A centenárium hevében

398

Ha bepötyögjük a legolvasottabb erdélyi magyar portálok keresőjébe a „prefektus” címszót, néhány kivételtől eltekintve kétnyelvű feliratokról, székely zászlók eltávolításáról szóló híranyagok ugornak elénk. Ha ugyanezt román portálokon tesszük meg – természetesen „prefect” címszóval –, akkor jogosítványok megszerzésével és DNA-vizsgálatokkal kapcsolatos cikkek jelennek meg. Kissé sarkítva: a magyar többségű vagy jelentős számú magyar kisebbséggel rendelkező megyék prefektusainak szerencséjük van, mert nekik van olyan tevékenységük, amiről a nagy nyilvánosság is tud. Ők polgármestereket büntetnek el nem távolított székely zászlókért, kétnyelvű táblák kihelyezését akadályozzák vagy éppen levetetik őket, sőt Háromszéken – legújabban – már-már divatot teremtene a prefektus: román trikolórt javasol öltözetként a zászló ünnepe alkalmából. A többi megye prefektusa látszólag pitiáner dolgokkal foglalkozik, amiről nem érdemes beszámolni, csak ha éppen viszi – vagy legalábbis faggatja – őket a korrupcióellenes ügyészség.
Kovászna megye a leglátványosabb hadszíntér: a román nemzetiségű prefektus és a magyar nemzetiségű megyevezetés egyre rutinosabban feszül egymásnak. Maros megyében már kicsit átbillent a mérleg, ott az erőt lassan már nem kell demonstrálni, mert egyértelműen megvan. Hargita megyében a legjobb a helyzet: mérsékelt – legalábbis az általam csak hírből hallott, betegesen nacionalista Dușa-féle idők után –, de némileg aggasztónak találom a hétfői prefektusi kollégiumi ülés „zárógondolatait”.
A prefektusnak alárendelt decentralizált intézmények vezetőinek ülésén Hargita megye prefektusa az igazgatóknak felrótta, hogy nem igazán frekventálják az állami ünnepélyeket, holott ők állami intézményeket vezetnek, ezért több mint illendő számukra az ezeken való részvétel. Számomra különösképpen az esett rosszul, hogy felkérte őket a román zászló tegnapi ünnepségén való részvételre, és megjegyezte azt is, hogy számon tartja majd a jelenlétet.
Dicséretes, hogy Hargita megye prefektusa anyanyelve mellett a magyar nyelvet is kiválóan beszéli, és az is nagy előny, hogy rá nem jellemző az a fajta nacionalista vehemencia, amiről háromszéki kollégája már ismert. Ezen az a tény sem kellene változtasson, hogy Románia a centenáriumát ünnepli. Márpedig az, ahogyan felszólította a magyar igazgatókat az ünnepségen való részvételre, minden szempontból az erőfitogtatás látszatát és érzetét kelti.
Nyilván az sem mellékes, hogy ezek a magyar igazgatók a tisztségük megpályázásakor tudták, hogy ez a pozíció együtt jár hasonlókkal: a kormány emberének alárendeltségében ugyanis a protokollnak ereje van. De ez akkor is kicsinyesség, hiszen eszerint vagy csak hajbókoló magyar intézményveztőkkel kellene beérnünk, vagy pedig a román nemzetiségűeknek kellene hagynunk az igazgatói tisztségeket. Miért nem elég mondjuk egy román munkatárs delegálása, aki legalább szívéből énekli a román himnuszt?
És az egészben a legvisszásabb: éppen a román zászló ünneplésére hívja a prefektus a magyar igazgatókat, miközben nemcsak a közintézményeken lobogó, hanem még a köztéri székely zászlók ellen is hajsza folyik!
Ha valamit igazán akarunk, akkor azt ne csak mutatóba akarjuk! Ha nemzetiségtől függetlenül ünnepelni illik a kék–sárga–pirost, akkor bizony a piros–fehér–zöldnek is illik tisztelegni, ugyanúgy nemzetiségtől függetlenül! A nagy számok és a civilizáció törvénye: akkor lesz ezen a téren látványos előrelépés, amikor a többség mutat példát. A decentralizált intézmények román anyanyelvű igazgatói és maga a prefektus is minden bizonnyal kellemesen meglepő vendégei lennének a magyar nemzeti ünnepeknek is.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.