A csillagok útja az önmegismerés útja

109

Sokan ismerik Barabás Enikőt, a Bagolyvár Könyvesbolt tulajdonosát. Azt már kevesebben tudják róla, hogy nemcsak a könyveket szereti, de gyermekkora óta vonzzák a csillagok, és nagyon rég foglalkoztatja az élet és halál misztériuma. A kérdéseire a válaszhoz vezető utat az asztrológiában találta meg. Nemrég fejezett be egy asztrológia és asztrozófia kurzust, és állítja: az asztrozófia eszköze a segítségnyújtásnak és önmagunk megismerésének. 

– Hobbija volt az asztrológia, aztán komolyra fordult. Mikor?

– Tulajdonképpen 2011 őszén érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy komolyabban foglalkozzak az asztrológiával. Szerencsém volt, mert Paksi Zoltán, az asztrozófia nagymestere kurzust indított Udvarhelyen. Hallottam néhány előadását, és tudtam, hogy nagy tudású ember, így egyértelmű volt, hogy jelentkezem – 2012 januárjában kezdtük el a kurzust és most, októberben fejeztük be.

– Mit tanultak?

– Az első évben az alapfogalmakat, szimbólumrendszereket, a bolygók jelentéstartalmát, üzeneteit. A második évben már a deklinációkat, a szinasztriát, vagyis azt, hogy egy-egy kapcsolatban a két ember képlete alapján milyen jellegű energiakapcsolódások jöhetnek létre, és azt hogyan lehet harmonikusan működtetni. Tanultuk az asztrológia különböző alkalmazási területeit, de azt is, hogy egy születési dátum alapján hogyan lehet felállítani és értelmezni egy személyes képletet, el addig, hogy az alapján milyen életeseményei voltak az illetőnek, be tudjuk pontosítani a születési órát, percet is.

07_barabas_eniko

– Azt szokták mondani, a csillagok nem determinálnak, csak hajlamosítanak. A személyre szabott horoszkópból kiolvasható üzenet is csak jelzésértékű, nem?

– A képletből kiolvasható üzenetek figyelmeztetnek arra, hogy ekkor vagy akkor milyen jellegű és milyen területet érintő eseményre lehet számítani. De maga az esemény konkrét megvalósulási formája nincs benne. Azt már mi, az addig a pontig megtett utunk minősége határozza meg. Mindez rajtunk múlik, és minden pillanatban mi alakítjuk az életünket.
Ezért nem is szoktunk konkrét eseményeket mondani, és nem is tanácsos. Mi nem jósolunk, hogy ne befolyásoljunk. Azt viszont elmondjuk, hogy arra a területre érdemes jobban koncentrálni, odafigyelni.

– Viszont az asztrológia és az asztrozófia tudományosságát többen vitatják, mint ahányan elismerik. Vannak benne egzakt matematikai számítások, de nagyrészt mégiscsak intuíció, hiszen az üzenet egy személyes szűrön megy át.

– Tulajdonképpen csak a szimbólumok értelmezése alapul megérzéseken. Vannak alapfogalmak, amelyek konkrétan kapcsolódnak egy-egy bolygóhoz. Az értelmezés sok mindentől függ, például az értelmező alapműveltségétől, attól, hogy mennyire tud ráhangolódni a hozzá tanácsért forduló személyre. Biztos, hogy ahány asztrológus megnézi a képletet, annyiféleképpen árnyalja annak jelentését, de az alapvető dolgokban ugyanazt látják. Sokszor még ugyanaz az asztrológus is újabb és újabb rétegeit tudja feltárni egy képletnek, különböző időpontokban visszatérve hozzá. Egy emberi lélek, élet nagyon mély, többrétegű, és ennek értelmében a képlet is, ami hozzá csatolható.

– Ismerd meg önmagad?

– Abszolút, mert az asztro­zófia lényege az önmegismerés. Ez egy eszköz arra, hogy az ember saját késztetéseit, erényeit, adottságait, képességeit megismerje, ezekkel tudjon élni, tudatosan tudja használni. Mert mindig csak akkor hibázunk, amikor nem megfelelően használjuk azokat a talentumokat, amivel az Úristen erre a földi útra feltarisznyált. Tulajdonképpen az asztroszkóp és annak értelmezése egyfajta térkép az életúthoz, ami segít a jó irányt megtalálni. Mert nem mindegy, hogy útközben hány kitérőt teszünk, és milyen lelkülettel járjuk végig.

– Napi előrejelzéseket tesz közzé a Facebookon. Sokan olvassák, követik, mások vitatják. Mi a célja ezekkel?

– Nem öncélú, természetesen. Fontos, hogy az univerzummal együttműködve tegyük a dolgokat, és ezek az előrejelzések ebben segítenek. Persze nem száz százalékban, és nem mindenkire vonatkozóan pontosak, mert nem személyre szabott, hanem általános előrejelzések. Jelzem, hogy azon a napon éppen minek van időszerűsége, amire érdemes jobban figyelni. Fontos, hogy el tudjuk ezt helyezni a megfelelő helyen, pozitívan tudjuk lereagálni, értelmezni. Természetesen mindenki ott, azon az életterületén, ahol ezek megjelennek. Én ahhoz hasonlítanám ezeket a bejegyzéseket, mint amikor kiteszik az útjavítás táblát. Ott biztos lassítunk, nem fogunk száguldozni.

– Hogyan készülnek ezek az előrejelzések? Nézi a csillagos égboltot, aztán veszi a szögmérőt, papírt, és fényszögeket számol?

– Nem, a technika segít. Van egy számítógépes program, amin meg lehet nézni az égboltot, a bolygók állását, egy másik pedig kiszámolja a fényszögeket. Minden napra készítek egy képletet az éppen aktuális égi helyzetről, és megkeresem az összefüggéseket. Van benne egzakt rész és intuíció is – a kettő együtt.
– Önnek miben segített az asztrozófia?

– Sok mindenben megerősödtem, abban is, hogy mi az én feladatom. Nagy segítség volt, mert sokáig kerestem az igazi célomat. Tudatosult, hogy a tetteinknek vannak következményei, hogy egy megoldatlan probléma addig jön elénk, amíg megoldjuk. Nálam sokáig központi kérdés volt az egyéni szabadság. Ez is átértékelődött, már nem ugyanazt jelenti, mint négy évvel ezelőtt. Ahogy teljesen átértékelődött a boldogsághoz, a házassághoz való viszonyulásom. Megtanultam kivárni a dolgokat, mindig a jelenben maradni, a pillanatot örömmel és szeretettel megélni. Lépésről lépésre, kitartóan haladva elérni a célokat: ez van az én képletemben.

– Hogyan fogja ezt a tudást kamatoztatni? Ebben látja a jövőjét?

– Nekem ez mindig egy lelki feltöltődés, kiteljesedési lehetőség ezzel foglalkozni. Nem tudom, hogy ebből mi lesz, de négy évvel ezelőtt még azt sem tudtam, hogy eddig eljutok. Még nincs vége a tanulmányaimnak, most a numerológiát is hozzátanulom. Megvan a civil foglalkozásom, amit szintén nagyon szeretek, de amennyire lehet, ezen a területen akarok kiteljesedni. Tudom, nem szabad semmihez görcsösen ragaszkodni, mert minden változó. A lényeg, hogy amit csinálsz, abban ne legyen kényszer, félelem, és bennem ezen a téren nincs. Az én fejlődési irányom ez. Megtalálni az örömöt és a fényt mindenben, amivel foglalkozom.

Lázár Emese

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek