A családon belüli erőszak áldozatainak segítenek

Nemsokára benépesül Hargita megye első védett otthona

209

Hamarosan benépesül Hargita megye első, a hatóságok által létrehozott védett otthona, mely a családon belüli erőszak áldozatainak kíván menedéket biztosítani. A vírushelyzet miatt a márciusban megnyílt elhelyező otthon csak ebben a hónapban kezdheti működését, a jelentkezők iratcsomóit most vizsgálja az elbíráló bizottság.

A családi agresszió elől menekülőknek nyújtanak menedéket. Vészmegoldás                                       Illusztráció

Néhány éve megszűnt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által létrehozott Szent Mónika Otthon, illetve a Csibész Alapítvány által működtetett Leányanya Otthon. Mindkét intézmény az otthon nélkül maradó vagy más, nehéz helyzetbe került anyákat fogadta be gyermekeikkel együtt. Jelenleg a hasonló helyzetbe került kismamákat és édesanyákat Hargita megyéből is a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett árkosi Irgalmasság Anyja Otthonba küldik az illetékes hatóságok. A nagykorú bántalmazottaknak azonban idén megnyitották Hargita megye első titkos védett otthonát, amelynek létrejötte a nők és férfiak közötti esélyegyenlőséget támogató országos ügynökség (ANES) által kezdeményezett Venus – Együtt egy biztonságos életért elnevezésű projekt része volt. Országszerte 48 védett otthont létesítettek a Humánerőforrás Operatív Program (POCU) finanszírozásával, az 50 milliós költségvetésből Hargita megye 1,3 millió lejt kapott, amiből két százalék volt a megyei szociális és gyermekvédelmi vezérigazgatóság önrésze. Csiszér Csaba, a projekt helyi koordinátora lapunk megkérdezésére elmondta: a védett otthon hat személy (és gyermekeik) befogadására alkalmas.
– A családon belüli erőszak áldozatainak a szállás és étkeztetés mellett pszichológiai és szakmai tanácsadást is szolgáltat a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság a gyógyulás, az újrakezdés segítése céljával – fogalmazott a projekt koordinátora.
Hozzátette: az állam 16,60 lejt biztosít egy személy napi étkeztetésére, a gyerekek ellátását viszont a megyei igazgatóság fedezi. A jelentkezők egy iratcsomó benyújtásával igényelhetik az elhelyező központba való felvételüket, a jelentkezéseket egy erre a célra létrejött bizottság felülvizsgálja. A bántalmazottak legtöbb egy évig tartózkodhatnak az otthonban, ahol teljes ellátást és védelmet kapnak.
– Ha hat személynél több a jelentkező, akik a bizottság szerint jogosultak a segítségre, a szabad helyek függvényében más megyék védőotthonaiban is elhelyezhetjük őket – jegyezte meg a koordinátor, aki azt is közölte, hogy saját biztonságuk érdekében az itt élőknek szigorúan be kell majd tartaniuk a belső rendszabályzatot, amelynek egyik legfontosabb előírása, hogy nem léphetnek kapcsolatba agresszorukkal.
Csíkszereda Polgármesteri Hi­va­talának segítségét is igénybe vehetik továbbá a családon belüli erőszak áldozatai. Biró Edit, a szociális igazgatóság vezetője lapunknak elmondta: két lakosztályt tart fenn az önkormányzat erre a célra, de az utóbbi időben kevésbé éltek ezzel a lehetőséggel az érintettek.
– A családon belüli erőszak áldozatai három hónapra költözhetnek be az ideiglenes lakhelyre, ez alatt a menedéket igénylő áldozatok számára védelmet biztosítanak, a bántalmazó nem léphet be az épületbe. A szociális igazgatóság ugyanakkor tanácsadással is segíti a bajba jutottakat egy önálló, a hivataltól független életmód kialakításában. Abban az esetben, ha a három hónap alatt nem rendeződnek a lakáskörülmények és a családon belüli erőszak áldozatai nem térhetnek vissza sem szűkebb, sem tágabb családjuk körébe, a továbbiakban a kiskorúak számára a gyermekvédelmi rendszer, a felnőttek számára a hajléktalanszálló biztosít menedéket – fejtette ki Biró Edit.
Hozzátette: a törvények utólagos módosítása óta szigorúbb szabályok védik a bántalmazottakat agresszorukkal szemben, ezért egyre kevesebben veszik igénybe ezt a szolgáltatást. A bajba jutottak bővebb információért a polgármesteri hivatal 30-as irodájában érdeklődhetnek.

Barabás Emőke

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.