A jelen kihívásai

9

Talán a nyitottság az, amit a legjobban hiányolok a társadalmunkból. Sok helyzetben úgy viselkedünk, mintha a másik nem létezne, az ő álláspontja, véleménye, kultúrája, vallása nem számítana. Saját sorsunkat siratjuk, és nem tudatosul bennünk, hogy sokkal nehezebb helyzetben is élnek körülöttünk, s ha csak egy megértő szóra telne tőlünk, az is hatalmas segítség lenne.
Színházi előadások sorozata kezdődött nemrég kicsi városunkban, sok ismerősömnek „reklámoztam” a rendezvényt, hívtam őket, s mondtam volna, mennyi érdekesség lesz, de nem jutottam tovább az első két mondatnál, mert kategorikusan kijelentették, ők alternatív színházak előadásait nem látogatják. Milyen előadások azok, ahol újragondolják a klasszikusokat és mai ruhába öltöztetik, ahol az alkoholizmus, a nemi erőszak, a szegénység, a lelki betegségek problematikáját is színházi témává alakítják? Az ember azért jár színházba, hogy jól szórakozzon, és legalább az idő alatt ne kelljen különösebben gondolkodnia – ehhez az igaznak hitt megállapításhoz tartották magukat, mindenféle más véleményt figyelmen kívül hagyva.
Ezek után már el sem csodálkoztam különösebben, amikor egy előadás alatt a mellettem ülő értelmiségi hölgy hangosan ásítozott, és a végén bizalmasan közölte velem, ha tudta volna, hogy ilyen lesz, el sem jön. A „lássuk, hogyan gondolkodik” ő merészsége meg sem fordul a fejünkben: beburkolózunk a saját előítéleteinkből, csalódásainkból és zaklatott lelkiállapotunk fonalából szőtt ruhába, ami nem az itteni hideg téltől véd meg, inkább bebörtönöz, s elzár minden újtól.
S hogy miért nem tudunk nyitni, elfogadni és előítéletmentesen gondolkodni, talán fel sem merül kérdésként. A mindennapok rohanása nem engedi meg, hogy másra is gondoljunk saját magunkon kívül. Ezért van, hogy beállunk a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyre, nem vesszük figyelembe a másik véleményét, s messzire elkerüljük az olyan embereket, akik – valamilyen paraméter tekintetében – nem olyanok, mint mi.
Ezen gondolkodva jutott eszembe egy személyes történet, amikor fogyatékkal élő emberek között töltöttem el egy napot és csupa pozitív viselkedésformát láttam és éltem meg. Elfogadást, türelmet, szeretetet és a vágyat, hogy egymást segítsük egy-egy élethelyzetben. Felszabadító élmény, ha tudunk a másik szemével is látni, ha csak egy pillanatra is, de bele tudunk helyezkedni abba az élethelyzetbe, ami őt jellemzi, és teljesen más oldalról látni a dolgokat, mint addig. Ehhez segítségül hívhatunk akár egy színházi előadást, beiktathatunk programjaink közé egy önkéntességgel töltött napot, kinyithatjuk a kapunkat, hogy bejöhessen a régen látott rokon, ismerős. Kihívások ezek a ma emberének, de támpontokként szolgálhatnak a zűrzavaros mindennapokban.

Boncina-Székely Szidónia

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek