A Jézus Szíve-tisztelet kialakulása (3.)

71

Alacoque Szt. Margit látnoknak nagy szerepe volt abban, hogy a Jézus Szíve-tisztelet a katolikus egyházban hivatalosan is elismert liturgikus ünneppé váljon. Szt. Margitnak négy látomása volt, amelyeket lelkivezetője, Claude de la Colombiére teszi közzé lelki írásaiban. Június 21-én mindketten felajánlották magukat Jézus Szent Szívének. Az őket övező meg nem értések és megpróbáltatások után, 1686. június 21-én a kolostorban megülhették Jézus Szíve ünnepét. Az ünnep Szt. Margit magán-kinyilatkoztatásai nyomán új elemekkel gazdagodott. A legfontosabbak az első pénteki, illetve első csütörtöki szent óra, amely egy külön ünnep Jézus Szíve tiszteletére, valamint az engesztelés kihangsúlyozása. Nem utolsósorban a nagy ígéret is megjelent, miszerint az, aki kilenc egymást követő hónap első péntekén gyónik és áldozik, nem hal meg a szükséges kegyelmek nélkül.
A jezsuiták felkarolták az „új ájtatosságot”, és Joseph Francois Gallifet – aki nagy szolgálatot tett az ünnep terjedése érdekében – munkássága nyomán Róma is engedményeket tett az új ünnep bevezetésére. A kinyilatkoztatás célja az, hogy viszontszeretetet ébresszen az emberekben. Gallifet próbálta az eukarisztia tiszteletét és a Jézus Szíve-kultuszt külön tárgyalni. Végül a Jézus Szíve-tisztelet az eukarisztiával összekapcsolva vált kedvelt ájtatossági gyakorlattá.
1765-ben a lengyel püspökök kérésére XIII. Kelemen pápa misét és officiumot engedélyez Jézus Szíve tiszteletére. 1856-ban IX. Pius pápa az egész egyházban engedélyezi a Jézus Szíve ünnepet, ezt követően 1899-ben az Annum Sacrum enciklikával XIII. Leo pápa első rangú ünneppé emeli a Jézus Szíve ünnepét és engedélyezi az első pénteki votív misék végzését. A pápa az enciklikához csatolja a felajánló imát, amellyel az egész világot felajánlja Jézus Szívének. Hasonló módon engedélyezi a Jézus Szíve litánia végzését is.
1929-ben XI. Pius új miseszöveget rendel el az ünnepre, amely az engesztelést hangsúlyozza. Jézus az emberiség bűnei miatt szenvedett, és a katona a bűnök miatt szúrta át Jézus Szívét. Róma részéről a Jézus Szíve-tisztelet teológiai megalapozása és tisztázása XII. Pius pápa 1956-ban megjelent Haurietis Aquas enciklikájában olvasható. Az enciklikának az volt a szándéka, hogy összebékítse a kialakult kettőséget, a liturgikus mozgalom által szorgalmazott liturgikus vallásosságot, és a 19. századi áhítatformát, amely az érzelmeket emelte ki. A kettő megtermékenyítheti egymást, ezért egyiket sem kell megszüntetni. Az enciklika alapján így foglalható össze a Jézus Szíve-kultusz négy alkotó eleme:
A tisztelet Isten üdvözítő szeretetére irányul, amelynek a szimbóluma a szent Szív.
Alanyi oldalról szemlélve a kultusz lényege az imádandó tisztelettel párosult viszontszeretet.
A kultusz fő indító oka Isten irgalmas szeretete.
A kultusz közvetítő tárgya a keresztfán megsebzett Szív, mint Isten szeretetének beszédes jele, képe és szimbóluma.
A kereszt tövében álló Istenanya, Mária, visz el minket Jegyesünkhöz, a Megfeszítetthez, hogy egyre többen legyünk, akikről Zakariás szól: „Feltekintenek Arra, akit keresztülszúrtak.”

A litánia
Görögül litaneuó, amelynek a jelentése „könyörgök”. Különféle szándékokra való könyörgés, mely az 5. századtól bűnbánó imádságot jelentett. Ennek a nyomai még ma is megvannak a miseliturgiában: „Uram irgalmazz”. Ma litánián olyan imát értünk, mely az előimádkozó rövid fohászából és a nép válaszából áll. A legősibb litánia a „Mindenszentek litániája”. Ezt nagyobb rendek feladásánál (apát, apátnő benedikálásánál, keresztvíz-szentelésnél, körmenetnél) imádkozzuk. A 16. században több mint 80 litánia volt. VIII. Kelemen pápa ezért csak a Mindenszentek és a Loretói litániát engedélyezte. Újabb kori jóváhagyást nyert a Jézus Szt. Szíve (1899), Jézus Szt. Neve (1886), Szt. József (1909) és Krisztus Szt. Vére litániája (1960).

Összefoglaló
Különösen a 14. század misztikája adott nagy lendületet a Jézus Szent Szíve-tiszteletnek. Az oldalából kifolyt vért és vizet pedig az Eukarisztia és a keresztség jelképének tekintették. A 17. században Pierre Bérulle érsek és Eudes Szt. János voltak a Jézus Szíve-tisztelet buzgó támogatói és Eudes Szt. János az, aki püspöke engedélyével Jézus Szíve tiszteletére ünnepet vezetett be (1672. okt. 20.) közösségének templomaiban. Az újkori Jézus Szíve-tisztelet Alacoque Szt. Margitnak (1690+) adott magán-kinyilatkoztatásából indult el: „azt akarom, hogy Úrnapja nyolcada után való pénteken az egész egyházban szívem tiszteletére ünnepet tartsanak”.
IX. Piusz 1856-ban az egész Egyház számára kötelezően bevezette ezt az ünnepet. 1899-ben XIII. Leó magasabb rangra emelte a Jézus Szíve napját, és a közeli századfordulóra elrendelte a világ felajánlását Jézus Szívének. Az ünnep liturgiájának újrafogalmazása 1928-ban következett be rangjának emelésével együtt XI. Piusz intézkedésére. Az ünnep általános bevezetésének századik évfordulójára XII. Piusz 1956-ban kiadta a Haurietis Aquas című enciklikát. Az egyházi naptár átrendezése (1969) „Jézus Szentséges Szívének” főünnepét a pünkösd utáni harmadik péntekre rögzítette. A Jézus Szíve tisztelet további formái a Jézus Szíve péntekek, vagyis az egyes hónapok első péntekjei, továbbá az ezeknek az előestéjén tartott úgynevezett szentórák. A mai súlyos világproblémák megoldásának pedig alapvető feltétele a szívek megtérése. A szíveknek az Úr Szívéhez való hasonulása.

T. Farkas Zsombor segédlelkész

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.