2021, március 2, kedd.
Hirdetéscustom_html_banner1

7,2 milliárd euró erdészeti beruházásokra

Felvázolta az Európai Unió erdészeti stratégiájának többéves megvalósítási tervét Phil Hogan, az EU mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa. A romániai és a székelyföldi erdővagyon szempontjából sem közömbös tervet az agrárbiztos az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának ismertette. Az európai erdők hosszú távú fenntartható fejlesztésének és irányításának biztosítását célzó többéves megvalósítási tervhez ugyanakkor a 2013-as erdészeti stratégia frissítése elengedhetetlen. Hogan elmondta: az erdészet uniós szinten több mint 3 millió munkahelyet biztosít. – Úgy vélem, hogy az erdészet a kulcs az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és környezetbarát gazdaságra történő átállásra. Bár a vidékfejlesztési programokat a 2014–2020 közötti időszakra még nem véglegesítették valamennyi tagállamban, úgy becsüljük, hogy mind a 118 vidékfejlesztési programpont együttesen mintegy 7,2 milliárd eurót programoz elő állami beruházásokra az erdészeti ágazatban. Az erdészet többéves terve felméri, hogy ezek az intézkedések még több hozzáadott értéket produkáljanak, és hogyan lehetne ezeket még hatékonyabban alkalmazni – hangsúlyozta az EU mezőgazdasági biztosa. Kiemelte: az erdő az egyik legfontosabb földhasználat, amely 40 százalékot tesz ki az EU teljes területén, és folyamatosan bővül az elmúlt 50 évben.

Kapcsolódó cikkek:

Előny a Sportklubnál

Aranygóllal dőlt el a jégkorong Erste Liga székelyföldi negyeddöntőjének első párharca a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán. A vezetést a Gyergyói HK szerezte meg a...

Videó – Hargita magazin 2021. március 2.

A mai műsorból megtudhatják, hogyan zajlott a szakmák hete Hargita megyében, mi is az a biogazdálkodás, de megtekinthetik Sánta Csaba bronz kisplasztikáit a Megyeháza...

2,3 millió adag oltóanyag érkezett az országba

Március 1-jéig 2,3 millió dózis koronavírus elleni oltást kapott Románia – jelentette be kedden a COVID-19 elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) vezetője. Dr. Valeriu...

Legfrissebb