A gyermek figyelme

530

Anyák és apák a legsúlyosabb nevelési hibát azzal követik el, hogy túl sokat követelnek a gyermektől. Becsvágyó szülőknél és szorgalmasan tanuló gyermeknél gyakran fordul elő, hogy a gyermeket még iskolába menetel előtt írásra, olvasásra, számolásra vagy rajzolásra kényszerítik. És az anya aztán végtelenül boldog, hogy mennyi mindent tud és milyen okos az ő gyermeke. Ha valaki látogatóba jön, az anya büszkélkedni akar gyermeke tudásával. És akkor következik a csalódás: a gyermek helytelen választ ad.
– Az előbb még kitűnően tudta – panaszkodik az anya a barátnőjének – és már elfelejtette.
Higgyék el, nem így van: a gyermek nem felejtette el, csak kifáradt. Olyankor békén kell hagyni a gyermeket. Hogy érthetőbbé tegyem mindezt: a vádlott a kérdések pergőtüzében vall be mindent, éspedig véletlenül, akarata ellenére, mert idegei összeroppannak. Ehhez hasonló, ha sokkal szelídebb formában is, minden vizsga, minden feleltetés. Ezért vannak az órák közötti szünetek: hogy a gyermek kipihenje magát.
Az ötvenegy év katedrán eltöltött idő során szerzett tapasztalatom igazolja, hogy a figyelem foka és erőssége a korral együtt növekszik. Nagy a különbség ebben a tekintetben egy első osztályos és egy negyedik osztályos között. De még az egyazon korú gyermekek figyelmi képessége sem egyforma. Vannak gyermekek, akik már az elemi iskola első osztályában hamar kimerülnek és negyven perc után teljesen kifáradnak, míg mások három iskolai óra után is képesek figyelni. Még érdekesebb az a tapasztalat, amely a kérdések száma után állapítja meg a gyermek figyelőképességét. Az egyik gyermek már öt kérdés után nem képes koncentrálni, míg a másik harminc kérdésig bírja. Ez a figyelemkoncentráció nem csupán az életkortól és az egyéniségtől függ. Van olyan gyermek is, aki rossz időben képtelen figyelni, míg jó időben szinte meglepő eredményt mutat fel. De éppen úgy befolyásolja ezt a képességet valami elszenvedett fájdalom, amiről senki nem tud, vagy lappangó betegség, amiről csak később vehetünk tudomást, szülők és tanítók egyaránt. Ne felejtsük el, hogy a gyermeknek is vannak „hangulatai”. Az élet kemény, és ebből sokan arra következtetnek, hogy a nevelésnek is keménynek kell lennie, mert aztán felnőttkorában nem fogja bírni az életharcot, ha gyermekkorában kellő fegyelemben nem részesült. Ez a felfogás azonban hibás. Ennek éppen az ellenkezője igaz, amit talán így foglalhatunk össze a leghelyesebben: figyelembe kell venni minden gyermek egyéniségét, mert nincs két teljesen egyforma gyermek. Nem szabad igazságtalanságot elkövetni vele szemben, soha nem szabad kigúnyolni, vagy megalázni, de nem szabad túlterhelni és kifárasztani sem, mert ezzel éppen az ellenkezőjét érjük el: megzavarjuk természetes fejlődését és megingatjuk önbizalmát.

Gálfalvi Gábor

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek