A kár óriási, még felbecsületlen

Árvíz pusztított alcsíkon és Udvarhelyszéken

513

Hatalmas károkat okozott Csík­szentmártonban és környékén az árvíz, Csíkszentgyörgyöt sem kímélte az áradás, ugyanakkor Udvarhelyszéken Szé­kely­ke­resz­túron pusztított a víz. Ott­jár­tunk­kor Csíkszent­már­ton­ban javában folyt a kármentés, jelen voltak az önkéntes és hivatásos tűzoltók is. Sok portán éppen lapáttal hordták ki az iszapot az udvarról, ebben a környékbeli falvakban élő rokonok is segítettek a szent­már­to­niak­nak.

Megrongálódott útszakasz Csíkszentmártonban Fotók: Kiss Előd-Gergely

Végigsétáltunk Csík­szent­már­ton egyik érintett utcáján, ahol több kárvallottal is szóba álltunk. Akadt, aki állította, hogy soha ekkora árvizet még nem látott Csíkszentmártonban. Egyikük mesélte, hogy térdig ért hétfőn a víz az utcában, elöntötte a pincéjüket, amelyet sajnos éléskamrának is használtak.
– De nem nálunk történt a legnagyobb baj, hanem fentebb az utcában. Volt, ahol bement a házba, még a bútort is elvitte a víz – tette hozzá, szinte bagatellizálva az őt ért kárt.
Az utcán kicsit feljebb csakugyan látszott, jóval nagyobb a baj, mint elsőre tűnt. Többen is javában hordták ki az iszapot, sarat az udvarukról. Amikor találomra két lapátoló emberrel is szóba álltunk, közölték, ők bizony nem tudják, hogy pontosan mekkora a kár, csak a szomszéd faluból jöttek át rokonnak segíteni. Már éppen indulni készültünk, amikor megállt mellettünk egy autó. A benne ülő ismerősnek tűnő hölgy megszólított:
– Szia, mi nem együtt járunk edzésre?
– De igen, benneteket is ért kár?
– Igen, két autónk is odavan – jött a válasz.

A kár jelentős, még felbecsületlen
Adrian Pănescu, a Hargita megyei prefektusi hivatal szóvivője kérdésünkre elmondta: Hargita megyében a legnagyobb kár hétfőn késő este, illetve az éjszaka folyamán keletkezett Csík­szent­márton környéken, ahol kiöntött a Csekefalvi-patak és az Úz pataka. A helybeliek szerint ugyanakkor a Szentmártoni-patak öntött ki a Csekefalvi-patak mellett. A szóvivő elmondta: a víz ötven udvarra folyt be, százhúsz kertet, hét pincét és szintén hét kutat öntött el. Víz alá került öthektárnyi mezőgazdasági terület is. A 123-as jelzésű, Csíkszentmártonból Bánkfalva felé vezető megyei utat 1,5 kilométeres szakaszon elmosta a víz.
Kérdésünkre a szóvivő hozzáfűzte: járhatatlanná nem vált az út, de rengeteg iszapot hordott rá az áradás. Csíkszentmártonban öt utcát és hét gyaloghidat árasztott el a víz, a részletes kárfelmérésre a napokban kerül sor, de várhatóan két hétig is eltart.
Árvíz pusztított Székely­ke­resz­túron is, de lényegesen kisebb mértékben, mint Csík­szent­már­tonban. Itt néhány udvart öntött el a víz, továbbá megrongált egy hidat és egy pincébe is beömlött. Adrian Pănescu még elmondta, a kármentésbe nemcsak az önkéntesek, hanem hivatásos tűzoltók is besegítettek. Előbbiek két géppel dolgoztak Csík­szentmártonban, háromszáz zsák homokot hordtak ki.

A Hargita megyei önkormányzat sajtószolgálata lapunkkal közölte: Csíkszentmártonban a 123-as megyei út aszfaltburkolata megrongálódott, az Úzvölgye felé pedig egyelőre nehézkes a közlekedés. Hargita Megye Tanácsa felkérte a karbantartással megbízott céget a hordaléknak az úttestről való eltakarítására, az önkéntes tűzoltók a hivatásos egységekkel szorosan együttműködve igyekeznek segíteni – áll a közleményben.
A sajtószolgálat tájékoztatása szerint ugyanakkor György József, Csíkszentgyörgy község polgármestere arról számolt be, hogy a község Szentegyháza utcájában az út hétszáz méteren rongálódott meg. Adorján-fürdő felé a betonhíd teljesen beszakadt. Az elöljáró szerint az okozott kár megközelítheti az 100 ezer lejt.

Narancssárga riasztás volt
A Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint a Csíki-medence települései három egymást követő narancssárga riasztás alatt álltak hétfőn 19:55 és 23 óra között. Az özönvízszerű eső helyenként meghaladta a 35-40 litert négyzetméterenként. A csíkszeredai hivatásos tűzoltók, kiegészülve a csíkszentgyörgyi, csíkszentsimoni és csíkszentmártoni önkéntes tűzoltókkal, erre a célra kifejlesztett speciális műszaki felszereléssel szivattyúzták ki a vizet kilenc pincéből. Az árvíz ugyanis két pincét öntött el a Csíkszentgyörgy községhez tartozó Csíkbánkfalván, és további hét pincét és háztartást a Csíkszentmártonhoz tartozó Csíkcsekefalván. A tűzoltók időközben két kidőlt fenyőfát is eltávolítottak, azok ugyanis a magasfeszültségű villanyvezetékekre dőltek. Emiatt 22:50 és 1:15 óra között 758 háztartás marad áram nélkül Csíkszentmártonban, Csinódon és Egerszéken, összesen 19 transzformátorállomást érintett az áramkimaradás.
Tegnap déli 12 órától egészen 23 óráig sárga riasztás volt érvényben a heves esőzések miatt.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek