2021, január 21, csütörtök.
custom_html_banner1

A fél város víz nélkül maradt

Gyergyószentmiklós fele maradt vízellátás nélkül pénteken, amikor a város csatornahálózatát felújító brassói Arcons cég munkatársai véletlenül elvágták a Gödrös utcában található fővezetéket. Lukács László, a vízszolgáltató Go Rt. igazgatója lapunknak kifejtette: a munkások nem tartották be az előre kijelölt nyomvonalat, ezt pedig Pál Zoltán, a szakcég gyer­gyószentmiklósi részlegének vezetője is megerősítette. Úgy volt, hogy a probléma miatt három falu is víz nélkül marad, Lukács László azonban hangsúlyozta: erre nem került sor. A meghibásodást egyébként kora estére helyreállították.

Elöntötte a víz a Gödrös utcát. Újabb csőtörés Fotó: Kertész László
Elöntötte a víz a Gödrös utcát. Újabb csőtörés Fotó: Kertész László

[dropcap]L[/dropcap]eginkább egy mesterséges tóhoz lehetett hasonlítani péntek délelőtt a Gödrös utcát, hömpölygött a víz, a lakók pedig csak a kerítésekre kapaszkodva tudtak közlekedni. Újabb csőszakadás okozta a meghibásodást, a csatornahálózatot felújító szakcég kotrógépe akadt bele az egyik fővezetékbe, elszakítva azt.
A baleset következtében a fél város vízellátás nélkül maradt, sokan pedig azt beszélték, hogy Gyer­gyótekerőpatakon, Kilyén­fal­ván és Gyergyóújfaluban sem lesz víz. A szolgáltató Go Rt. igazgatója, Lukács László lapunknak megerősítette: a gyergyó­új­fal­vi tartályban található víz elegendőnek bizonyult a meghibásodás helyreállításáig, így nem voltak gondok az említett falvakban.
– A szakcég munkatársai nem követték az általunk kijelölt nyomvonalat, ez okozta a problémát – mutatott rá Lukács, hozzáfűzve: hasonló esetekkel számolni kell egy ilyen nagy kaliberű munkafolyamat során.
– Ez már mindennek a teteje – adott hangot felháborodásának az egyik lakó, mondván „semmit nem tudnak megoldani úgy, hogy annak ne a lakosság igya meg a levét”.
Pál Zoltán, az Arcons gyergyó­szentmiklósi részlegének vezetője megerősítette: a munkások egy aknát próbáltak elhelyezni, ezért változtatni kellett az elsődlegesen megjelölt vonalon. Elmondta, a megengedettnél nagyobb kotrógéppel jöttek a szakemberek, amely szintén hozzájárult a meghibásodás kialakulásához. – Nem engedjük, hogy ezzel a géppel folytassák a munkát – tette hozzá Pál Zoltán.
A kivitelező szakcég és a Go Rt. munkásai közös erővel hozták helyre a meghibásodást, kora este pedig ismét elindult a vízszolgáltatás Gyergyószentmiklós érintett részein.

Kertész László

Kapcsolódó cikkek:

14,339RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb