11 román hős nyugszik az úzvölgyi temetőben

Színt vallott a védelmi minisztérium

153

Részletes dokumentumokkal járult a parlament képviselőházának védelmi bizottsága elé tegnap a védelmi minisztérium képviselete, és az adatokból kiderült: 11 román hős nyugszik a csíkszentmártoniak által gondozott haditemetőben. Rámutattak: mindkét helyi önkormányzat törvénytelenül járt el, és két hét múlva magyar–román vegyes minisztériumi és szakhatósági bizottság dönt a következő lépésekről.

Korodi Attila parlamenti képviselő tegnap a közösségi oldalon tette közzé a román védelmi tárca részletes ismertetőjének bizonyos adatait. A minisztérium a parlament képviselőháza védelmi bizottságának mutatta be anyagát – két hónappal azután, hogy az RMDSZ kérte tőle –, amiből többek között kiderül: egyrészt a dormánfalviak téves adatokat használtak, másrészt pedig Dormánfalvához hasonlóan Csíkszentmárton is törvénytelenül járt el. A temető vitathatatlan nemzetközi jellege miatt ugyanis csakis a nyugvó hősök országainak illetékeseivel való konzultációt követően foganatosítható bármilyen temetőrendezés.
A tárca – kordokumentumokra épülő – kimutatása alapján 1917-ben 350 katonát temettek el az úzvölgyi temetőben, majd a ’20-as évek második felében a Hősök Kultusza Társaság (Societatea Cultul Eroilor) további 847-et – köztük 8 név szerint ismert és 3 ismeretlen román katonát is. 1988-ból származó dokumentumok alapján összesen mégis 1306 hősi halott nyugszik a temetőben, a minden kétséget kizáró 11 mellett pedig további 8 román katonával is számolnak, ezt azonban más dokumentumok nem támasztják alá.
Azt viszont elismeri a minisztérium, hogy az emlegetett 149 román hős közül 130-at a Poiana Uzului-i temetőben helyeztek örök nyugalomra, és a 8 kérdéses mellett a jelenlegi ismeretek szerint 11 román katonát temettek biztosan a Csíkszentmártonhoz tartozó, a Miskolci 10-es honvéd gyalogezred által létesített temetőbe. Adataik alapján 794 magyar honvéd nyugszik a sírkertben, de további 242 katonának nem ismert a nemzetisége.
Bejegyzésében Korodi Attila közölte: két hét múlva a magyar honvédelmi minisztérium és a román védelm minisztérium, valamint érintett szakhatóságok vegyes bizottsága leül tárgyalni és megkeresik a méltányos megoldást.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek