A félelem milyensége

100

Jó ideje társunkká szegődött ez a különös torokszorító érzés, bekúszott a mindennapjainkba, az életünk területeire. Figyel és vár. Aki erősebb idegzetű, azt nem teríti le, de ha csak egy pici rést is hagyunk neki, azon átugorva támad, és képtelenné tesz a józan gondolkodásra. Egy nyugodtabb élethelyzetben talán kételkedhetünk is a létezésében, de ez bármikor változhat, és változik is.
A betegségtől való félelmünk az egyik legerősebb ilyen jellegű érzés, amely felforgathatja a mindennapjainkat, elsöpörheti a pozitív gondolatokat. Mert a betegség kiszolgáltatottságot is jelent, akárcsak a félelem: történésektől, emberektől, intézményektől és intézkedésektől teszi függővé életünk következő pillanatának milyenségét. A vírustól való rettegésünket, vagy akár közömbösségünket lehet vitatni, viszont az a tény, hogy maszkban (és esetenként kesztyűben) megyünk be egy zárt nyilvános térbe, a legritkább esetben tud vicces reakciót kiváltani. A mozdulat, amivel feltesszük a védekezést célzó eszközt, már önmagában valamitől való félelmet jelent. Nehogy elkapjuk… még akkor is, ha azt gondoljuk egy-egy pillanatban, hogy ez az egész nem is velünk történik.
És a hasonló helyzetekből adódik is rögtön a kérdés: hogyan viselkedünk veszélyes vagy rendkívüli helyzetekben? Van, aki csendesen tűri maga körül az eseményeket, a bántás és a megaláztatás ellen sem szólal fel, mások pedig agresszivitással válaszolnak kritikus pillanatokban.
A félelem agressziót (is) szül, és így elérkezünk a társadalmi vetületéhez is, hiszen hol máshol csapódhat le ez az agresszió, ha nem a szűkebb-tágabb környezetünkben? Számos példáját látjuk naponta a közösségi oldalakon történő durva beszólásoktól a tettlegességig fajuló bántalmazásig, a családon belüli erőszak legkülönbözőbb változatairól nem is beszélve.
De a félelem hatására születik az előítélet is, amely sohasem arra irányul valójában, akivel szemben alkalmazzuk, inkább sorozatos sértettségünk, elfojtásaink eredménye. Nehéz ezt beismerni, de minden ellentétes híresztelés ellenére, működik még a társadalom válaszreakciója, amelynek hatására egy emberként lépnek fel államok polgárai az erőszak ellen. Az afroamerikai George Floyd halála miatt indult amerikai tüntetéshullámok milliók előítéletei ellen szólnak: de jelenthetik ugyanakkor a tiltakozást az erőszak ellen, mindenféle hátrányos megkülönböztetés ellen és azért, hogy mindezt felismerjük a saját környezetünkben is. Magunkban is.

Boncina-Székely Szidónia 

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.