A jó modor ismérvei

65

Saját körében mindenki megfigyelhette, hogy vannak emberek, akiket szívesen látnak, akiknek már a puszta megjelenése is bizonyos kellemes érzést vált ki, és vannak olyanok, akiktől elhúzódnak, akiket valósággal elkerülnek, vagy ha nem lehet, igyekeznek minél hamarabb lerázni magukról. Azt is megállapíthatta mindenki, hogy a szívesen látott emberek száma jóval kevesebb, mint azoké, akikkel kellemetlen az érintkezés.
Az, akinek megjelenése mosolyt ébreszt a szemekben, az úgynevezett „kellemes” ember. Hasonlóképpen a már együttlévő társaságnak az a tagja, akihez leplezetlen örömmel közeledünk, kellemes ember.
Mindezt tudva vajon gondolkodtunk-e azon, hogy miért van ez, hogy az egyik ember szívesen látott és mindenki által kedvelt, a másiknak a megjelenésére félrehúzott szájjal és félremagyarázhatatlan fintorral beszélünk?
Az egyikről azt mondja a társaság minden tagja: olyan kellemes arca van, mindig olyan figyelmes és szeretetre méltó, mindig tud valami okosat és érdekeset mondani, anélkül, hogy fontoskodna. Van, aki úgy nyilatkozik: én nem tudom, miért, de nagyon szimpatizálok vele. Akármilyen rossz hangulatban vagyok, mindig jobb kedvre derít.
Azt hiszem, egyetlen szóval is meg lehet felelni. Ez a szó: modor.
Természetesen jó modorra gondolva. A modor nem csupán külsőség, sőt egyedül a külsőség távolról sem meríti ki a modor fogalmát. A modor elsősorban a szellem és a lélek kifejezésmódja, tehát a megnyilvánulása is. Az emberek szeretnek külső jelek után ítélni, s ezért sokan, hogy jó véleménnyel legyenek róluk, igyekeznek az általános értelemben vett jó modor ismérveit megjátszani. Jószemű ember persze átlát rajtuk. A szellem és a lélek lényegét, árnyalatait, különféle tulajdonságait azonban nem lehet mímelni. A rosszindulat éppúgy elárulja magát, mint az értelmi korlátoltság. Vannak nagyon kitűnő, jogtisztelő és kíméletes emberek, akik nem mondhatók a jó modor mintaképeinek, belőlük hiányzik valami, amit az érintkezés művészetének lehetne nevezni. Ebből adódik a jó modor egyik szabálya, amely így fogalmazható meg: úgy érintkezzél és bánj másokkal, ahogyan az illetők helyzetében te kívánnád, hogy veled érintkezzenek és bánjanak. Nagyon fontos kelléke a jó modornak a szerénység. Jó modorú ember saját személyét nem szokta kihangsúlyozni, magát előtérbe tolni, a nézeteit másokra erőszakolni, mindenáron vitát provokálni, tapintatlanul személyi ügyeket firtatni, kényes kérdéseket feltenni. A jó modor megkívánja, hogy az ember ne akarja másokkal éreztetni a maga valóságos (vagy vélt) jelentőségét még akkor sem, ha vezetői beosztásban van. Az is igaz, hogy az olyan emberek, akik valóban értéket képviselnek (a szónak relatív értelmében, az adott körülmények szerint) nem szabad túlságosan szerények legyenek, mert könnyen álszerényeknek fognak látszani. Könnyed, természetes hang, keresetlen mozdulatok, biztos fellépés (amely nélkülözi a hivalkodást), ezek a szerénység fő vonásai. Tehát a fellépésedben légy mértéktartóan öntudatos, mesterkéltség nélküli szerény és hízelkedés nélkül szívélyes. A jó modor szavakban és tettekben nyilatkozik meg.

Gálfalvi Gábor ny. ig. tanító

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.