A hagyományait megélő székelyföldi cigányság a jövő tükrében: Egy soknyelvű „utazóművész” szemszögéből

36

 

Berecz Edgár (44) számos furcsa helyzetben felbukkant eddigi élete során. Illetve el-eltűnt, majd ismét hazakerült Székelyudvarhelyre. Folyékonyan beszéli a három „klasszikus” idegen nyelvet – angol, német, francia –, de a japánt, a törököt is, és eligazodik minden nemzetközi körforgású újlatin nyelven – román, olasz, spanyol, portugál –, ugyanakkor a szláv nyelvek sem jelentenek nehézséget számára. Azt szokta mondani, hogy tíz nyelven beszél, és tíz másik nyelven eligazodik Keleten és Nyugaton, mert ez alapkövetelmény az információgyűjtésben és a kapcsolatteremtésben. Túl mindezeken kiváló gasztronómus, Japánban éttermet vezetett, idehaza meg számos szakácskönyvet és gasztronómiai témájú szakkönyvet írt a különböző nemzeti konyhákról és a konyhaművészetről. Nyelvtudása alkalmassá teszi arra, hogy kedvtelésből utazzon a nagyvilágban, illetve arra ösztönzi, hogy újabb és újabb információkat szerezzen. Azért tartható utazóművésznek, mert viszonylag kevés pénzből járja be a kiszemelt tájakat, ahol barátok, ismerősök, levelező partnerek segítségével halad. Ezekről az utakról izgalmas beszámolókat ír. Mindezeken túl modell. Százarcú, hiszen legalább ennyi karaktert formál meg a róla készült fotográfiákon, a székely embertől a szamurájig, az európai üzletember „archetípusától” a kozák harcosig sok minden(ki) volt már. Most azonban Edgárnak egy másik „vetületével” ismerkedhetünk meg. Ebben a beszélgetésben a székelyföldi hagyományt őrző és azt megélő cigányok körében szerzett tapasztalatairól vall, arról a roma elitről, amely egy párhuzamos társadalomban él mellettünk, közöttünk, anélkül, hogy minket ez különösebben érdekelne vagy bosszantana. Holott roppant tanulságos a lényeg, amit a személyes tapasztalatok révén itt megfogalmaz.

– A romániai cigányság eddig egy olyan problémás társadalmi réteg volt és maradt a maga kasztrendszerével, belső törvényeivel, írástudatlanságával és nyelvi elkülönültségével, amit sem pénzzel, sem tudományos tételekkel, sem tudós, az embert és annak magatartását kutató antropológusok, szociológusok bevonásával, vagy a szociális háló kiterjesztésével és a felzárkóztató programokkal nem tudtak úgy integrálni, ahogy azt elképzelték az ország vezetői – vezette fel az interjú elején a témát Berecz Edgár. – Mára azonban odajutottunk, hogy ha tetszik, ha nem, el kell ismernünk, hogy a cigányság immár nem egy megoldatlan probléma az Európához felzárkózó modern társadalmunkban, hanem egy tényező, amivel számolni kell. És öntörvényű, amely a saját elképzelései és a maga értékrendje szerint működik. Egy olyan figura a népek és nemzetek sakktábláján, amit nem lehet csak úgy lesöpörni. A cigányok nem futók, nem holmi alsóbbrendű bábuk – hadd ne mondjak parasztot –, akiket ott látunk az első sorban, s akik csak úgy feláldozhatók a játék hevében. Az elmúlt harminc évben a változások elérték a cigányok közösségeit is.

– Vázoljuk fel röviden, hogy kik ők? Milyen népcsoportról van szó?

– Menjünk kicsit vissza az időben… A két világháború, a deportálások és a kommunizmus eseményei teljesen felborították az ősi életformát. Értem itt a sátorosok, gáborcigányok, a „kalaposok és rokolyások” közösségeit. A kasztrendszer meggyengült, majd összeomlott. A megváltozott életkörülmények, az iparosodás tönkretette a klánokra tagolódott cigányság életformáját, szokásait, népi hagyományait. Példákat is mondok. Más rétegekből. A medvetáncoltatást betiltották, így az ursari rend kénytelen volt egyéb foglalkozás után nézni, annál is inkább, mivel a vásárokon való szereplés, kvázi az egyfajta koldulás, a kalapozás ellenkezett a kommunista doktrínákkal, a munkás-paraszt társadalomba az efféle „szolgáltatások” nem illettek bele. A zlotari csoport, az aranymosók és aranyművesek számára is leáldozott az „aratás” ideje, hiszen az aranymosás állami monopólium lett, az ékszerkészítés pedig a kiváltságosoké. Így járt a shurarik, a vándor kés- és ollófenők, a dugarik, azaz a rongyszedők, a cerharik, a sátorban lakók, a dromarik, a kóberes szekérrel vándorlók, és még sok kisebb közössége a legkülönbözőbb kasztokra oszlott cigányságnak. Röghöz kötöttek lettek, kénytelenek voltak letelepedni és munkát vállalni a falvakban, napszámosokká, kollek­tivistákká, szövetkezeti vagy gyári munkásokká váltak. Az iparosodás, a használati cikkek gyári tömeges előállítása fölöslegessé tette a kézműipart; a kalderarik egyre kevesebb rezet kalapálnak, és egyre kevesebb üstöt adnak el. A lovárik, a lókereskedők még húzták egy darabig, amíg ’89 után be nem jöttek a nyugati autók és egyéb járművek. Az idők változtak, és élni kellett. A cigányok mindenféle iskolázottság, szervezkedés és szellemi vezetők nélkül ráébredtek arra, hogy váltani kell: így lettek sokan edény- és szőnyegárusok, kés- és szerszámkereskedők, autókufárok, hivatásos csempészek, pénzváltók, házaló cigányok és egyéb fő-, illetve mellékfoglalkozást űzők. A kasztok közötti határok az öregek kihalása után, a régi életforma elavulásával, a hagyományok meggyengülésével kezdtek elmosódni. Mindez azt jelenti, hogy a közösségekre a külső hatások, a rendszerváltás utáni felfordulás valamilyen hatással volt, és elsősorban öntudatra ébredtek, felismerték, hogy változni, alakulni kell. Ez volt az első foka a haladásnak, amit az országban élő nemzettársaik, a románok és magyarok sehogy sem akarnak észrevenni.

– Mi a kaszt a saját értelmezésed szerint?

– Mint tudjuk, a cigányság Indiából – Bihár és Rádzsásztán államokból – származik. Kezdetben az iráni sah hívta meg a szórakoztatásban tevékenykedőket, akikkel kiszolgáló személyzet is érkezett az alsóbb kasztokból. Irán területén elváltak. Egyik részük Egyiptomba került, majd a 13. században onnan elárasztották egész Európát. Innen a nevük: „a fáraó népe”, „gitanes”, „gipsy” – azaz egyiptomiak. Az Iránból bevándorlók számos perzsa és kurd jövevényszót is hozva magukkal, a 14. századtól érkeztek részben török segéderőkként, akik a hadsereg számára különböző munkákat és szolgáltatásokat végezve szivárogtak a Balkánra és a történelmi Magyarország területére. Mindig kiszolgáltatott helyzetben éltek, egészen a 19. századig, amikor a modern államoktól állampolgárságot kaptak. Természetes, hogy nem minden rétegük szenvedte meg ilyen drasztikusan a háborúkat, a deportálást vagy a rendszerek változásait. Ilyen példa a lautari, azaz a cigányzenészek csoportja, az egyik legmagasabb rendű, mondhatni eleve elitréteg, és leginkább beilleszkedő – legyen szó városi vagy falusi környezetről –, töretlenül őrizte régi életformáját. A hagyományait megélő és gyakorló cigányság a külsőségekben megtartotta a régi formákat, értsd itt a nyelvhasználatot, a belső törvényeket, a szokásjogot, a házasodással és a családtervezéssel kapcsolatos szokásokat. Azonban felismertek egy-két nagyon fontos dolgot – a többi mellett –, anélkül, hogy arra különösebben törekedtek volna, vagy felhívta volna rá valaki a figyelmüket: ez az idegennyelv-ismeret hasznossága és az autók, gépek, háztartási felszerelések, a modern szerszámok használatának az előnye. Az életfeltételek javulása, a technika fejlődése, a világ modernizálása nem hagyta érintetlenül őket. Rájöttek, hogy ezáltal jobban tudnak érvényesülni a fehér emberek világában. A nyelvük új kifejezésekkel gazdagodott, ám sajnálatos módon az öregek földi életből való távozása után szegényedett is, mivel írásbeliség nélkül a régiek nem mindig tudták átadni tudásukat az ifjabb nemzedékeknek. A legendák, a mesék, a balladák, a törzsi szokásjog, a régi primitív írásbeliség – a piktogramokkal történő, illetve képi és tárgyi szimbólumokkal történő kommunikáció –, a régmúlt eseményei egyre koptak. A fiatalabb generáció már nem tulajdonított ennek akkora fontosságot, ez számukra már a múlt zenéje volt. A televízió, a zenegépek, az okostelefonok és az autók világában a régi dolgoknak nem maradt meg a kellő varázsa. Tehát szegényedtek is bizonyos értelemben, de kárpótolta őket a soknyelvűség.

Simó Márton

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek