2020, december 3, csütörtök.
custom_html_banner1

Hirdetés

Javul az infrastruktúra Tusnád, Újtusnád és Csíkverebes településein: Uniós és kormányzati forrásokból javítják az úthálózatot

Tavaly kezdődtek a mellékutak, utcák kormányzati támogatásból fedezett javítási munkálatai, amit a tervek szerint novemberben fejeznek be. Uniós forrásokból kívánják aszfaltozni a főbb utakat, ezáltal megújul Nagytusnád, Újtusnád és Csíkverebes úthálózata.

Idén novemberben fejezik be a fejlesztési minisztérium által a PNDL–2 programban finanszírozott, mellékutak javítását célzó projektet Tusnád községben. A 10 140 000 lej értékű munkálatokat a Multipland udvarhelyi cég végzi. A helyi önkormányzat 3%-os önrésze a terveket, előtanulmányokat fedezte.
– Tavaly októberben kezdtük a mellékutak, utcák és azok sáncai javítási, aszfaltozási munkálatait – nyilatkozta lapunknak György József polgármester. – Az időjárás függvényében márciusban folytattuk a munkát, összesen 6 kilométer mellékutat aszfaltoztunk, és megépítettük a hozzá tartozó sáncokat, járdákat is a község falvaiban, Nagytusnádon, Újtusnádon és Verebesen. A projekt 80–90%-ban megvalósult, már csak az útpadkák és a kapubejáratok elkészítése van hátra, a tervek szerint novemberben ezt is befejezi a kivitelező.
Uniós forrásokból további beruházásokat terveznek, ezek előkészítési munkálatait még idén elkezdenék, ha megkapják a jóváhagyást a gyulafehérvári kifizetési ügynökségtől. Az 1 000 000 euró értékű finanszírozásból a tervek szerint 4 kilométer főutat aszfaltoznak, sáncot, járdát építenek Nagytusnádon, Újtusnádon és Verebesben. A munkálatokat ugyancsak a Multipland cég végzi, a közbeszerzés már megtörtént.
György József arra is kitért, hogy az idén csak a járdák, sáncok javításába, illetve az úttest előkészítő munkálataiba kezdenének bele, s tavasszal, a nagy hidegek lejárta után folytatnák a munkát.
Mint megtudtuk: Nagytus­nádon a nemzetközi úttól az alsó borvízig tervezik az aszfaltozást 800 méteren, Újtusnádon 2 kilométert aszfaltoznának a nemzetközi úttól indulva a borvíztöltődéig, vasútállomásig, illetve az 1001 üzletig, ahol összekötnék a már meglévő aszfaltozott úttal. Verebesbe a megyei úttól a patakhídig, illetve az ezzel szemben levő utcában aszfaltoznának.

Barabás Emőke

Aszfaltozott utca, lefödött árok                                                                                                        Fotó: Barabás Emőke

Kapcsolódó cikkek:

14,239RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb