Zöldellő ágak

…tűnődések a rendalapító,
Szeráfikus Szent Ferenc Atyánk főünnepén…

Itt élünk a több mint ezeréves Gyulafehérvári Főegyházmegye területén, benne pedig nem is akárhol, hanem ahol a „szíve dobog”, egy olyan lelkiséget és lelkiségben élve, amelyet Assisi Szent Ferenc és első társai kérésére III. Ince pápa 1208-ban hagyott jóvá; több mint 770 éve él e lelkiség a Főegyházmegye területén (első kolostorok: Beszterce – 1268, Nagyszeben – 1300, Szászváros – 1302, Székelyvásárhely – 1316), és 575 éve jelen vannak a ferences szerzetesek e szent helyen, Csíksomlyón (1442). Ősi gyökerek, idős gyökerek, de képesek új hajtást hozni! – reménnyel tölt el. A remény maga Jézus Krisztus, Isten kimondott Szava, Aki „megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap nap után közénk jön alázatos külsőben; nap nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát. És mint egykoron valódi testében jelent meg a szent apostoloknak, azonképpen most a szent kenyérben mutatja meg magát nekünk. Így marad az Úr mindenkoron híveivel, amint maga mondja: Íme, én veletek vagyok a világ végezetéig” (vö. 1Int).
Szent Ferenc eredeti volt, mert az Eredeti Forráshoz, a mi Reményünkhöz, Krisztushoz talált. És mi, akik a zöld hajtások vagyunk ezen az ősi fán, nekünk is a Forráshoz kell mennünk, mert Ő az életünk inspirálója és középpontja. Itt teljesedik ki a mi életünk is, itt tudjuk meg, hogy melyek azok az ágak, amelyeket ápolni kell az ősi fán, és melyek azok, amelyeket le kell metszeni, hogy az ősi fa megújuljon. Ha a rózsatövet az első virágzás után nem vágják vissza, a tő nem tud megújulni, nem lesz szép sudár hajtása gyönyörű virággal, hanem elburjánzik. Ferencnek miután találkozott a Megfeszítettel, volt bátorságra, hogy mindent, ami felesleges, levessen magáról, amihez görcsösen ragaszkodott, elvetette, hogy a lelkiséget meg ne ölje.
Bátorság kell, hogy egyszerűbb, tisztább életet éljünk, a szegénységet gazdagságként és szabadságként éljük meg. Bátorság kell ahhoz, hogy kutassuk az evangélium új útjait, és jelen lenni ott és úgy, ahogy a Lélek akarja, hogy életünk felkiáltó legyen az egyedül élő Istenről. Bátorság kell ahhoz, hogy messzire tekintsünk, és úgy szeretni az Egyházat, mint Ferenc, kreatívnak lenni, de ugyanakkor hűségesnek is maradni. Bátorság kell ahhoz, hogy egyénileg és közösségileg képesek legyünk levetni mindazt, ami gátol azon az úton való haladáson, amelyet Ferenc 800 évvel ezelőtt kijelölt. Bátorság kell ahhoz, hogy olyan új struktúrákat tudjunk létrehozni, amely segíti az életet. Bátorság kell az evangéliumi küldetés vállalásához, leporolni a missziós küldetést: tanúságot tenni az evangéliumi életről testvériségben, kisebbségben, úton levésben az „otthon” felé.
Mindezekhez elengedhetetlenül szükséges, hogy belekapaszkodjunk Szent Ferenc stigmás kezeibe, vezessen bennünket Rendünk alapiratain keresztül az Eredeti Forráshoz, a mi Urunk, Jézus Krisztushoz.