2021, január 19, kedd.

A birkózók minden igényét kielégíti az új sportterem

Elkészült a korszerű sportterem a városi stadionnál. Végre saját otthonuk lesz a birkózóknak, de más sportág művelői is használhatják a létesítményt. Új arculatot kapott a környék is, aszfaltoztak, parkolóhelyeket alakítottak ki. A holnapi átadó ünnepségre a hazai és a magyarországi Birkózó Szövetség képviselőit is várják.

Vadonatúj sportterem. Otthona lesz a birkózóknak Fotó: Asztalos Ágnes
Vadonatúj sportterem. Otthona lesz a birkózóknak Fotó: Asztalos Ágnes

Két éve kezdték el a lebontott nyugati lelátó helyén a sportterem építését, helyi tervező elképzelése alapján helyi cég végezte a munkát. A modern tervezésű, saját hőközponttal rendelkező sporttermet főleg a birkózók, de az atléták és a labdarúgók is használják majd, hiszen több kulturált öltözőt, mellékhelyiséget is kialakítottak benne. A sporteseményekre kilátogatók, illetve a szaladókártyával a városi stadionban sportolók is használhatják ezeket – tudtuk meg Bálint Attilától, a Városháza sajtóreferensétől. Közel 550 négyzetméter a hasznos felület, az építkezést teljes mértékben a városi költségvetésből finanszírozták, a beruházás értéke közel 2 millió lej.
Ambrus Sándor megyei tanácsos, a korondi Lőrinc Márton Sportklub és az udvarhelyi Fások Sporklub elnöke azt mondta, hogy az új sportterem a birkózók minden igényét kielégíti. Nagyon örülnek neki, hiszen a város birkózói az utóbbi időben hol Korondon vagy Zetelakán, hol pedig a Septimia Szabadidőközpontban edzhettek. – Fontos hangsúlyozni, hogy már a tervezéskor, de a kivitelezés ideje alatt is meghallgatták a véleményünket, szükség esetén akár módosítottak is a terveken – tudatta Ambrus.
Bár már a felszereléssel, berendezéssel is elkészültek a sportteremnél, az avatóra várnak még egy nagy ajándékot: a Magyar Birkózó Szövetség jóvoltából egy 12 ezer euró értékű birkózószőnyeget fektetnek le az edzőteremben.
Ambrus Sándor még elmondta, hogy a hazai szövetség­gel való tárgyalások során felmerült az is, hogy ha minden szempontnak megfelel a létesítmény, Székelyudvarhelyen akár egy kiválósági központot is létrehoznának, amiből még csak egy van az országban. – Ez hatalmas lehetőséget jelenthetne az udvarhelyszéki birkózóknak, hiszen akkor sokkal kedvezőbb lenne a sportág anyagi háttere – fogalmazott Ambrus.
A városban az Iskolás Sportklub foglalkozik az utánpótlás kinevelésével és a fiatalok versenyeztetésével, a Fások Sportklub pedig a felnőttekkel. Közel 200, fiatal és felnőtt birkózik, eléggé eredményesen, sőt, a fiatalok a térségben soha nem látott sikereket érnek el az utóbbi időszakban.
Az új sportterem adott esetben kisebb versenyeknek is helyet adhat, de inkább a felkészülés zajlik itt, a sportolók a létesítményt máris birtokba vehették.
Az ünnepélyes átadó szombaton délután két órakor kezdődik. Az új termet és szőnyeget a helyi sportolók és dunaszerdahelyi birkózók mérkőzésével avatják fel.

Asztalos Ágnes

Kapcsolódó cikkek:

14,317RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb