Volt egyszer egy…

…szerelem. A világhálót tekintve, egészen értelmetlen ez az „egy”, ami szófajilag tulajdonképpen határozatlan névelő, de persze adott szövegösszefüggésben jelenthet kizárólagos egyetlenegyet is. A net szempillantásnyi idő alatt 8 730 000 találattal örvendeztetett meg, elképzelni sem tudom, hány óra, hány nap kellene mindet végigolvasni. „Hogy mi a szerelem, azt nem tudom – olvasom valami idézetek tárában Móricz Zsigmondtól –, de azt nem is nekem kell tudnom, hanem a fajnak, a létezésnek.” Ez igencsak hárító, az egyéni érzésektől távolító elgondolás. Ha nem lenne ott végén a „létezés”, akár ridegnek is tűnne, idegennek a móriczi lélekábrázolástól. Sok száz oldalon lehetne cáfolni is, és éppen más Móricz-idézetekkel regényeiből, elbeszéléseiből. Na persze, fogalmam sincs, milyen szövegösszefüggésből ragadták ki ezt a mondatot.
Olvastam azt is valahol, hogy az oly igen nagyra tartott szerelem csupán kémiai folyamat, rövid ideig tartó biológiai elváltozás a szervezetben. Tartama legtöbb két év, aminek vége felé már csak elenyésző mértékben mutatható ki – boncolgatja a szerző sok-sok tudományos elemzéssel megspékelve a mondandóját. Majd a talált vagy éppen hiányzó specifikus kémiából messzemenő következtetéseket von le, mindemellett világos, hogy ez ügyben nem nézett körül a világban, nem olvasott szerelmes verseket és regényeket, nem énekelt népdalokat és főleg életében nem találkozott vele, amúgy istenigazából érzésekkel teli, amiket a megismeréshez nem tanulmányozni kell, hanem átélni. Ám az is lehet, hogy neki csak éppen mást mond ez a szó, és persze a vele járó szubjektív jelentés, mint egy biológiában járatlan halandónak. Eszemben sincs az anyagi részecskék bizonyítékai fölött vitatkozni éppen azzal a tudóssal, aki méricskéli, de nem mondhatok le arról a vigyorogtató, tudósbosszantó gondolatomról, hogy tudósunknak igazából halvány fogalma sincs arról, mi a szerelem, na persze, a hormonok mozgolódásán kívül. A kérdés pedig éppen ebből adódik: ugye, a szerelem jóval több ennél, mindenki számára mást jelent, és talán az igaz rá leginkább, hogy nem kimondottan a „testek”, hanem a lelkek találkozása?! Közben az igaz szerelemre gondolok, nem csip-csup találkozásokra. Most meg azon is töprengek, hogy holnap jöhet egy másik tudós – remélem is, hogy jön! – újabb és mélyrehatóbb tudományos mérőeszközökkel, és a maximum két évből talán minimum holtomiglan-holtodiglan idő kerekedik az anyagirészecske-bizonyítékokkal egyetemben. Remélem azt is, hogy mindeközben magát a lelket nem tudják kiközösíteni ebből a folyamatból, miközben a lélek mindentudó mosolyával az idők végezetéig láthatatlan marad. Pedig a többség szerint ő a fő ludas ebben a szerelemdologban is, ilyenkor bizonyára a szívben lakozik, hiszen az fáj, vagy repes boldogan a szerelem miatt. Nagy szerencse, hogy a tudomány mai állása szerint láthatatlan, bújócskázik – ipiapacs, itt vagyok, hol vagyok –, s csak azt látjuk, amit művel testi valónkkal. Ha egyszer majd látni lehet magát a lelket, a tudomány azt is rabul ejti egy lepkefogóval, táptalajra teszi, klónozza, ki tudja mit művel vele! Egy tudományos-fantasztikus jövőben például megmérik egy orvosi rendelőben, kiértékelik az eredményeket, majd közlik a pácienssel: a tudományos tesztek azt mutatják, önnek nem ajánlatos, hogy szerelembe essen ezzel az illetővel, akit élete társának akar választani, mert az ön nagy lelke súlyához képest az övé parányi, és ezért nem is alkalmas hosszú távú szerelemre, legfeljebb egy hónapnyi időre képes.
Kedves Olvasóm! Kérlek, ne nevesd ki ezt a mondatnyi sci-fi ötletet. Te is tudod, hogy például az anyai lélek, az idők kezdete óta, nemegyszer pontosan leméri gyermeke választottjának léleksúlyát. Na persze a szerelem még ettől sem függ, jövője megjósolhatatlan, egyelőre nem árulják patikában, s az ismert szerelmi bájitalokról és varázsénekekről is kiderült, hogy tiszavirág életűek. És vajon miért van az, hogy szerelembe „esnek” az emberek, nem pedig emelkednek? Meggyőződésem, hogy a lelket, az egyéni létezéshez kötötten, élettelibben ismerjük, mint azt hinni mernénk azóta, hogy minden érzésünk magyarázatát a kézzelfogható tudományra testáltuk. Tesszük ezt ahelyett, hogy bátran és őszintén magunkba néznénk, a nélkül a kényelem nélkül, hogy „a tudomány mai állására” hagyatkoznánk abban, hogy mit kell látnunk. Kedves Olvasóm! Szerelemkérdésben biztos lehetsz abban, hogy a te lelked ismeri legjobban a te igazságodat. Még akkor is, ha ezt az ismeretet nem mindig sikerül szavakba önteni. Mióta világ a világ, jobban ismerjük a szerelmet, mint azt a borúlátó elméletek anyaghoz kötött bizonyítékai feltételezik és próbálják meghatározni. A nyolcmillió netes találatban biztosan fellelhető rengeteg sok minden a „sötét veremtől” a lélekemelő boldogságig – az elsőbe szokás beleesni, a másikban szárnyalni. A kettő közötti változatok sokasága könyvtárnyi tudomány, szépirodalom, ballada, festmény, zene… és még ennél is több, és mindenikben van igazság. Végül is mindenki maga tudja! Lelke rá!

Kozma Mária