A felmérés, térképek készítése jól halad

27

Jól halad ugyan a külterületek tulajdonviszonyának rendezését célzó program Gyergyó­szent­mik­lóson, tulajdonjogot igazoló iratot azonban még egyetlen tulajdonos sem kapott kézhez.

A külterületek felmérése, a tulajdonosokkal való egyeztetés jó ütemben halad Gyer­gyószentmiklóson. Az önkormányzat még 2014 őszén kötött szerződést a parcellázási tervek elkészítésére egy csíkszeredai céggel. Azóta folyamatosan dolgoznak a szakemberek, eddig már 48 dűlőben végeztek méréseket, több mint 8 ezer hektárnyi területen. A parcellázási tervek kifüggesztése is folyamatos, idén már kilenc dűlő tervei kerültek közszemlére, hogy a tulajdonosok ellenőrizhessék az adatokat. Mindezek ellenére tulajdonjogot igazoló iratot még egyetlen érintett sem kapott kézbe. A városházán közölték, a dokumentumok véglegesítése még nem történt meg, a megyei kataszteri hivatal kifogásokat emelt. Néhány napja azonban megtartották a helyi földosztó bizottság ülését, amelyen megtárgyalták az ügyet és megtették a szükséges módosításokat, így a városvezetés reméli, néhány héten belül elkészülhetnek az első dokumentumok. A Disznóferedő-dűlőben területtel rendelkezők számíthatnak elsőként a telekkönyvezésre, majd a későbbiekben sorra következik a többi dűlő is. Ha valaki azt tapasztalja, hogy a saját területére vonatkozó adatok eltérnek az általa ismert tényektől, módosítási kérelmet nyújthat be, majd személyes egyeztetésre hívják. A külterületi nyilvántartás rendezése több mint 21 ezer hektár területet érint, összesen 2600 család tulajdonát képezi. 123 dűlőbe van csoportosítva, ezeket veszik sorra a szakemberek, felmérik, térképet készítenek, majd telekkönyvi nyilvántartásba veszik.
Fontos tudni, hogy az egykori tulajdonos – nem pedig az örökösök – nevére történik a tulajdonba helyezés, a hagyatéki eljárást már az érintetteknek kell lefolytatniuk. A tulajdonosok számára mindez ingyenes, csupán azt kérik tőlük, hogy legyenek segítőkészek a határok megállapításánál. Gyergyószentmiklóson a külterületek esetében körülbelül tíz százalék tulajdonviszonya rendezett, a tulajdonosok nagy része saját bevallás alapján fizetett adót.

Lázár Hajnal

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.