A hazai termés becsülete

84

Az egyre korszerűbb és egyre elérhetőbb technológiák sokat segítenek ugyan a zöldség- és gyümölcstermesztésben, az időjárás kiszámíthatatlansága és ebből fakadó hatalma mégis megkérdőjelezhetetlen és elkerülhetetlen tényező. Bármikor végigverheti a termést a jégeső, de már az is elég, ha a nap tartósan süt vagy az eső tartósan esik, amikor éppen a másikból kellene a veteménynek… És a zöldségtermesztésnek nevezett sokismeretlenes egyenletnek az időjárás csupán az egyik befolyásoló tényezője, még nem beszéltünk a legalább ennyire fontos szakértelemről…
Mindezek fényében nagyon is együttérzek azokkal a zöldség- vagy gyümölcsárusokkal, akiknek egész éves termésük teljesen tönkremegy, esetleg nem üti azt a mércét, amellyel a piacon becsületes árat kérhetnének érte. Amíg a termesztés „csak” saját használatra történik, addig még egye fene, lesz valahogy, mert nem nagy a tétel. De ha ez a családfenntartás legfőbb forrása, akkor bizony nagy a baj. Mert sajnos a termelőink zöme nincs abban a helyzetben, hogy legyintsen a tönkrement termésre, és a több lábon állásának köszönhetően a „másik láb” alatti talaj is biztonságot nyújtson neki. Nem tartunk még ott, hogy jellemző legyen ez a másik láb, és ott sem, hogy az így kialakult szükséghelyzet ne eredményezzen finoman szólva becstelen megoldásokat.
Hiszen alapvetően nincs amiért szépíteni: igenis csalás, átverés, ha mondjuk a paradicsomáról híres Csíkszentfalván vagy a barackjáról ismert Gyergyóbükkfaluban a tönkrement helyi paradicsom és barack helyett más vidékről hozott zöldséget, gyümölcsöt árusít a helyi termelő csíkszentfalvi paradicsomként vagy gyergyóbükkfalusi barackként – lássuk be, történik ilyen, nem is kevés. A családfenntartásért fáradozó és pórul járt termelőtől a csóró romániai körülmények között szinte el sem várható, hogy az ilyen „turpisságokba” ne menjen bele.
Erre a becsületes választ leginkább a községvezetés tudja megadni – a polgármester vagy a közbirtokossági elnök –, esetleg egy-egy tehetősebb őstermelő, mégpedig azzal, ha az adott helyre jellemző sajátos termésre olyan erős brandet épít, amelynek még silány minőségben is neve, presztízse van.
Jólesett például hallani, hogy a szépvízi káposzta becsülete igencsak megnőtt az utóbbi évtizedben. A faluközösségnek sikerült a szó szoros értelmében megszerveznie a káposztatermesztést – ebben (a lakosság szerint is) elvitathatatlan érdemei vannak a polgármesternek, de legalább ennyire megsüvegelendő, hogy a faluközösség nyitott volt a kezdeményezésre. Ha belegondolunk, hogy falvainkon mekkora harcok folynak egy-egy nadrágszíjparcelláért, akkor igenis nagy megvalósítás, ha összefüggő hektárokon sikerül egységesíteni a káposzta – vagy bármi más – termesztését, és ezen túl sikerül lépéseket tenni az „őshonos” és minőségi vetőmag terjesztése irányába. Sőt Szépvízen a káposztavágás is a faluközösség egyre szélesebb körben ismert ünnepnapja.
Szépvíz újabban káposztafeldolgozóról álmodik, amelyben évek múlva különválogatva dolgozzák fel az első osztályú káposztát és külön az alsóbb kategóriájúakat. A termesztés megkönnyítése érdekében öntözőrendszer épült, látható, hogy a tudatos brandépítés valamennyi lépcsőfokát igyekeznek becsülettel meglépni, nem pedig átlépni.
Egyik gazda egyszer kifejtette nekem: az esőt ne nevezzük rossz időnek! Szárazság esetén éppen az eső jelenti a jó időt. Kívánom a termesztőknek, hogy legyen részük jó időben: amikor kell, süssön hétágra, amikor pedig kell, akkor essen! És kívánok nekik olyan vezetőket, akik lehetővé teszik, hogy még a gyengébb termésnek is becsülete legyen, és ne kelljen másét árulni, azt hazudva, hogy a miénk!

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek