Szakadt farmerban nem lehet?

18

Mostanában gyakran foglalkoztat az a gondolat, hogy talán a legfontosabb dolog hiányzik itt mifelénk a pedagógusképzésből. Tanáraink – fiatalok, idősebbek egyaránt – általában jól tudják saját tantárgyukat, jó esetben szeretik is azt, és mindenáron meg akarják tanítani, ami az ő részük ebben a fura-ellentmondásos-jobbat-még-nem-találtak-ki intézményben, mint ami az iskola. Ismerik Vörösmartyt, talán a kortárs irodalmat is, tudnak fizikául és kémiául, a matekesek vallják, hogy ők visznek rendszert a gondolkodásba, de mintha a felkészítés során elfelejtették volna használati utasítással ellátni őket abban a tekintetben, hogy kik is a potenciális befogadók, hogy kiknek a fejébe kellene átcsöpögtetni ezt a sok, állítólag igen fontos információt. Szóval egyik oldalon ott a felnőtt, serdülőkorát így vagy úgy már lefuttatott pedagógus, a másik oldalon pedig – beszéljünk most csak a nagyobbakról – a kamaszkor, ifjúkor kihívásai, hullámvölgyei, hormonális háborúi, identitáskeresési krízisei között lavírozó, szerelmi bánatos, lázadó tanítvány. Akinek az agya, a teste, az elméje és lelke úgy működik, ahogy működik, azaz ahogy tud és nem másképp. Na, ehhez lenne jó a szakszerű használati utasítás, ami kézzelfogható, tettekre váltható és utat, kapcsolódási pontokat nyújtana a felek, az okos, mindentudó felnőtt és a kamasz agyú kamasz között.
Itt van például az öltözködés kérdése. Az ember ugyebár kamaszkorában igyekszik megtalálni saját magát, ízlését, saját identitását, kísérletezgetve próbálja felépíteni saját egyedi, megmásíthatatlan személyiségét, és így tovább. Elméletben ezt biztosan tanították valahol a tanárnak, de hogy gyakorlatban ez hogyan zajlik, az mintha menet közben elsikkadt volna. Mert bejön a kamasz tarajos hajjal vagy épp félkopaszon, olyan sminkkel, mint aki először vehette birtokába anyukája szépészeti kellékeit, szakadt nadrágban, kipakolt dekoltázzsal, s akkor a konzervatív pedagógust az ájulás környékezi: hogy lehet így ide jönni, hiszen ez iskola! Mi történik? Enyhébb esetben kioktatás, a szabályok felsorakoztatása katonás sorrendben, aztán jönnek a megtorlás fokozatai: szidás, magaviseleti jegy, szülők becitálása, hazaküldés, hogy öltözzön át „rendes” ruhába, törölje le a sminkjét, tüntesse el a műkörmét, festesse vissza a haját az eredeti állapotába.
Na de kérem, ez mind olaj a tűzre. A kamasz csak azt tette, amire biológiája, személyiségfejlődésének hajtóereje és energiája űzte. És hol tette? Hát az iskolában, ahol a fél életét eltölti, a kortársai között, akiknek a véleménye, mércéje ebben a korban hihetetlenül fontos, akikhez képest próbálgatja saját szárnyait, miközben az együvé tartozást is meg kell élnie, de el kell határolódnia a felnőttektől, mert a benne lévő program ezt követeli. És igen, mindez külsőségekben (is) megnyilvánul!
Tetszik, nem tetszik, még a törvény is szavatolja, hogy a diáknak joga van saját megjelenésének, méltóságának, személyiségének a tiszteletére. Igaz, a kötelességei között szerepel, hogy decens, megfelelő módon kell(ene) megjelennie a tanórákon, az iskolai rendszabályzatok ezt szeretik is kihangsúlyozni, tételesen általában azt tiltják le, ami épp divat, időnként enyhe fáziskéséssel. Gondoljunk csak bele, épp a fiatalt akarjuk leterelni a divat, a trendek követéséről! Mission impossible! Mi marad hát? A lázadás vagy a megalkuvás. Egyik út sem növeli a diákban az otthonosság érzését, annak a megélését, hogy megértik őt, bíznak benne, hogy fejlődik, és előbb-utóbb egyre kevesebb lesz a súrlódási felület. És egyik sem épít hidakat a generációk között, csak rombol. Fokozza az iskola feszültségi szintjét vagy épp az elidegenedést.
De hát a tanárnak is vannak jogai – kiáltanának fel sokan. Igen, vannak. Először is jó példával elöl járva, és sok türelemmel joga van felvázolni, hogy mi felnőttek mit értünk a decens és megfelelő öltözködés, illetve viselkedés alatt. Mert van, akinek nem is érthetők ezek a kifejezések, de az majdnem biztos, hogyha mégis, nem ugyanarra gondolunk. Hiszen különböző társadalmi rétegekből jönnek a gyerekek, különböző családi mintával, öltözködési és viselkedési kultúrával stb. Lehet, hogy van, akinek a fekete csipkefelső épp, hogy megfelelő öltözet, de az biztos, hogy mindenképp meg szeretné mutatni a társainak.
Aztán a tanárnak joga van kifejezni a saját véleményét is, persze úgy, hogy azzal nem bánt másokat. Joga van nevelni és támogatni a diákokat, még akkor is, ha szakadt a farmerjük, például mert előszeretettel hangoztatjuk, hogy nem a ruha teszi az embert. Joga van utat mutatni, akár a saját decens megjelenésével, viselkedésével, amit a diákok vagy követnek, vagy nem, vagy követnek, de nem most, csak valamikor később. Amikor a jól elvetett mag megérik… Joga van bízni a diákban, hogy egyszer csak majd megérti.
Továbbá joga van nemcsak a saját képére formálni az iskolát, mert annak lakói különböző életkorúak, ízlésűek, neműek és érdeklődésűek. Sőt különbözőek az életfeladataik is. A felnőttnek, a pedagógusnak, az iskolának a kibontakozást, a majdani érvényesülést, az egyénre szabott helyes út megtalálását, az önmegvalósítást kell(ene) támogatnia, ehhez feltételeket, körülményeket biztosítania. A diáknak pedig a feladata felkészülni a saját jövőjére, miközben otthonosan, biztonságban kellene éreznie magát abban az intézményben, amelyet tulajdonképpen az ő oktatására, nevelésére találtak ki, érte és nem ellene, és ahol órákat tölt el értékes életéből nap mint nap. Komolyan kérdem: mindez szakadt farmerban nem lehetséges?

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek