A halál felől pillantani az életre

169

Székelyudvarhelyen is bemutatták a Csíkszeredában élő Borsodi L. László költő, irodalomtörténész, kritikus Szétszórt némaság című kötetét. A szerzővel Zsidó Ferenc író beszélgetett, az elhangzottakat Nagyálmos Ildikó foglalta össze.

Zsidó Ferenc faggatta Borsodi L. Lászlót. Nem lehet mindent kimondani… Fotó: Szabó Károly

Elöljáróban Zsidó Ferenc arról beszélt, hogy a kötetben szereplő prózaversek lehetnének akár nekrológok is, amelyek a szerző családtagjainak, felmenőinek, barátainak életéről és haláláról szólnak. A szerző bevallotta, akárcsak előző köteteiben, továbbra is foglalkoztatja a halál, az elmúlás kérdése, és úgy gondolta, találnia kell egy újabb versnyelvezetet, amelyben ezt kifejezésre juttathatja. Az első szövegekben a líraiság kissé háttérbe szorult, és a narráció erősödött fel.
– A kötetben nem szerepel műfaji meghatározás, több irodalmi lapban prózaként jelentek meg ezek a szövegek, a kiadó prózaversként/rövidprózaként határozta meg. Kovács András Ferenc egy magánlevélben azt írta: valahol a képtár és a naptár, vagyis a memoár és az egyperces próza, és a líra között prózaversnek is elfogadható. A nekrológ jelleg, az emlékállítás gesztusa nyilván előhív élettörténeteket, másfelől a lírai jelleg is ott bujkál a szövegekben. Bara Katalin szerint ez a műfajtalan műfaj keskeny mezsgyén áll, tömör, érzékletes próza tud lenni, talányos prózavers is, kihagyásos, elhallgató, és éppen ebben áll az ereje is. Szándékosan nem is akarom eldönteni a műfaját, értelmezhető élettörténetekként, prózaversként is. Ezek a történetek épp arról beszélnek, hogy nem lehet mindent kimondani, elmondani – jegyezte meg a szerző.
A kötet születésének magánéleti és irodalmi hagyományokhoz köthető vonatkozása is van: a szerzőnek többször volt alkalma testközelből találkozni a halállal, a halál tapasztalatával, amelyek mélyen megérintették és meghatározták a személyiségét, a kötetben szereplő barátok, ferences szerzetesek elvesztése is mély nyomot hagytak benne. Ugyanakkor bevallotta, a kötetben megjelenő szövegek egy amerikai szerző, Edgar Lee Masters írásaival vannak rokonságban, akiről Borsodi mit sem tudott az első néhány szöveg megírásáig. Ismerőse hívta fel a figyelmét a Spoon River-i holtak című kötetre, amely olyan élettörténeteket tartalmaz, amelyeket maguk a szereplők mesélnek el a túlvilágról. Kirajzolódik egy korabeli társadalmi kritika is Masters művéből, ami az abszurd irodalommal határos.
Borsodi egy korábban megjelent kötetében írt először szabadverset anyai nagyapjáról, majd következtek a nagyszülei, édesanyja… „Faggatni kezdtem édesapámat, meséltettem, jegyzetelgettem. Ő az egyik forrása a kötetnek. Az adatok begyűjtésében segítségemre voltak a rokonaim, a gyimesfelsőloki és a csíktaplocai plébánosok, valamint Bicsok Zoltán egykori osztálytársam, aki a Román Állami Levéltárban dolgozik” – mondta.
Az adatok kiindulópontként szolgálnak, ezektől elvonatkoztatva is megállják helyüket az irodalmi szövegek: tipikus emberi sorsok, jellegzetes székelyföldi figurák jelennek meg valahol a paraszti és polgári létállapot között. A szövegek alatt szereplő nevek nemcsak azért vannak a könyvben, mert fontosak a szerzőnek, hanem, mert azt kívánják elhitetni, hogy valóban létezett személyek története, a drámaiság, feszültség megteremtésében játszanak szerepet. Másfelől az életnek a halál felé mutató jeleit tárják fel a szövegek, ellenkező irányból, a halál, elmúlás felől pillantanak az életre. Ismétlődésszerűen, önálló, egymástól független és egymással valamikor valamilyen kapcsolatba került emberek történeteiként beszélnek az olvasóhoz.
A kötetben kiemelt helyet kaptak a csíksomlyói ferences szerzetesek, ami nem véletlen, hiszen a szerző gyerekkorától ismerte ezeket a papokat, ott nőtt fel a közelükben – derült ki a könyvbemutatón.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.