A gyergyószentmiklósi örmények keresztútjai

67

Az első keresztény népként számon tartott örmények a gyergyói térségben elsőként és az erdélyi püspökség területén pedig szintén az elsők között állíttatták fel kereszt­útjaikat templomaik környezetében. Az alábbiakban a gyergyószentmiklósi örménykatolikus plébánia két keresztúti domborműsorozatát elemzi Bernád Rita-Magdolna.

A 18. század első felében terjedő keresztutak stáció­inak létesítését és a hozzájuk kapcsolódó ájtatossággal járó búcsút külön engedély tette érvényessé. Ezeket az engedélyeket kizárólag a pápai felhatalmazással rendelkező ferences szerzetesek helyi elöljárói adhatták a kérelmező plébánosoknak. A gyakorlat 1938-tól egyszerűsödött, a keresztúti állomások felállítása és megáldása, valamint a keresztúti ájtatosság bevezetése a kezdeményező lelkész feladata lett, amelyre a felettes ordináriustól (püspöktől) kapott jóváhagyást.

A gyergyószentmiklósi örménykatolikus plébánia
A gyergyószentmiklósi örménykatolikus plébánia – Szamosújvár, Erzsébetváros és Szépvíz mellett – egyike a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye részeként működő Örmény Apostoli Kormányzóság négy plébániájának.
A Gyergyóban letelepedett első örmény csoportokról nincsenek egyértelmű bizonyítékként szolgáló történeti forrásaink, azonban Szongott Kristóf és Merza Gyula írásaiból arról értesülünk, hogy Gyergyószentmiklóson a két első örmény – a Hercz családnevű Ázbej és Vártig testvérek – 1654-ben telepedett le. Más adatok szerint az örmények csoportosan 1688-ban érkeztek Gyergyószentmiklósra.

I. stáció: Jézus a Getsemáne-kertben

Kezdetben bérbe vett magánházakban tartották az istentiszteleteket. Ferenczy György római katolikus főesperes-plébános 1613-ban egy régi kápolnánál az idegeneknek temetőt létesített, amelyet 1698-ban Szebelébi Bertalan püspöki helynök az örmények rendelkezésére bocsátott. A hozzá tartozó – 1450 körül épült – gótikus kápolnát a 18. század második évtizedében 120 aranyforintért vásárolták meg az örmények Mártonffy György erdélyi püspöktől. Helyére a gyarapodó örmény közösség számára egy nagyobb templomot építettek, de amikor ez is szűknek bizonyult, 1729-ben kijelölték az új templom helyét. A templom főbejáratának jobb oldalán örmény nyelvű tábla jelzi, hogy az 1688-ban letelepedett gyergyószentmiklósi örmény közösség 1733-ban felépítette jelenlegi barokk stílusú templomát, amelyet 1772. augusztus 24-én szentelt fel Bajtay Antal erdélyi püspök Szűz Mária születésének tiszteletére. A templom teljes felújítását 1889-ben végezték. Görög Joachim kanonok-plébános nevéhez fűződnek a templom festett üvegablakai, a pneumatikus rendszerű orgona beszerzése és felszerelése, az örmény temető gondos elrendezése és a plébánia felújítása a 19. század utolsó évtizedében.

Füzesi Magda
Hibernáció

Kiszór zsákjából az idő
valami nyirkos ingoványon,
poromból egyszer nyírfa nő.

Virágmag-tavaszt ringatok,
titkosírást az őszi ég alatt:
Nagyvárad, Árkos, Egeres, Arad.

A Kárpátalján született, jelenleg Kolozsvárt élő költőt március 15-e, nemzeti ünnepünk alkalmából  József Attila-díjjal tüntették ki.”

A keresztút
A katolikus lexikonbeli meghatározások szerint a keresztút (latinul via crucis, via dolorosa) az a fél kilométeres útszakasz, amelyet a keresztény hagyomány szerint Jézus a Praetoriumtól, a helytartó házától a Golgotáig, a koponya-helyig megtett. Ezt a jeruzsálemi útszakaszt hívják jelenleg Via Dolorosának. A keresztút ugyanakkor ájtatossági megnyilvánulást is jelent, amelyben a keresztény hívek Jézus szenvedéseit és keresztre feszítését eleveníthetik fel és elmélkedhetnek az út egyes állomáshelyein. Jézus keresztútjának néhány állomását a kereszténység korai időszakában kővel vagy kápolnával jelölték meg, a hagyomány szerint Jézus anyja és egy-egy tanítvány a föltámadás után naponta végigjárta az úgynevezett szent körutat. A tizennégy stációs keresztút világméretű elterjedése Porto Maurizio-i Szent Lénárdhoz fűződik.

III. stáció: Jézust halálra ítélik

A búcsúk kongregációja 1731-ben és 1742-ben az általa meghatározott formát fogadta el, amelyhez később sok helyen 15. állomást is csatoltak: Jézus feltámad a halálból.
Kálváriának azokat a szabad térben elhelyezett, épített emlékeket nevezzük, amelyek a krisztusi szenvedés eseményeinek színhelyeit jelenítik meg. A köznyelvben és a művészettörténeti szakirodalomban a kálvária azt a művészeti ábrázolást jelenti, amelyen magát a keresztrefeszítést jelenítik meg. A keresztút tulajdonképpen a stációk előtt végzett ájtatosság.
A keresztút 14 állomása a következő: 1. Jézust halálra ítélik; 2. Jézus vállára veszi a keresztet; 3. Jézus először esik el a kereszttel; 4. Jézus anyjával találkozik a keresztúton; 5. Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet; 6. Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát; 7. Jézus másodszor esik el a kereszttel; 8. Jézus beszél a síró asszonyokhoz (vagy Jézus vigasztalja a síró asszonyokat); 9. Jézus harmadszor esik el a kereszttel; 10. Jézust megfosztják ruhájától; 11. Jézust a keresztre szegezik; 12. Jézus meghal a kereszten; 13. Jézust leveszik a keresztről és anyja ölébe helyezik; 14. Jézus testét sírba helyezik.
Az erdélyi püspökség területén a 20. század elején még folyamodnak keresztúti stációk megáldásáért a ferencesekhez.

A gyergyószentmiklósi örménykatolikusok keresztútjai
A gyergyószentmiklósi örmény közösségnek két keresztútja van: egy kültéri és egy beltéri. Mindkét keresztút dombormű, szobrászati eljárással készült, melyekből az egyik a templomkerítésben található, a másik pedig a templomban. A templomudvart körülvevő kőkerítés belső oldalába helyezett 15 keresztúti stáció fából készült a 18. század közepén. A templombelső falain függ a 14 stációs kálvária, festett gipszdombormű, amely a 20. század negyvenes éveiben készült.

A kinti kálvária. A gyergyószentmiklósi örmény katolikus templom udvarán páratlan kvalitású, tizenöt stációból álló keresztút állt.

VI. stáció: Jézus anyjával találkozik

A 18. század közepén fából készült stációfaragványokat a templomot körülvevő kőkerítés falának belsejébe mélyesztették. Egy 1978-ban történt templombetörést követően azonban, biztonsági okokból, egy rejtekhelyen raktározták el őket. A stáció-domborművek jelenleg meglehetősen sérülékeny állapotban vannak. Az elrejtett keresztúti domborművekről készült méretarányos fotókat 2004-ben illesztették a régi stációk fülkéibe, a templomkertet övező erődfalba, ahol azok mindmáig megtalálhatók. Ez a keresztút egyrészt történetiségével, másrészt a stációk számával és összetételével számít különlegesnek az erdélyi püspökség egyházközségeiben fennmaradt keresztutak között. Kevés plébánián léteznek ma 18. századi keresztutak, hiszen ezek többségét a 19. század végén, 20. század elején újabbakkal helyettesítették. Ugyanakkor kivételesnek minősül a stációsor első két állomása (Jézus a Getsemáne-kertben és Júdás csókja), amelyekhez ebben a térségben nem találhatók párhuzamok. Rendkívüli módon a 15 keresztúti állomásból a hagyományos, 14 stációs keresztúti ábrázolásokhoz képest hiányzik a 12. stáció (Jézus meghal a kereszten), azonban helyette két olyan állomással gazdagabb ez a kálvária, amelyek az átlagos passiósorozatokból hiányoznak. A példátlan kezdő ábrázolásokkal a középkori szárnyasoltárok passióképsorai között találkozunk. Az ismeretlen fafaragó mester minden bizonnyal ezekből ihletődhetett.

Klemm József
Hetedik stáció

Gyermekként könnyű volt
hinni. Az élő és holt
ősök keresztje ott függött
a falakon s nyakamban.
Nagyanyám halkan
mormolt imáinak
értelmét keresve olykor
órákig ültem a kertben,
a mennyet lesve,
hol a kegyes Atya trónol,
felhőfehér, ápolt kezével
az angyalok és szentek
vegyes kórusának vezényel,
ha jó vagyok, megjutalmaz
dióval, mézzel, aprópénzzel,
és nagylelkűen, két kézzel
szórja áldását rám
és a családra.
Csak évekkel később, mikor árva
maradtam, pattant
el valami az éggel
kötött szent szövetségben,
s bár az okot még nem értem,
sejtem, én lehettem
a ludas, talán mert
hibából hibába estem,
s gyarló testem
hiába sanyargattam,
mind több lett a vétkem
(én vétkem, én igen nagy vétkem).
Ha most, magányomtól hajtva
néha az égre nézek, újra,
riadtan figyelem, fújja-é
már az angyal számomra a harsonát,
nem kérek többé pénzt,
szerelmet, pazar ruhát,
csak próbálom
felidézni a régi imát,
bízva, hogy nem
későn s talán nem nagyon rosszkor
kiáltom az emlékeimből
összekapart pár sorát:
Mi Atyánk, szabadíts meg a
Gonosztól.

A kálvária a következő stációkból áll: 1. Jézus a Getsemáne-kertben; 2. Júdás csókkal árulja el Jézust; 3. Jézust halálra ítélik; 4. Jézus vállára veszi a keresztet; 5. Jézus először esik el a kereszttel; 6. Jézus anyjával találkozik; 7. Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet; 8. Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát; 9. Jézus másodszor esik el a kereszttel; 10. Jézus vigasztalja a síró asszonyokat; 11. Jézus harmadszor esik el a kereszttel; 12. Jézust megfosztják ruhájától; 13. Jézust a keresztre szegezik; 14. Jézust leveszik a keresztről; 15. Jézus testét sírba helyezik.
A 8 cm széles farámával körbekeretezett, faragott deszkalapokból készült domborművek méretei rámástól 64 x 87 cm, a dombormű faragott oldala külön pedig 48 x 71 cm.

IX. stáció: Jézus másodszor esik el a kereszttel

A passió-domborművek jelenlegi állapota konzerválást és restaurálást igénylő. A szakavatott, ismeretlen művészkezek arányosan kivitelezett képzőművészeti munkái a két és fél évszázad alatt súlyos biokémiai és fizikai degradálásokat szenvedtek. A fa, lévén szerves anyag, természetes károsodási folyamatait tovább gyorsították a szabadtéri elhelyezés következtében az időjárás szélsőséges változásai. A faragványok elemzése során megállapítható, hogy a domborművek eredetileg festettek voltak, több állomásábrázoláson azonosíthatók a színek is (piros, fehér) – kiváltképp azokon, amelyek a kőkerítés keleti oldalában voltak elhelyezve, valamelyest a szentély árnyékában, a napsugarak hatásainak kevésbé kitett falszakaszban. A ritka értékkel bíró szobrászati emlékek szélein empirikus konzerválási beavatkozás észlelhető, ecsetről lefolyó, sötét színű ápolóanyag nyomai láthatók. A jelenlegi vizsgálatok alapján nem állapítható meg pontosan, hogy a lefolyási foltok pontosan mikor keletkezhettek. A 13. stációfaragvány („Jézust a keresztre szegezik”) hátán az 1928-as évszám olvasható, amely egy felújítási évszámra utal. A 15. állomás („Jézus testét sírba helyezik”) hátoldalán szintén ugyanaz a kézírás rögzíti, hogy „festet ujra 1928” – vagyis ekkor a keresztúti ábrázolásokat újrafesthették. Nem tudjuk pontosan megállapítani, hogy egy vagy több színnel történt-e az újrafestés, ugyanis a piros szín szembetűnően dominál a festéknyomok között.
A faszobrászmester nevét és a keresztúti domborművek készítésének pontos idejét sajnos nem sikerült behatárolni az egyes stációk részleteinek elemzése során. Érdekes módon minden egyes stációkép hátára kék színű ceruzával ráírták a keresztúton belüli számát, néhány állomás hátán két alkalommal is feltüntették, ebből az egyik számozás 1928-ban készült a faragványok újrafestésekor, míg a másik, amelyet csak néhány stáció esetében jegyeztek föl, jóval korábban, még a 19. században. Az állomások hátára jegyzett számok eggyel kevesebb pozíciót jelölnek, mint a valós sorrendben, ugyanis a biblikus egymásutániság szerint az első stáció Jézus a Getsemáne-kertben, ennek a hátán viszont ellentmondásosan a 15-ös szám szerepel. Ilyen értelemben minden stációfaragvány hátára a reális elhelyezkedési szériához képest eggyel kisebb szám került.

X. stáció: Jézus vigasztalja a síró asszonyokat

A számozások jogalapul szolgálnak két olyan műveletnek, amelyek a stációk mozgatását feltételezték és a beavatkozás utáni visszahelyezés megkönnyítését célozták.
A plébánia historia domusában a következő feljegyzés olvasható róla: „A kerítés kőfalában mélyedések vannak, melyekben értékes, régi fametszetű keresztúti képek állanak, hol a hívek végezték böjti időben a Kálvária ájtatosságait. Piroska Kajetán plébános kérésére Őszentsége 1758. VIII. 30-iki Brévéjével a Stáció képek előtti ájtatoskodónak búcsút engedélyezett.” A búcsúengedély hivatkozásában az Őszentsége, mely kizárólag a pápát megillető megszólítás téves, ugyanis az engedélyt az erdélyi ferences rendtartomány főnöke, Sükösd Máté OFM állította ki.

Farkas Wellmann Éva
Beszéd és könyörgés születésért

Jó volna tudni, hogy mi itt marasztal
téged, ki teremtve mennyi malasztban,

tényleg csak arcod, tűnő földi ittlét,
vagy mindaz, minek tagjaidat hitték,

az alak, amit nyert húsod, hogy öltse,
míg nem volt keserű a fád gyümölcse,

vagy volna más, valami lenne, bármi,
mitől nem kéne megváltásra várni,

mert mit kezdhetnél, mondd, egy olyan testtel,
mely élni sürget, várakozni restell,

egy olyan testtel, mi ha fázik, éget,
s vendégül lát szerelmet, betegséget,

és elbotorkál szinte bármely ágyig,
ha nem is kéjre, megértésre vágyik,

s ha fizetni kell, nincsen is már több gond,
lélek-bankkártyát nyújt át, pin-kód, zöld gomb…

*

lehetne végezve holott rég
kellene valami jogot még

valami törvényt mely megvédne
fújná el búját, a kedvét ne

járhatna bárkinek szünet és
valami jóból a születés

ha már a testünk a bűné is
maradjon idebent hű fétis

valami maradjon lehessen
port hamut gyáván meg ne vessen

használja örök-új nemzőnek
fonálnak amit kéz nem sző meg

és mégis tovább- és továbbér
nem csupán személyes csodáért

nemcsak hogy ne kérdezd miért vert
lehet hogy elég egy kiért mert

nem mindegy haltunk vagy szűntünk meg
látjátuk feleim szümtükhel

A gyergyói főesperesi kerületet a 18. század második felében kilenc plébánia alkotta, ezek közül mindössze öt rendelkezett keresztúttal a 19. század harmadik évtizedében összeállított egyházlátogatási jegyzőkönyvek tanúsága szerint: Ditró, Gyergyószentmiklós (latin és örmény rítusú egyházközségek), Kilyénfalva és Tekerőpatak. Mind közül csak a gyergyói örmények tanulmányunkban tárgyalt keresztútja nem beltéri, templomi keresztút.
Piroska Kajetán személyével kapcsolatosan nagyon kevés ismerettel rendelkezünk. A nemrég megjelent egyházmegyei történeti papi névtárban nem említik a nevét és az Örmény Apostoli Kormányzóságról megjelent kiadványban sem található az örmény katolikus papok kimutatásában. A gyergyószentmiklósi örmény katolikus plébánia historia domusának feljegyzései alapján mindössze annyi igazolható, hogy itt kilenc évig volt pap, 1757–1766 között. Theodorovits Simont követte a plébánosi megbízatásban és betegsége miatt Nagyváradra költözött. Lelkészi tisztségében Patrubány Antal követte. A plébánia háztörténete szerint lelkipásztori munkálkodásában két káplán is segítette: Voszgericsián /Ábrahám/ János és Keresztes Izsák. A püspöki iktatott levelezésekben nem maradt fenn sem folyamodvány tőle, sem neki címzett püspöki leirat a jelzett kilencéves időszakban.

XI. stáció: Jézus harmadszor esik el a kereszttel

A püspöki levéltárban mindössze utódjának, Patrubány Antalnak a kinevezésekor említik a nevét 1766-ban egy levélfogalmazványban, ahol Joannes Pirosko névalakban jelenik meg a fogalmazvány hátára feljegyzett rövid tartalmi kivonatban. Mivel az ő gyergyószentmiklósi működése időszakában még nem készültek egyházmegyei nyomtatott sematizmusok – a legelső sematizmust 1768-ban nyomtatták, jelenlétének kiderítéséért a legelső, kéziratos formában fennmaradt kimutatásokhoz folyamodtunk. Az erdélyi püspökség legrégebbi sematizmus-szerű kimutatásai 1753-ban, 1761-ben és 1762-ben készültek. Ezek közül mind az 1761-esben, mind pedig az 1762-esben megtalálható a neve Cajetanus Piroska formában, mint a gyergyószentmiklósi örmény katolikus plébánia papja. 1762-ben Ötves János káplánt is említik ugyanebben az összeírásban, akit viszont a historia domusban nem jegyeztek föl. A plébánia levéltári anyagában csak az anyakönyvek őrzik kézírását a keresztelések, házasságok és temetések feljegyzései között, amelyeket 1952-ben államosítottak és ma Csíkszeredában találhatók. Az ő gyergyószentmiklósi lelkipásztori időszakában keletkezett anyakönyvekben a neve Տէր Գայեդան Տօնիկի Բիրուշգայեան (Tēr Gayedan Biruŝgayean Tōnik) formában szerepel, melynek jelentése Kajetán/Gajedán Birosga/Piroska pap, Tōnik fia. A háztörténet adataira alapozva halálozása Nagyváradon következhetett be, időpontja azonban máig ismeretlen, ugyanis az akkoriban Nagyváradon működő katolikus olaszi plébánia legelső, 1784–1823 közötti halotti anyakönyvében nem található a bejegyzések között. Mivel távozásának idejétől, 1766-tól egészen a nagyvárad-olaszi egyházközség legrégebbi anyakönyvének kezdési időpontjáig, 1784-ig eltelt 18 év, feltételezzük, hogy halálozása 1766 és 1784 között történhetett olyan periódusban, amelyről nem maradtak fenn írásos anyakönyvi adatok.
Sükösd Máté OFM személyéről ismeretes, hogy Csíkszépvízen született 1708-ban, 1727-ben öltözött be és 1733-ban szentelték pappá.

XII. stáció: Jézust megfosztják ruhájától

1744–1747 között definitor volt, majd 1747–1750 között tartományfőnök (minister provincialis), 1750–1753 között custos és 1756–1759 között újra tartományfőnök. 1762. január 25-én halt meg Kolozsváron. Piroska Kajetán tulajdonképpen második tartományfőnökségi megbízatása idején fordul hozzá, hogy a domborműves kültéri keresztútnak engedélyt kérjen tőle. Mivel Sükösd Máté OFM éppen akkor a szárhegyi kolostor házfőnöke is egyben, amely Gyergyószentmiklóssal szomszédos település, kérése feltételezhetően gyorsan elintézésre került.
A plébánia történeti levéltárában és a püspöki levéltárban végzett vizsgálódás után megállapítható, hogy ezzel a 18. századi keresztúttal kapcsolatosan sajnálatos módon nem maradt fenn sem egy esetlegesen a készítőjével kötött szerződés, sem egyéb korabeli feljegyzés. A kültéri keresztút létét mindössze két későbbi forrás említi: az 1830-ban végzett püspöki vizitációs jegyzőkönyv és a plébánia historia domusa 1931-ben.
Az 1830. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvben rögzítik, hogy a gyergyószentmiklósi örmény templomkerítésen belül szépen festett, fából készült keresztúti stációk („Imagines Viae S. Crucis, eleganti labore ligneo”) láthatók, amelyek nincsenek jó állapotban. Ugyanitt írásban említik, hogy nagyböjtben ájtatosságot szoktak végezni előtte és nem történtek visszaélések.

A benti kálvária. Ezt a keresztúti domborműsorozatot, amely 14 stációból áll és festett gipszből készült, szimmetrikusan helyezték el a gyergyószentmiklósi örmény templom falazatának belső oldalán.
A kemény öntésű terralitből (amelyből finomabb agyagárukat készítenek és lakkfestékkel vonják be) készült keresztúti állomások magassága kerettel 72 cm, szélessége pedig fent 49 cm, középen 42 cm és alul 44,5 cm. Keret nélkül a dombormű szélessége 33 cm, magassága pedig 28,5 cm.

XIII. stáció: Jézust a keresztre szegezik

A technikai eljárás alapján sikerült beazonosítani a készítőjét, és minden bizonnyal az adott korszakban, az iparművészeti tárgyak, különösen a templomi kellékek, liturgikus felszerelések gyártása és forgalmazása terén igen népszerű Oberbauer Antal utódjainak budapesti műhelyében gyártották. A stációkeretek és a dombormű stílusjegyei szerint ez a Kálvária-sorozat egy 1938-as termékkatalógusban is megjelenik. A nyomtatott árjegyzékből megtudjuk, hogy a keresztúti domborműsort a kivitelezés és a méret függvényében 400 és 900 pengő közötti áron kínálták. Ezek a példányok akkoriban 500 pengőbe kerültek. A stációdomborművek jobb alsó sarkában lévő ovális bélyegzőlenyomat jelzi a tárgyak eredetiségének védelmét.
A gyergyószentmiklósi örménykatolikus templomban lévő keresztúti stációkat 1942 áprilisában szerezték be Lázár Kálmán és családja, valamint Simonovits Gerőné pénzadományából, az Oberbauer A. Utóda nevű budapesti templomberendezési vállalattól. A Passió-állomások benedikálását Vákár József gyergyószentmiklósi örmény katolikus plébános végezte, amelyhez engedélyt Lengyel Zoltán örmény-katolikus apostoli kormányzótól kapott.

Összegzés
A hagyomány továbbélését bizonyítja, hogy a gyergyószentmiklósi örménykatolikus egyházközség tagjai a nagyböjti időszakban a keresztúti ájtatosságot a templomerőd falazatába helyezett egykori fafaragványok fotói előtt mind a mai napig végzik. A gondosan becsomagolt és biztonságosan elraktározott, 18. század közepén faragott domborműveket közelebbről konzerválásban fogják részesíteni. Az alkotások művészettörténeti értékének népszerűsítését szorgalmazva, valamint a tárgyak állapotának szakmai szempontok szerinti elbírálását követően a tulajdonos plébánia hosszú távú elképzelése a stációk kiállítása és közkinccsé tétele a helyi Örmény Közösségi Ház egyik kiállítóterében.

A tanulmány teljes változata a Pál-Antal Sándor 80. éves című emlékkötet részeként fog hamarosan megjelenni.

XV. stáció: Jézus testét sírba helyezik
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.