A Beatles-legendát védnék Prágában

John Lennon, a halhatatlan

22

Nagyobb védelmet akar biztosítani a prágai Kampa-szigeten lévő híres John Lennon-falnak a Máltai Lovagrend.

A Lennon-fal a hetvenes évek elején jött létre, amikor a lovagrend kertjének falán a Velkoprevorské téren megjelentek a korabeli szocialista rendszert bíráló első versek, szövegek. Később egy Lennon-portré is a falra került. A Velkoprevorské tér azokban az időkben a Lennon-megemlékezések, illetve olykor az ellenzéki találkozók színhelyéül is szolgált. A szocialista hatóságok ezért a Lennon-falat többször átfestették, de az mindig megújult és bekerült a prágai turistakalauzokba is. Ma Prága egyik idegenforgalmi látványossága. A Máltai Lovagrend azonban szeretné megakadályozni, hogy a külföldi turisták ellenőrzés nélkül bármit ráfesthessenek a falra. A közelmúltban feljelentést is tettek ismeretlen tettes ellen rongálás miatt. „Több turistacsoport idegenvezetője festékszórókat ad a külföldieknek, akik azután mindenfélét, gyakran értelmetlen és durva jelszavakat, jelképeket festenek a falra” – hívta fel a figyelmet a problémára Hedvika Cepelová, a lovagrend szóvivője. Katerina Pisacková, a prágai belváros önkormányzatának szóvivője reagálásában közölte: kampányt indítanak, amelyben felhívják az idegenvezetők és a turisták figyelmét arra, hogy az ilyen viselkedés elfogadhatatlan és törvénysértő. „Az eredetileg mágikus hely ma a vandálok prédájává vált, akik gyakran hülyeségeket, olykor kimondottan disznóságokat mázolnak a falra. Ennek véget akarunk vetni, hogy visszaadjuk a hely méltóságát” – nyilatkozta Johannes Lobkowicz, a rend kancellárja újságíróknak. Mivel a Lennon-fal rendkívül népszerű a külföldi turisták körében, a cseh főváros semmiképpen sem szeretné megszüntetni azt. „A helynek rendkívüli történelmi és érzelmi jelentősége van, ezért nem akarjuk megszüntetni. Célunk, hogy megváltoztassuk a turisták és az idegenvezetők viselkedését” – szögezte le Pavel Cizinsky, a prágai belváros polgármestere. A Lennon-fal körüli problémák nem új keletűek. 2014-ben a falat egy éjszaka fehérre meszelték, az akciót a Facebookon a Prazská sluzba (Prágai Szolgáltatás) elnevezésű művészcsoport vállalta magára.

MTI

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek