A gyepesi unitárius templom orgonáinak története

162

Templomaink felbecsülhetetlen kincsei közé tartoznak az orgonák. A hangszerek királynőjének tartott bonyolult
szerkezetek a barokk korban terjedtek el vidékünkön is. A Homoródmente unitárius templomai orgonáinak bemutatására vállalkozott most induló sorozatában Márk Attila.

[dropcap]A[/dropcap] közigazgatásilag Homoród­szent­mártonhoz tartozó faluról és annak vallásos életéről ki vallhatna jobban, mint volt lelkipásztora, Jánosfalvi Sándor István: „…maga azon patak völgy, hol most a falu van, merő azon szántatlan gyepes legelő volt, innen vette nevét azon pásztor is, ki itt remetei pásztor módja szerint, legelőbb letelepedett, midön az is régibb neve helyett Gyepesinek kezdett az emberektől hívattatni, sőt innen vette nevét a falu is, mely az ő megtelepedése után iminnen amonnan (mint p. o. Benedek család Baconról, a Demeter család Csíkból, s a Lászlók az egyik földesúr Biró kedvezésénél fogva) beszármazott emberekből is a legtöbb odatelepedett jobbágyokból is többre szaporodott.” Az itt szolgáló lelkészek sorsa sem volt könnyű: „…kicsinysége és szegénysége miatt belső emberei is kevés bért kaphatván, csak a szegényebbek közül vállalkoztak és rendeltettek oda eleitől fogva, annyival is inkább, mivel mint alább előjön, Homoródszentmártonnak filiája volt.”
Hogy mikor épült az első temploma, arról nincs hiteles okirat. Az 1789-es püspöki vizitáció a templomot nagyon rossz állapotban találta, a nedvesség miatt falai meghasadoztak, az összeroskadás szélén állt. Az 1791–1795 között épült templomról írja Jánosfalvi Sándor István: „Most helytelenül a patak mellé építtetett egy másik, mellette levő pompás papi házzal együtt, de ez is rossz helyre.” A jelenlegi templom 1835 márciusa és 1840 között épült. 1844-ben, az egyházközség orgonaépítésre szánta el magát, ezért orgonakarzatot építtetett és az eklézsia saját költségén orgonát vásárolt. Az orgonakészítő nevét nem jegyezték fel a jegyzőkönyvek, de más forrásból tudjuk, hogy a hangszer készítője Mátisfalvi Szőcs Sámuel volt: „1844-ben készült Mátisfalvi Szőcs Sámuel műhelyében. A nyolcregiszteres, kétszekrényes orgona homlokzatsípjai hiányzanak.” (Dávid István: Műemlék orgonák Erdélyben). Ottjártamkor az orgona még silányabb állapotban volt. Az orgona folyondáros ornamentikái, urnái az orgonaszekrénybe voltak bezsúfolva, a nedvesség láthatóan tönkretette, az orgona fából készült részeit. Két regiszter fogantyúja hiányzott. A papírra írt regiszternevekből még kiolvasható néhány: Mixtura 2 soros, Principal, Oktav 4 láb, Fagott 4 láb, illetve Zokogó. Az orgonaszekrényen felfedeztem a „Szőcs” feliratot, talán a mester kézjegye. Rendkívüli szerencsés helyzetben vagyunk, mert fennmaradt az a prédikáció, melyet Jánosfalvi Sándor István mondott 1844 október 13-án az orgonaszentelés alkalmával: „Amióta ezen szent hajlékban nem jártam, egy új orgona építtetett, mint látom ide, mely ennek nemcsak ékességét nagy mértékben növelte, de mint hiszem, nevelni az ebben Istent tisztelő híveknek búzgóságát is. […] Az érzéketlen sípoknak hangot adunk, hogy azok is dicsérjék, sőt ha hatalmukba volna, még a köveket is megszólaltatnák evégre.” Hamarosan rájönnek azonban, hogy az újonnan választott terület nem kedvező sem a templomnak, sem az orgonának. Ezért elhívják az abásfalvi származású, de már Lókodon élő Balázs Mózes orgonakészítő mestert véleménynyilvánításra: „Minden igazítás csak partialis és nem állandó, míg a Templom – egyébiránt egész orgonát is degesztő a székeket is rontó nedvessége nem orvosoltatik.” Nem tudjuk, hogy az elhatározott javítást az említett mester végezte-e el. Egészen a 20. századig, pontosabban 1901-ig, nincs újabb fejlemény az orgonával kapcsolatban. Ekkor a homoródalmási származású Bartha György orgonakészítőt hívják meg az orgona javítására. A jegyzőkönyvi szerződés szerint a kiegyezett 100 koronáért „az orgonának szakszerű kijavítását, hangolását, külső részeinek kifestését, díszítését (aranyozását), fúvó, szélláda és alakok teljes karba hozása és beburkolását” vállalta az orgonamester. A fent említett székely orgonakészítő mesterek neveivel gyakran fogunk találkozni a homoródmenti orgonák történetének áttekintésében. Ezt írja róluk Jánosfalvi Sándor István: „…más orgonák megnézése szemmel tett kevés lopottgatásaik után, önmaguktól tanulva, orgonákat is olyanokat kezdtek készíteni, melyek ha nem tökéletesek is, igaz művészekével nem mérhetők is, de sokkal jobbak, a Városfalvánál említett kerengő németeknél.”
1913-ban az orgonafúvó meggyengül, de a javítást csak a következő évben adják ki Gál Péter vállalkozónak 28 korona 90 fillérért. Az 1916-os román betöréskor ugyancsak a fúvó sérül meg: „Az oláh megszállás alatt az egyházközség javaiban mintegy 300 korona értékű kár történt, mely főképp az orgonafúvó elrontásával és a kerítések rongálásában állapíttatott meg.” Gál Péter újból kijavítja a sérült fúvót, de a gyepesiek nem sokáig örvendhetnek a kijavított orgonának, mert az első világháborús forgatagban az orgona homlokzati sípjait rekvirálta a Magyar Hadügyminisztérium. Az orgonasípokat rekviráló Angszter cég, „lajstromot” állított össze a rekvirált orgonasípokról, a gyepesi orgonánál ezt a jegyzést találjuk: „1844, Szőcs Sámuel, rossz”. Már 1917-be, a jegyzőkönyvek tanúsága szerint létrejön egy orgonaalap, ami 1920-ra olyan nagyra nő, hogy a gyepesiek egy új orgona elkészítésén gondolkodnak. Ezzel szemben, a Brassóból kihívott orgonakészítő mester, Csioflek Miklós, az orgona megvizsgálása után, megállapítja, hogy a fúvó javításával rendbe hozható az orgona. A vele kötött szerződés szerint „a gyepesi unitárius egyh. község templom orgonáját a mostani helyről lebontja, azt a szembe levő karba, a falnak megfelelő részének lebontása után, a karfal szélétől úgy helyezi el, hogy a kellő arány megmaradjon.” A munkálatokért a mester 3000 koronát és 400 korona fuvardíjat, valamint a munka idején, teljes ellátást kapott az egyházközségtől. 1924-ben irhát vásárolnak az orgonafúvó javítása érdekében. Az új orgona gondolata azonban nem évült el, így az 1926-ban Einschenk Károly brassói orgonakészítő által 65 000 lejért felajánlott orgonát megvásárolják. 1926. május 3-án, Gyepesen aláírt szerződés szerint az orgona regisztrációja a következő: „Principál 8’, Burdon 8’, Salicional 8’, Oktav 4’. Flota 4’, Mixtura 3 sor, 49 hang C-től c’-ig. Cínsípok, tölgyfasípok s minden anyag teljesen jó karban új játszóasztallal és uj fuvóval.” De nemcsak új orgonát állított a templomba a brassói mester, hanem a régi orgona fúvóját is kijavította. A frissen beállított orgona valószínű, egy régebbi felújítása, így Dávid István megjegyzése a már említett könyvben rendkívül érdekes: „A régebbi, 18. század végi, feltételezhetően Johannes Prause munkája, 49 billentyűs játszóasztala a szekrény hátulján van. A hatregiszteres orgona rendkívül gazdagon díszített homlokzatán 5 sípmező 8–7–9–7–8-as elrendezésű.” Megjegyzem, a játszóasztal előljátszós. Az átadásnál, a homoródszentpáli énekvezér-tanítót, Pálffy Ákost kérik fel szakértői véleményre. Kifogástalannak találja. A jelen levő Einschenk Károly felhívja a gyűlés figyelmét a templom nedvességére, s kijelenti, hogy „ha valami intézkedés nem történik, a templomban minden elpusztul idő előtt.” A használaton kívül levő orgonára vevők jelentkeznek, először 1926 októberében Molnár Aladár boldogfalvi tanító, majd 1936-ban egy számunkra ismeretlen személy, de végül a vásár nem jön létre. Az Einschenk-orgona utolsó fontos javítása 1954 augusztusában volt, amikor Péterffy Gyula teológiai tanár javította meg az orgonát 100 lejért.
Több javításról szóló bejegyzést nem találtam. Jelenlegi állapotában az orgona javításra szorul, az egyházközség lelkésze, Orbán Fitori Dezső fáradozik e nemes cél érdekében. Dicséretes e kis közösség állandó erőfeszítése, amelyet orgonáinak beszerzéséért és jó karbantartásáért tett és tesz immár két évszázada.

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.