcsolatok közép-európai kontextusban
15.00: Jégkorong és tanulás
Kriza János-sátor
11.00: Virtuális Hagyományok Háza
12.00: Indulj el egy úton. A magyar innováció- és gazdaságfejlesztés-politika lehetséges irányai
14.00: MNKH Exportakadémia – exportspecifikus képzés határon innen és túl
15.35: Így légy sikeres! (kerekasztal-beszélgetés cégvezetőkkel és külpiaci szakértőkkel)
Puskás Ferenc-kávéház – Infotér – DJP-sátor
15.15: Okos város képzés határon túli szakértők részére
15.45: A digitális oktatás jövője határon innen és határon túl
Mátyás-udvar
12.30: ENUMERÁCIÓ. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia debütsorozatának bemutatója
20.30: Baricz Gergő akusztik – megzenésített versek
Erdély Café
13.30: Divatos Székelyföld
15.00: Kétkerekű Székelyföld – Motorosnak lenni életforma
Budapest – Depo – AMC-sátor
10.45: Székelyföld – A fenntarthatóság útján
15.30: Okosvárosok
Orbán Balázs-sátor
13.00: Nyelvtudásfejlesztés a szülőföldön boldogulásért
14.15: A Kárpát-medencei magyar közösségek összetartozás tudata, a szomszédos nemzetek közösségtudatával összehasonlításban
15.30: Kulturális alapú gazdaságfejlesztés, középpontban a turizmussal
Magyar Teátrum színházi sátor
14.00: Csöppenj a Yuppi-táborok varázslatos világába!
15.30: Magyar Teátrum beszélgetés: Verebes Linda és Pindroch Csaba
16.00: Közönségtalálkozó: Tankcsapda
17.00: Közönségtalálkozó: Honeybeast
18.30–19.30: Sebestyén Elemér: Segítség, megnősültem! (Pindroch Csaba egyszemélyes komédiája. Rendező: Radnai Márk)
Vallásszabadság-sátor
11.30: 2018, a vallásszabadság éve
13.30: Oktatás mint út a szabadság felé
15.30: Az Erdélyi Országgyűlés 1568. évi vallásügyi törvénye 450 éves távlatból
Magyar Turisztikai Ügynökség sátor
15.00: Kistérségi egyesületek szerepe a vidékfejlesztésben, itthon és otthon
Csíki Anyák – KCSSZ-sátor
12.00: Mesterségem címere: gyerekét egyedül nevelő szülő
Energia-sátor
16.30: Biztonságos kerékpározás
Nagyszínpad
20.00: Honeybeast
22.00: Tankcsapda

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.