A homoródszentmártoni unitárius templom orgonáinak története

164

Templomaink felbecsülhetetlen kincsei közé tartoznak az orgonák. A hangszerek királynőjének tartott bonyolult szerkezetek a barokk korban terjedtek el vidékünkön is. A Homoródmente unitárius templomai orgonáinak bemutatására vállalkozott sorozatában Márk Attila.

[dropcap]A[/dropcap] falu első írásos említése az 1333–1334-es pápai tizedjegyzékben maradt ránk, Sancto Martino alakban. Az első ismert papja egy bizonyos Ábrahám volt. Az ekkor fizetett tized alapján (8 illetve 10 báni dénár), a környék legjövedelmezőbb egyházközségei közé tartozott. Templomát, Jánosfalvi Sándor István, 19. századi lelkész-író írja le szemléletesen: „a falu alsó felében a természettől éppen evégre készíttetett szép téres dombnak tetején az unitáriusok ős-templomvára, mely ősi óriási képzeltető tornácos fogas tornyával, melynek sötét árnya alatt a félénk rebegve megy el este, midőn három százados rozsdás vitorlája borzasztó hanggal megcsikorodik. Vár közepében levő magas, keskeny templomával, mely mint gígászi koporsó nagy halottat sejtet bennt (…) régi mód szerint csak délkeletről levő ablakai miatt sötét s rökönyödött penész szagu …, hol a régiségek iránt viseltető andalgó érzéssel tevém vizsgálataimat.” Az 1927-es püspöki vizitáció alkalmával készült jegyzőkönyv még az orgona nélküli templomot írja le. Ebből idézek: „A Templom Napkeleti végében egy veres párkányozatu négy nagyobb s négy kissebb bokrétával ékesített kék festékes Deszkázatu Kar állíttatott ujjbol, mellynek közepén ez az írás olvastatik: Az Egyetlen-egy Istennek Ditsőségére s Jézus Krisztusnak tisztességére e Sz. Hajlékot régi romlásaiból ki ujitotta s ezen kart építteté a H. Szt. Mártoni Unitaria Szt. Ecclésia a maga költségével D.P. Curatorságában 1823-rajta közebben áll az Éneklésre használt könyvtarto Sárga s Veres párkányozatú kék pulpitus, Számtartó aranyozott és Ezüstözött tetejű táblátskákkal edgyütt.” 1839-ben orgonavásárlásra szánja rá magát az egyházközség. Az orgonát Mátisfalvi Szőcs Sámuel készítette, erre bizonyságul a számadási jegyzőkönyvek adatai tanúskodnak: „19-o. Az Orgona szegődéskor a teljes Eklesia jelenlétében, annak azután Mátisfalván lett megnézésekor és az Orgona Építőnek ide Szt. Mártonba lett másodszori jövetelekor költött 4 Mf. 82 Pénz. 20-Az orgona részeinek Mátisfalváról haza költöztetéskor Szekeresre s egy odajárt követre 4 Mf. 18 Pénz.” Az orgona felépítésétől 1844-ig évente „igazítva” volt, 1845-ben pedig Brassóba járnak orgona-ügyben: „9. Az orgona készítésekor Brassoba kétszer járo szekeresek fizetett fogadás szerint 40 Dr.” A frissen elkészült orgonát tolvajok látogatják meg: „1. (…) az orgonába pedig azon változás történt, hogy annak 3 első mezejéből 20 legnagyobb on sípok múlt évi december 3-k és 4-k közötti éjszakán eloroztattak de a melyek helyébe az Eklésia által mások állíttatak.” Erre a munkálatra 80 magyar forintot fizettek. Később kiderült, hogy a tolvajok a faluból kerültek ki. Az 1851-es püspöki vizitáció alkalmával készült jegyzőkönyv leírja ezt az orgonát: „3. Közadakozás utján állíttatott a Templomban egy szép orgona 6 hang változatos.” 1856-ban az orgona, „megfestetett.” Ezt a munkát a lókodi orgonakészítő asztalosmester, Balázs Mózes végezte, a fizetéshez szükséges pénzt közadakozással gyűjtötték: „Az orgona megfestéséért Balázs Mosesnek fizet 225 Mf.” 1859-ben „az orgona öszve hangoztatásáért a Művésznek fizetett 10 Mft.” 1865-ben újra kitisztítják az orgonát, majd 1871-ben vásárolnak Balázs Mózestől egy orgonasípot 50 krajcár értékben. 1874-ben újból javítani kell az orgonát: „2. Nagyobb javítások tétettek, mint a mesteri telek körüli kőkertnek egyesek általi építése, és az orgona kijavíttatása az Eklésia által, mely javítás után az orgona alig mutatkozik jobbnak mint azelőtt. Itt is mint Recsenyéden Balázs Móses Művészkedett.” Hat évre rá az orgonaépítő Mátisfalvi Szöcs Sámuelt hívják el javításra. A középkori templom állapota az 1880-as évekre tarthatatlanná vált, végül a templom lebontása mellett döntöttek. Az orgona elbontását Balázs Mózesre bízzák, 1887-ben a mester 10 véka rozsot és 1 forint 20 krajcárt kap e munkáért. A templom befejezése után, 1889-ben újra őt bízzák meg az orgona újjáépítésével, ugyanakkor a szószékkoronát is felújítja: 40 forint 15 krajcárért. Csak 1910-ben szükséges a beavatkozás: „7. Az orgona fuvoja megjavítása és megtakarítása kifestése hangszeres helyreállítása meghatároztatik. Jelenleg H. almási Barta György urnak 80 korona árban kiadatik.” Ezzel egy időben orgonaalapot hoznak létre, mely 1915-ben 128,52 koronát tesz ki. Az 1916-os román betörés alkalmával keletkezett károkról a számadási jegyzőköny számol be: „Az egyház község kára szintén a kárbecsülő bizottság megállapítása szerint 451 korona. Ebbe bele van számítva a beszennyezés által használhatattlanná lett úrasztal értéke, valamint az orgona megrongálása által idézett kár is.” És mintha ez nem lett volna elég, 1918-ban az orgonasípokat rekvirálják. Az Angszter-cég által készített „rekvirálási-lajstrom”-ban ez a megjegyzés áll a szentmártoni orgonánál: „1844, Szőcs Sámuel, rossz.” 1924-ben elhatározzák egy új orgona készítését: „Lelkész új orgona építésének kérdését vetvén fel, jelenti, hogy Einschenk Károly brassói és Wegenstein Lipót és fiai temesvári orgonaépítő cégekkel érintkezett ez ügyben az utóbbi cég részletes költségvetést és tervezetet is küldött egy 5 fő és 7 mellék változatú, 10 változatra kibővíthető orgonára.” Az aug. 10-én tartott közgyűlésen, 26 szavazattal 5 ellenében, elvetik az orgonaépítés tervét. 1928-ban a faluban tartózkodik a csíktaplocai Boda József orgonakészítő, aki felajánl eladásra egy orgonát az egyházközségnek. Az orgonaépítés történetét összefoglaló levéltári anyagot egy külön iratcsomóban őrzi az egyházközség. Ebből megtudjuk, hogy Zoltán Sándor lelkész tanácsért Domokos Pál Pétert kéri fel, aki „a lehető legkedvezőbb véleményt adta Boda József Csíktaploczai orgona készítőről becsületes és megbízhatóság szempontjából valamint orgonáiról is jó véleménnyel van.” Az orgonakészítő jóval a piaci ár alatti ajánlatot tesz: 60 000 lej. Erre ő ad magyarázatot: „Egy ilyen orgona most 180 ezer Lei. Ez a bizalmat egy kissé csorbítja, ugyan, de mindeneknek az a magyarázata, hogy azon a vidéken is legyen egy új orgonám mintának.” Az egyházközség vezetősége 1928. december 16-án megvizsgálja a hangszert: „az orgona a leírásnak megfelel, azonban mint a Boda által küldött leírásában is kitűnik, túl sok benne a fasíp és a változatok mind fuvola jellegűek.” A változtatásról az orgonaépítő levélben tudósít: „A szerződést szakszerű útmutatása után állítottam össze a kívánt módosítással, melyeken dolgozok. Az ottani régi orgonában nincsen 4 lábas únsíp, legnagyobb 2 lábas, így nem alkalmas átvételre.
Ezért az itteni kispikolo 2 láb mellé beteszek egy fúgara 4 lábas változatot, így van most egy szalicionál 4 lábas czínsíp változat is az orgonában.” A szerződést, jóváhagyás végett felküldik Kolozsvárra, a püspökségre. Az alacsony ár bizalmatlanságot kelt. Űtő Lajos kántortanítót kérik fel véleményezésre: „Az orgona árát 60 000 leiben annyira minimálisnak tartom, hogy kételkednem kell, vajjon uj orgona-e s nem-e esetleg régi orgona változataiból összeállított hangszer (…) amint veszem észre ez a Boda József egyházközségeinket olcsó orgonákkal óhajtja ellátni, nagyon ajánlanám pl. épen ezen orgonát egyházunk részéről is hozzáértő szakemberrel megnézetni.” Az egyházközség még egy változtatást kér, amire a mester válaszol: „A jelenlegi beosztás az egész műre, és az orgona szekrény belvilági mérete után legfejlebb csak annyit tudok változtatni a pedálon, hogy a jelenleg  Oktávbass 8 láb helyett Szubbass 16 láb lesz elhelyezve, de csak 12 hang terjedelemmel… mert a belső beosztás szerint hely nincs.” Végül megírják a szerződést, amelyet az E. K. Tanács jóváhagy. A keblitanácsot is nehezen lehetett meggyőzni, erre Soos Ferenc keblitanácsosnak az orgonakészítőhöz írt levele enged következtetni: „két három presbiter azért mert azt számitottak hogy igen olcso és akor nem is lesz jo és mind meg kelet hogy nyugtasam, hogy miért olcso.” A titokzatosság körülveszi a lobbizást: „S én ugy küldtem ez az levelet, hogy eről senki sem tud és ne is tudjon.” 1929. március 27-én a már felszerelt orgonát két szakértő, Pálffy Ákos homoródszentpáli és Bartalis Márton városfalvi énekvezérek jelenlétében veszi át az egyházközség. A régi orgonát Boda Józsefnek adták. Jó munkát végzett az orgonakészítő mester, hisz újabb bejegyzést csak 1995-ben találunk, amikor az egyházközség orgonajavításra gondol. Az Illyés Közalapítványnál pályáznak az orgonajavításhoz szükséges pénzre: „az Illyés Közalapítvány pozitívan bírálta el s a 2000 esztendőt 142 500 Ft. orgonajavítási támogatással kezdjük.” A munkálatokat a néhai Pálfi Domokos brassói énekvezér és orgonajavító végezte el. Még egy érdekes adat az egyházközség leltárában: 1966 és 1970 között ez áll a leltári összeírásban: „Régi orgonaszekrény 1db. 20 lei.” Ez arra vall, hogy Boda József nem vitte el a régi orgonaszekrényt. A következő évtől nem szerepel többé a leltárban, eltűnik. Az orgona ma is használható, bár javításra szorul.

08_homorodszentmarton2 392

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.