15 hónapos haladék

Módosult a tulajdonosi egyesületek törvénye

31

A múlt esztendő júliusában jelent meg a tulajdonosi egyesületek létrehozására, megszervezésére és működésére, illtve a kondomínium ügykezelésére vonatkozó 2018/196-os törvény. A 2018. szeptember 28-tól hatályossá vált törvény egyes előírásai már eleve fenntartásokat, bírálatokat váltottak ki. A gyakorlatba ültetés tekintetében is felmerültek problémák, illetve késlekedések.

A törvény 108-as szakasza értelmében az illetékes szerveknek a hatályba lépéstől számított három hónapon belül, azaz 2018. december 27-ig gondoskodniuk kellett volna a kondomínium ügyintézői foglalkozás szabványának aktualizálásáról, valamint meg kellett volna születnie annak a régiófejlesztési miniszteri rendeltnek, amely révén jóváhagyódik az alapszabályzat kerettartalma. Az előbbire vonatkozó hatósági végzés ez év májusában született meg, az utóbbira vonatkozó miniszteri rendelet, a 2019/1058-as, pedig február 15-én. Valószínű az előbbi késlekedésének az okán kényszerült most a kormány törvénymódosításra. Lássuk, miről is van szó. A törvény 106-os szakasza értelmében mindazon magánszemélyek, akik a megelőző, a 2007/230-as törvény előírásainak megfelelően atesztátot szereztek az ügyintézői funkcióra, csak 2019. szeptember 28-ig tölthetik be ezt a funkciót, amennyiben nem sikerül megszerezniük azon bizonylatot, amely révén igazolandó ama szakképesítés, amely megköveteli az ügyvivői foglalkozás betöltését. Nos, ezt a határidőt tolták ki 2021. január 1-jére, a Hivatalos Közlönyben augusztus 28-án megjelent 2019/21-es kormányrendelet révén. Az újabb határidő nyomán sokan fellélegezhetnek, mert egyes értesülések szerint országos viszonylatban nem kis azon „adminisztrátorok” száma, akik nem tesznek eleget az aktualizált foglalkozási szabványnak, annak, amelyet a tanügy-minisztérium kötelékeibe tartozó Szakképesítési Országos Hatóság (ANC) a 2019/140-es végzésével hagyott jóvá. Most újabb 15 hónap áll rendelkezésükre, hogy birtokukba kerülhessen az a fránya szakképesítési bizonylat, az amelyről – amint már arra utaltunk – a 2018/196-os törvény 106-os szakasza rendelkezik.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek