2021, január 16, szombat.

A gyűlöletről, nem utoljára

Nem először írunk a gyűlöletről, és attól tartok, nem is utoljára. Pedig mennyire jó lenne, ha egyszer és mindenkorra hanyagolhatnánk a témát. De ez struccpolitika lenne, és ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak. A gyűlölet köztünk van és rombol amerre jár. Nem véletlen, hogy a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat is arra a megállapításra jutott, hogy „2020-ban a romániai közélet fősodrába került a magyarellenesség”.  

Sokan már régóta nem csodálkozunk ezen. A mostani válságos időkben pedig még kevesebb okunk van meglepődni. Ha egy társadalom nem teljesen egészséges – hogyan is lehetne az világjárvány idején (azért sem írok pandémiát, pfuj!) – és nem felhőtlenül boldog, akkor abban a társadalomban óhatatlanul lesznek érdekellentétek, konfliktusok. Nyilván paradicsomi állapotokat csak végtelen lelki nyugalommal rendelkező ideálisták remélnek, de akkor sem mindegy, hogy miként rendezzük a konfliktusainkat. 

Kénytelen vagyok ismét kedvenc filozófusom szóhasználatával élni (a helyes megfejtők között nem sorsolok ki semmit): emberi, túlságosan emberi a leggyakoribb módszerünk a megoldatlan konfliktusok kezelésére. Úgy hívjuk: bűnbakkeresés. Bizony. Ha nem látjuk a kiutat és nem érzünk magunkban elég erőt, hogy szembenézzünk a valósággal, akkor az a legegyszerűbb megoldás, ha valakit megteszünk felelősnek, akin aztán jól elverjük a port. Ha van sapkája, ha nincs. Nem kell ezen megsértődni, ilyen az emberi természet szerte a világon.

Mondjuk azzal nem is lenne feltétlenül olyan nagy gond, hogy ilyen az emberi természet. Sokkal inkább az, hogy ezzel mindenki tisztában van, de legalábbis sejti. Tehát azok is tudják ezt, akik éppen emberi gyengeségeinket kihasználva szeretnének hatalomra jutni és ott is maradni. A kies hazánkban velünk együtt elő többségi nemzet sovinisztáinak szempontjából pedig keresve sem lehetne jobb bűnbakot találni, mint a magyarok. Azaz mi. A jó hír az, hogy nem tudják a társadalom többségét meggyőzni, a rossz hír meg az, hogy sajnos elég széles tömegeket viszont igen ahhoz, hogy a magyarellenesség napirenden maradjon. Emiatt aztán a többségi politikusok kötelezőnek érzik, hogy amikor csak lehet, belénk rúgjanak, mert a népszerűségi indexüket szeretnék jó magasan tartani.

Azt sem mondhatjuk, hogy nálunk a Székelyföldön nincs idegengyűlölet, mert azért kerül. Vagy ahol nem is, ott igény volna rá. Ugyanakkor joggal lehetünk büszkék arra, ahogy a csíksomlyói romatelep bajbajutottjain segített a közösség. Le a kalapokkal! Különben még lerepül magától a székelyek nagyvonalúságától. A gyűlölet és a bizalmatlanság ellen pontosan ilyen kollektív gesztusokkal lehet hatékonyan küzdeni. Igaz, bizalmat építeni egymás között sokkal nagyobb vesződséggel jár, mint utálni és kölcsönösen egymást hibáztatni. Nem tudom, ki hogyan van ezzel, de engem elvétve érdekel, hogy ki a hibás és mi a probléma. Sokkal inkább az érdekel, hogy mi a megoldás a problémára. Ezért kell beszélnünk a gyűlöletről, a rossz és a jó példákról egyaránt. Nem utoljára.


Kiss Előd-Gergely

Kapcsolódó cikkek:

14,312RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb