A cirkuszi madarak támadása

269

Félelem. Összetett és bonyolult érzés ez, hiszen nemcsak ismeretlen helyzetek, kihívások során törhet ránk a pánik, hanem teljesen hétköznapi szituációkban is. Gyermekkoromban sosem féltem a korosztályom által gyűlölt pókoktól vagy egyéb ízeltlábúaktól, amelyek rendszerint elborzasztják az óvodásokat, de még a felnőtteket is. Az én életemben egészen máshogy alakult az a megmagyarázhatatlan félelem, amely mostanra már tényleges fóbiává vált. Ezzel a napokban ismét szembesültem, hiszen a mások által ártalmatlannak, sőt egészen szép teremtménynek látott madarak számomra még mindig a teljes idegösszeomlást idézik elő.
A magyarországi Fővárosi Nagycirkusz előadásán ülve tapasztaltam meg ugyanis, hogy ezek a szárnyas szörnyek bármikor, de tényleg bármikor lecsaphatnak, és akkor nincs menekvés. A közel kétórás cirkuszi műsor során olyan elképesztő akrobatikus mutatványokat láttam, hogy az államat mostanig sem tudtam felkaparni a padlóról, mégsem a levegőben szaltózó fiatalok látványa volt a legnagyobb hatással rám. Igen-igen, tudom. Minden valamirevaló cirkuszban legalább egyszer bemutatkoznak az idomított állatok is, de én azért optimista voltam, és legbelül úgy éreztem, hogy a fókák meg a kutyusok szintjén marad a műsor. Ó, de mekkorát tévedtem! Hát nem ellepték a porondot a madarak?
Nyolc nagyobb testű és öt kisebb madárka szállingózott pár méterre tőlem, és én remegtem a látványtól. Mindenki más ujjongott az ügyesen táncikáló meg karikákon átrepülő állatok jelenlététől, én meg a kedvesem vállához bújva rettegtem. Aztán elhangzott a lehető legrémisztőbb mondtat, amelyet az utóbbi fél évben hallottam: Kedves közönségünk, kérjük, ne érjenek hozzá a fejük fölött repkedő madarakhoz, köszönjük!
Ekkor a kedvesem kérdően rám pillantott, én meg kétségbeesetten próbáltam menekülő-útvonalat keresni, de már késő volt, azonnal repkedő dinoszaurusz-maradványok lepték el a közönség sorait.
– Ez most neked olyan, mint egy horrorfilm, igaz? – kérdezte, mire én kábán bólintottam, és majd letéptem a karját, úgy kapaszkodtam bele. Végül is túléltem a cirkuszi madarak támadását, és a számos látványos mutatvány enyhítette a félelmem, de azt elkönyveltem magamban, hogy mindegy, a világ melyik táján vagyok épp, úgyis lesz egy madár, amelyik rászáll az Achilles-sarkamra.

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.