A hólánc és az aprópénz

98

Vannak olyan reggelek, amikor már az ébredésünket követő harmadik másodpercben haragszunk az egész világra – szerintem ez nálam gyakoribb az átlagosnál –, s legszívesebben kikapcsolnánk a telefonunkat, átfordulnánk a másik oldalunkra, és húznánk a lóbőrt tovább. Nos, a múlt hét közepén ugyanígy ébredtem, tudják, a lelkiállapot, amikor a széken hagyott pólónkra is képesek lennénk rámordulni, hogy: „te mé’ vagy ott?” Rossz kedvem volt, esélyt sem láttam arra, hogy jobbra forduljon a hangulatom, a gondviselés azonban másképp gondolta, és bárki került a nap folyamán az utamba, úgy viselkedett, mintha tudná, milyen passzban vagyok, és meg akarna nevettetni. Volt, aki ügyetlenkedett egy sort, mások viccet meséltek csak úgy, folyamatosan humoros helyzetekbe kerültem, és még az idős néni is beszólt, aki mindig két tele szatyorral megy a boltba. Sosem értettem, hova tudja rakni azt, amit még vásárol, de ezt csak zárójelben.
Már a lépcsőházban lefelé menet elkezdődött jó kedvre derítésem folyamata. Erős pirított hagymaszag csapta meg az orrom, és mielőtt bármire gondolhattam volna, az egyik lakásból a következő beszéd szűrődött ki: „Mit csinálsz, te!? Nem érzed, milyen hagymaszag van? Az egész házat megtöltötted!” S a lépcsőházat is – gondoltam magamban, de az is lehet, hogy kimondtam.
Rossz kedvem ellenére elvigyorogtam magam, amikor a tömbház előtt nem vettem észre, hogy a hó alatt jég is van, egyik lábammal a másikat kiütve pillanatok alatt ülőhelyzetben találtam magam. Ekkor jött a képbe a néni, aki ugyanúgy jött a szatyrokkal, csak most megjegyzést is tett a mutatványomra: „Fiatalember, hólánc nincs nálam” – bökte oda csak úgy nyersen. Útközben is a történteken vigyorogtam, majd betértem az egyik üzletbe, ahol egy bácsi elejtett egy rakás aprópénzt. Miközben segítettem összeszedni, ilyet szólt: „Megmondják, az öreg a lopót feltörte az ünnepek után”. Itt már biztos voltam benne, hogy a sors keze van a dologban, hisz amilyen nyűgösen indult a napom, egy órával később már fülig ért a szám, és fogalmam nem volt, hogy addig miért is pufogtam. Amikor felhívott egy ismerősöm, és megkérdezte, minek örülök úgy, csak annyit mondtam: jó napom van.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.