Sajtótörténet – 50 éves távlatból

76

A romániai magyar sajtónak az 1950-es évek elejére alakult ki a kommunista rendszer időszakára jellemző szerkezete. Az 1947-ben alapított központi pártlap, a Romániai Magyar Szó – a későbbi Előre – szerepe kezdettől fogva a hivatalos pártorgánum, a Scânteia által megjelentetett pártpropaganda magyar nyelvű terjesztése volt. Ezért a helyi újságokhoz képest nagyobb terjedelemben és részletesebben közölte a pártdokumentumokat, tudósított a párt különböző szintű gyűléseiről és kongresszusairól, az egész országra kiterjedően tájékoztatott a szocialista építés eredményeiről és mozgósított az aktuális politikai és gazdasági feladatok teljesítésére.
A második világháború utáni években a központi és helyi politikai napilapok mellett a hatalom különböző társadalmi és szakmai csoportok számára jelentette meg azokat a kiadványokat, amelyek a tájékoztatás mellett az ideológiai nevelést is szolgálták. Az Országos Szakszervezeti Tanács kiadásában 1946-ban indult Bukarestben a Szakszervezeti Élet; a fiatalságot tömörítő Ifjúmunkás Szövetség lapjaként jelent meg 1948-ban az Ifjúmunkás. A Dolgozó Nő képes folyóiratként indult 1946-ban, majd a Demokrata Nők Szövetsége kiadványaként jelent meg. A földművesek lapjaként jelentkezett 1945-ben a Falvak Népe, amely politikai nevelő és tájékoztató cikkeivel, mezőgazdasági szaktanácsaival, szépirodalmi rovatával és a földműveseket érdeklő törvények közlésével járult hozzá a dolgozók műveléséhez és öntudatosításához. Irodalmi lapként jelent meg 1946-ban a kolozsvári Utunk, a Romániai Magyar Írószövetség lapja, majd 1953-ban a marosvásárhelyi Igaz Szó, a RNK Írószövetsége Magyar Autonóm Tartományi Fiókjának folyóirata. Az említett lapok mindegyike magán viselte a korszak harcos szellemét: a propaganda eszközeit felhasználva küzdöttek a kommunista rendszer ellenségei ellen és hirdették a párt vezető szerepét a forradalmi átalakulásban.
A Sztálin halála után bekövetkezett enyhülés, a Moszkvából induló desztalinizáció és a magyarországi forradalmi eseményeket előkészítő eszmék hatására a bukaresti pártvezetés 1956 nyarán a magyarság képviselőivel is tárgyalásokra kényszerült. Az alkudozások eredményeként engedélyezték egy magyar gyermeklap (Napsugár) és egy kulturális havi szemle megjelenését, amely a két világháború között megjelent Korunk nevét vette fel. Az új Korunk kialakításának lázas tervezgetését azonban hamarosan a csalódottság váltotta fel, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a pártvezetés erőteljesen beleavatkozik a lapterv készítésébe és a szerkesztőség összetételébe.
A Korunk a magyarországi események után pár hónappal, 1957 februárjában indult. Helyzetét már kezdettől az a tény határozta meg, hogy egy pártállami rendszerben működő kisebbségi kultúrintézmény volt, amelynek működését költségvetési pénzalap biztosította. A lap újraindulását a hivatalos körök nemzetiségpolitikai vívmányként könyveltették el, azonban a szerkesztőség folyamatosan a hatalom utasításainak, a szüntelenül erősödő ellenőrzésnek volt kitéve, ugyanakkor egyik lapszámból sem hiányozhatott a párt ideológiáját tükröző aktuálpolitikai anyag.

A Hargita napilap első, 1968. február 23-i számának címoldala

A kommunista párt élére kerülő Nicolae Ceauşescu azt az illúziót keltette 1965 után a román társadalomban, hogy a szocialista rendszer emberarcú változatának kialakítására törekszik. A szocializmus építésének független, Moszkvától elszakadó útjára lépő pártfőtitkárnak 1968 nyarán az volt a célja, hogy minél szélesebb támogatottságra tegyen szert. A csehszlovákiai beavatkozás visszautasításával elnyerte a nyugati országok rokonszenvét, ugyanakkor az átmeneti liberalizációs politikája belföldön is sokakban reményt ébresztett. A magyar kisebbség képviselői abban a szellemben ültek le tárgyalni 1968 nyarán Ceauşescuval, hogy megismétlődhet az 1956-os forgatókönyv, és részleges eredményeket vívhatnak ki az erdélyi magyarság számára. A hatalom részéről jelen voltak a pártvezetés legmagasabb képviselői: Nicolae Ceauşescu főtitkár, Ion Gheorghe Maurer miniszterelnök és a művelődési élet irányításával megbízott Dumitru Popescu. A tárgyalások nyomán új nemzetiségi intézmények jönnek létre: a Kriterion Könyvkiadó, a Román Televízió magyar adása és A Hét című bukaresti lap.
A részleges lazítás politikájának következtében a magyar sajtókiadványok száma a következő két év alatt megduplázódott. A három bukaresti székhelyű intézmény létrejöttének azonban egy másik oka is volt: a pártvezetés korlátozni szerette volna az erdélyi, főleg a kolozsvári és marosvásárhelyi művelődési intézmények befolyását, illetve ezeket jobban ellenőrizhető, fővárosi magyar értelmiségi központba akarta telepíteni.
Szintén 1968-ban alakították át Románia közigazgatási rendszerét, és a korábbi tartományok helyett bevezették a kisebb közigazgatási egységek, a megyék rendszerét. Az 1968-as közigazgatási reform előkészítése és lebonyolítása a párt nemzetiségpolitikájában is fontos szerepet játszott. A megyésítés terve azt a hivatalos álláspontot követte, hogy a nemzetiségi kérdés Romániában megoldódott, tehát a kisebbségi létérdekeket nem szükséges külön megjeleníteni.
A területi átszervezés nyomán az 1952-ben létrehozott Magyar Autonóm Tartomány megszűnt, és megközelítőleges területén három megye jött létre: Maros, Hargita és Kovászna. Marosvásárhelyen megyei pártlapként tovább élt a Vörös Zászló, Hargita és Kovászna megyék központjában pedig új lapok indultak: Csíkszeredában a Hargita, Sepsiszentgyörgyön pedig a Megyei Tükör.
Az 1968-as közigazgatási reform következtében alapított me­gyei pártlapok bizonyos fokú de­cen­tralizációt eredményeztek a sajtórendszeren belül, ami egyúttal az ellenőrzést végző szervek szerepét is módosította. A Sajtó­fő­igazgatóság megyei hivatalaiban működő cenzúrabizottságok a szerv bukaresti központjából kapták a tiltásokra vonatkozó utasításokat, emellett a kiadványok politikai jellegű ellenőrzésében fontos szerep jutott a párt helyi propaganda-osztályainak.
Ebben az időszakban a bukaresti cenzúrahivatal, a Sajtófő­igazgatóság különleges figyelemmel kísérte a nemzetiségi jogokat és a magyarság közös identitását érintő cikkeket. A szigorú ellenőrzés ellenére a két induló napilap mégis fontos szerepet töltött be a székelység múltjának és jelenének feltárásában, a nemzeti hagyományok ápolásában. Ezt a szerepet erősítette a Hargita napilap 1970-től kiadott könyvnaptára, a Hargita Kalendárium.
A hetvenes évek gazdasági jellegű korlátozásait egyfelől a nemzetgazdaság kezdődő válsága indokolta, másfelől ürügyként szolgáltak arra, hogy megszüntessenek egyes – elsősorban magyar nyelvű – lapokat, mások terjedelmét pedig lecsökkentsék. A papírfogyasztás észszerűsítéséről szóló 1974-es párthatározat következtében számos magyar nyelvű napilap hetilappá változott, köztük a Hargita és a Megyei Tükör is.
Ebben az időszakban már tapasztalhatók az első jelzések, amelyek félreérthetetlenné tették az erdélyi magyar művelődés kereteinek beszűkítését. Az 1968 utáni engedmények időszakában létrehozott intézmények sokkal jelentősebb hatással voltak a romániai magyarság nemzeti öntudatára, mint azt a pártpolitika engedélyezte volna. Romániában 42 lap jelent meg magyar nyelven 1971-ben (nem számítva a ritkábban megjelenő és a kétnyelvű kiadványokat), amelyek közül 29 élte túl a diktatúrát. Ezek közé tartozott a két megyei napilap is, a Hargita és a Megyei Tükör, melyek az 1989-es fordulat után új név alatt – Hargita Népe és Háromszék – folytatták megjelenésüket.
Dr. Győrffy Gábor

A szerző a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa. Fizika és a magyar–angol szakon diplomázott, 2009-ben megjelent doktori értekezésében a kommunista diktatúra időszakának sajtóellenőrzését, a romániai magyar nyilvánosság korlátozását kutatta. Főbb kutatási területei: az erdélyi sajtó története, általános médiatörténet, a sajtó rendszerváltása az 1990-es években.

Akár ez is tetszhet
1 hozzászólás
  1. […] Tovább a cikk folytatásához… hargitanepe.ro […]

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.