Sikeres és folytatódik a TeleSuli

64

 

Március 30-ától a TVR3, a Marosvásárhelyi TVR és a Kolozsvári TVR sugározza a magyar VIII. és XII. osztályos diákok számára a TeleSuli műsort, amely a vesztegzár és a távoktatás ideje alatt próbál segíteni a tanulóknak felkészülni a nyolcadikosok cikluszáró vizsgájára és az érettségire. A felvételek Marosvásárhelyről Kolozsvárra történő áthelyezése után május 4-én megszakítás nélkül, a már megszokott órarend szerint folytatódik a TeleSuli mindhárom csatornán.

Az RMDSZ, a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet és a Magyar Szülők Szövetsége kezdeményezésére a román közszolgálati televízió jóvoltából jött létre a TeleSuli magyar kiadása, amely az Oktatási és Kutatási Minisztérium akkreditált oktatási műsora.

Első körben a TVR marosvásárhelyi stúdiója vállalta a forgatásokat, 39 pedagógus (köztük egyetemi tanárok) munkájaként heti 20, már közel 100 tévés lecke került adásba.

Mátéfi István matematikatanár, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója azért jelentkezett a TeleSuli marosvásárhelyi munkacsoportjába, mert meggyőződése, hogy a 30 éves tapasztalata a tanügyben hasznos lehet a diákoknak.

– Képes vagyok a diákokkal úgy megosztani a matematikát, hogy érthető és hasznos legyen számukra – jelentette ki.

Elmondása szerint a matematikaleckéket Hamar Erzsébet és Szász Szilárd készítette és adta elő a VIII. osztályosoknak (összesen 10 leckét), Szilágy Teréz Emőke és ő pedig a XII. osztályosoknak (összesen 15 leckét).

Mátéfi István matematikatanár, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója tartja meg óráját a TeleSuliban

– A közös elképzelés szerint minden lecke alkalmával egy adott témát mutattunk be vizsgafeladatokkal kibővítve, ezáltal segítettünk a diákoknak felkészülni az érettségi vizsgára – fejtette ki a tévés matematikaleckék koncepcióját Mátéfi István.

A kihívásokról elmondta:

– Sajnos nagyon nehéz feladat volt kialakítani a matekesek csapatát, több kollégát próbáltam bevonni, de nem voltak hajlandók vállalni és szembenézni a kamerával. Továbbá a matematikaanyagot viszonylag nehéz PowerPointos bemutatóban elkészíteni, egy lecke esetében kb. két napig kellett dolgozni, tehát nagyon időigényes munka volt. Sok problémát okozott a 24 perces időkeret, amely elég szűk egy tartalmas és érthető matematikaelőadás megtartásához.

Ezt a véleményt Vencz Balázs, a brassói Áprily Lajos Főgimnázium XII-es diákja is osztja:

– Az adás szerintem túl rövid ahhoz, hogy egy új leckét aprólékosan elmagyarázzon a diákoknak, és nekem például nem volt időm jegyzetelni, mert túl gyorsan mondták a leckét, ami természetesen érthető, mert a tanároknak bele kell férni az időkeretbe. A TeleSuli viszont nagyon jó arra, hogy valaki elismételjen egy már megtanult leckét. Ugye, minél többször hallgat/olvas el valamit az ember, annál jobban rögzülnek az információk. Eszünkbe juttat olyan tananyagrészeket, amiket pár hónapja felvettünk, de sok mindent elfelejtettünk. A képek segítségével olyasmiket lehet megtanulni belőle nagyon könnyen, amik másképp nehezebben mennének.

A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója a TeleSuli hiánypótló voltáról és a lehetséges fejlesztésekről így vélekedik:

– Az ötlet nagyon jó volt, szerintem hasznos a diákoknak. Az előadások nagyon profi szinten elő vannak készítve, strukturáltak egy adott vizsgatéma köré. Fontosnak tartom, hogy a felvételek során lehetőség legyen az esetleges hibákat kijavítani – most nem volt. Az információk rendszerezettek, és nagyon jól össze vannak foglalva azok az ismeretek, amelyek szükségesek a sikeres vizsgához, ezért ajánlom a diákoknak, hogy többször nézzék vissza a leckéket a világhálón, akár a TVR YouTube csatornáján, akár a TeleSuli Facebook-oldalán, a bemutatott témák szerint ismételhetnek, a prezentációkat pedig letölthetik a www.telesuli.rmdsz.ro honlapról. A pedagógusoknak is csak javasolni tudom, hogy kapcsolódjanak be az ilyen tevékenységekbe. Számomra pozitív tapasztalat volt, nem bántam meg, hogy bevállaltam. Nagy kihívás volt, de szerintem mind a négy matektanár eleget tett az elvárásoknak. Remélem, hogy lesz folytatása ennek a tevékenységnek – fejezte ki reményét Mátéfi István, aki hozzátette: – Pozitív visszajelzéseket kaptam mind a diákoktól, mind a tanároktól. A matekleckék magas nézettsége is igazolja, hogy szükség volt a tévés matematikaórákra.

Kertész Anna, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium XII-es diákja nagy érdeklődéssel nézi a TeleSuli adásait:

– Egyrészt kíváncsi vagyok más tanárok, iskolák módszereire, másrészt szeretem összehasonlítani a tudásomat az elhangzott tanítással, pótolva ezáltal a hiányosságaimat. Rendszerint követem a magyar-, a matematika- és a kémiaórákat. Mindenképpen hasznos, mert rövid idő alatt nagyon sok információt kapok, és tág témakört ismételek át vele. A reál tantárgyakból feladott házit előszeretettel oldom meg. A TeleSulinak köszönhetően főleg magyar irodalomból tisztultak le számomra bizonyos fogalmak a verselemzéssel és a hőstípusokkal kapcsolatosan.

Tóth Mária Orsolya magyartanár

A TeleSuli fogadtatása a diákok és a pedagógusok körében egyaránt folytatásra ad okot. A Marosvásárhelyi TVR szerkesztőségének május 1-je után nem áll módjában biztosítani a TeleSuli technikai feltételeit, ezért a Kolozsvári TVR-nél folytatódnak a felvételek 48 helyi pedagógus (köztük egyetemi tanárok) bevonásával. Így május 4-től megszakítás nélkül, a már megszokott órarend szerint folytatódik a TeleSuli mindhárom csatornán.

Tárkányi Erika magyartanár elsősorban a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet felhívására, tanfelügyelőségi megkeresésre jelentkezett a TeleSuli kolozsvári munkacsoportjába. A kolozsvári Báthory István Gimnázium pedagógusa számolt be a tévés magyarórák előkészületeiről:

– Ez csapatmunkában működik. Amikor megkaptam a felkérést, kiküldtem én is az értesítéseket azoknak a kollégáknak, akiknek szakmai tapasztalata mind a tanórák szervezésében, a mindennapi tanításban, mind a vizsgán való javítás munkájában megfelelő, és elsősorban őket kértem fel, kérdeztem meg, vállalnák-e ezt a feladatot. Bevallom, nem ment gördülékenyen a meggyőzés, de kialakult egy olyan 10 (jómagamat is beleszámítva) magyartanárból álló munkacsapat, amelynek tagjai végül is láttak kihívást a TeleSulis órák megszervezésében. Emellett pedig mindannyian fontosnak tartjuk azt, hogy ezek az órák elsősorban a gyerekek, a végzős VIII. és XII. osztályosok érdekét, segítését szolgálják.

A tévés magyarórák munkacsoportjának koordinátora elmondta: a marosvásárhelyi magyarórás munkacsoport követendő mintaként szolgál számukra:

– Köszönjük szakmaiságukat és munkájukat! Természetesen a megkötések adottak, hiszen a PowerPointos bemutatók megtartásában kell nekünk is gondolkodnunk. Próbáljuk érdekessé tenni bemutatóinkat, és figyelmesen igazodni a megtartott tartalmak kiegészítéséhez, az új követelményrendszer által megfogalmazott tartalmak megalkotásához.

A TeleSuli a romániai magyar oktatásban újkeletű kezdeményezés, ezért a módszertan kidolgozása is a tantárgyak szerinti munkacsoportokra hárul.

– A technikai tudást igénylő munka félelmei mindannyiunkban ott rejtőznek, hiszen magyartanárként elsősorban művészeti megközelítésű és élményátadó alapú óratartás jellemez minket, és nem vált megszokottá számunkra minden tananyagtartalom ppt-s bemutatóban való feldolgozása. Ez a része félelmet, de ugyanakkor kihívást is hordozó feladattá vált. Mindenesetben technikai gondoktól való félelem és a televíziós szerepléssel járó lámpaláz jellegű izgalom. Amikor összeáll a bemutató, kerek egész, elpróbált, és bátran kiengedhető a nézők elé, mindig ott bujkál egy kis félelem, nehogy valami kis hiba, elírás benne maradjon. Az eddigi felvételeket a kollégáim nagyon kellemes tapasztalatként élték meg, hiszen a tévés stáb megfelelően megnyugtató és bátorító hozzáállásával törekedett oldani a kezdeti izgalmakat. Annak a reménye mindig is ott volt bennünk – főleg, amikor egy-egy előadás képe összeállt –, hogy érdemes volt ezt vállalni, és hasznos munkát végezhetünk – fejtette ki Tárkányi Erika.

Arról, hogy a tévés magyarórák milyen szerepet tölthetnek be a távoktatás idején, az egykori magyar nyelv és irodalomért felelős szaktanfelügyelő elmondta:

A TeleSuli marosvásárhelyi stábja Fotók: Facebook/Telesuli

– Elsősorban azok számára hasznos, akik valamilyen okból kifolyólag lemaradtak az online oktatásról, vagy akiknek nem sikerül napi szinten bekapcsolódniuk eszközhiány miatt, jelentős segítség a televízióban közvetített magyaróra. A szerencsésebbek számára a végzősök közül, akik részt vehetnek – eszközeik is lévén – az online oktatásban, szintén hasznos lehet. Hiszen ezeket a TeleSuliban feldolgozott tananyagrészeket/tartalmakat mind úgy állítjuk össze, hogy megfelelő segítséget nyújtsanak a VIII-os záróvizsgára, valamint az érettségi vizsgára való felkészülésben, hogy a diákok választ kaphassanak felmerülő kérdéseikre, és természetesen arra is törekedtünk, hogy ne csak ismeretanyag átadása jellemezze a bemutatókat, hanem hasznos tanácsokat és megoldási mintákat is ajánljunk. Ez az elsődleges célja ezeknek az anyagoknak. Emellett hosszú távon is, a későbbiekben is használhatók lesznek ezek az oktatóanyagok.

Tárkányi Erika a TeleSulis tapasztalatából kiindulva állítja:

– Azon érdemes elgondolkodni, hogy olyan munkacsapatok alakuljanak, amelynek tagjai vállalják a magyarórák tananyagának átgondolását/újragondolását és összefoglalókat, érdekesebb tananyagrészeket bemutatók formájában kidolgozzanak. Ezek által is hasznos segédleteket kínálhatunk diákjaink számára.

Összeállította: a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek