A helyi közösséget is bevonják az ünneplésbe

Jubilál a vállalkozás

24

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli idén a székelyudvarhelyi Melinda cégcsoport, ebből az alkalomból sajtótájékoztatón is­mertette az elmúlt negyed évszázadot, illetve beszélt a jelenről és jövőbeni tervekről András Lehel vezérigazgató és Pál Dénes tulajdonos.

Pál Dénes és András Lehel. Vállalkozás társadalmi felelősségvállalással Fotó: Nagyálmos Ildikó

Pál Dénes és András Lehel elmondta: a sikerekkel és kudarcokkal teli évtizedekben a cégcsoport összesített üzleti forgalma 1,4 milliárd euró volt.
Ugyan az elmúlt huszonöt évben egyetlen politikus sem kereste meg a tulajdonosokat, mégis elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalásban, egyesületükön keresztül rendszeresen támogatnak rászorulókat (betegeket, károsultakat, árvákat) és helyi ügyeket (fiatalok oktatását, szülőföldön boldogulását), ugyanakkor a környezetvédelem is prioritás a cégnél.
A cégcsoportnak tizennégy üzlete van az országban, a vállalat a hazai szakpiacon a harmadik helyre tornázta fel magát.
Az évfordulóra számos rendezvénnyel készülnek: a könyvtárban megtekinthető egy fotótárlat, május 2-án Rákász Gergely erdélyi orgonakoncert-turnéját támogatják, másodszorra is megszervezik a Pegazus esettanulmányi versenyt középiskolás diákok számára, illetve fő támogatói lesznek a városi tömegfutásnak. Nyereményjátékokat is hirdetnek, egész évben érdemes követni a cég Facebook-oldalát – mondták el a cégvezetők. (x)

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.