Vízágyúkkal védik a mezőt

Több millió eurós beruházás kivitelezését kezdték meg tegnap meglepetésszerűen Alcsíkon. A több éve tervezett térségi öntözőrendszer kiépítésére most az Európai Unió barnamedve-különalapjából kaptak azonnali és vissza-soha-nem-térítendő támogatást a települések.

A munkálatok megkezdésére különgéppel érkezett az alcsíki Nagymezőre Hans Hun Harcig, az Európai Unió barnamedve-alapjának biztosa. A tíz vasúti kocsiból álló szerelvény Tusnádfürdő érintésével érkezett a Nagymezőre. Az uniós biztos kíséretében a szerelvény első kocsijában az európai szakpolitikus irodai személyzete, huszonhét tolmács és biológusok utaztak, a második kocsiban az Unió mozgó televízióstúdiójának felszerelése és személyzete érkezett, a harmadik szerelvényben egy holland vegyes ének- és zenekar kapott helyet, a negyedikben az európai védett fajok és mezőgazdasági támogatások speciális értékének vizsgálatával megbízott értékelőkből álló szakbizottság tagjai foglaltak helyet, az ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik kocsikban a francia–spanyol csatorna- és magashegyi vízhálózat építésére szakosodott konzorcium felszerelése és személyzete érkezett. A kilencedik kocsiban egy uniós kifőzde, míg tizedikként egy rácsozott üres kocsi futott be a Csíkszetsimon határában erre az alkalomra kialakított ideiglenes vasúti megállóba.
Az uniós különítményt elsősorban Talpig Ábel, Alcsík kanton kormányzója mellett a díszhuszárok zászlóalja, Vad Szél János, a védett területek kantoni szakbizottságának elnöke, Lábas Márton, a mezőgazdasági támogatások mindenese, Oltszem János, a kanton vízügyi kurátora és Szikra Albert kantoni tűzoltóparancsnok fogadták. A második, harmadik sorokban a kanton új öntözőrendszerét befogadó települések polgármesterei kaptak helyet.
A közel félórás protokolláris himnusz és zászlócserék után Hans Hun Harcig bejelentette: azért érkezett személyesen Alcsíkra, hogy elkezdjék az első európai közösségi felszíni mezőgazdasági csatornarendszer kiépítését, amelyet elsősorban nem a mezőgazdasági területek öntözésére, hanem speciális vízágyúk működtetésére használhatnak az alcsíki mezőkön a barnamedvék távol tartására. Az Európai Unió barnamedve-különalapjából első körben 150 millió eurót hagytak jóvá a csatornahálózat kiépítésére és a mobil vízágyúk beszerzésére. Hans Hun Harcig ugyanakkor közölte: a munkálatok kezdésével egy francia–spanyol konzorciumot bízott meg az Unió, ezzel lehetővé téve az azonnali kezdést. Hans Hun Harcig megjegyezte: a helyi közbeszerzési eljárások ismeretében ezt tartották észszerűbb eljárásnak a barnamedve-szakbizottság pénzügyi szakértői. Hans Hun Harcig újságírói kérdésre pontosított: reméli, senki nem értelmezi barátságtalan lépésnek, hogy vízágyúkkal szerelik fel a székelyföldi kantont.
A sajtóbejelentést azonnal sajtóbemutató követte. Szikra Albert kantoni tűzoltóparancsnok vezényletével a közeli kukoricatáblából elkezdődött egy ott tanyázó barnamedvecsalád kiűzése. Az első vízágyú bevetése eredményesnek bizonyult, a medvéket a közeli zabtáblába hajtották át.

Darabos Dani