Vigyázat, Mikulás!

Már előre félek a Mikulásoktól. Komolyan mondom. Rendszerint összerezzenek a hamarosan előkerülő piros ruhás, vattaszakállas alakoktól, ahogy az üzletek bejáratánál állnak, és orvul rám ijesztenek. Amikor még valami gépzene is nyekereg belőlük, hát akkor tényleg elhatalmasodik az irtózat rajtam. Óriás Mikulás-fejek lepik el a kirakatokat, Mikulások másznak be az ablakokon, kész invázió az egész.
S nem elég mindez, még Mikulás-szolgálat is van mifelénk. A kedves szülők piros ruhás bohócot igényelhetnek, hogy az adja át gyerekeiknek a december 5-én kötelező ajándékokat. Hanem pedig átjön a szomszéd Berci – persze beöltözve, úgy, ahogy kell –, és elvégzi ő e nemes feladatot, miközben a gyerek jól látja a jelmez alól kikandikáló ismerős sáros bakancsot, a hang is olyan, mint tegnap, amikor rákiabált, hogy ne mind csapkodja a tömbházajtót… És furán érzi magát az, akiért állítólag ez az egész történik. Sőt, ha kisebb az istenadta, még sírva is fakad. Láttam már sok ilyen gyereket, olyant is, aki suttogva vallotta be, hogy fél a Mikulástól, sőt saját lányom esete is beugrik. Egy kedves ismerős vélte úgy, hogy meglepetésben részesíti, és nő létére próbálta eljátszani az ajándékosztó öregúr szerepét, miközben a 3-4 éves lányom döbbenten és kissé riadtan nézte. A nagy kérdésre, miszerint jöjjön-e jövőben is a Mikulás, udvarias, halk hangon rebegte: inkább ne.
Anno, míg óvónőként dolgoztam, és nem tudtam ellenállni a Mikulás-inváziónak, ami napközinket is elérte, gyakran osontunk ki néhány félő, sírdogáló gyerekkel a teremből, és valahol csendben megvártuk, hogy járjon le a színjáték. Közben beszélgettünk arról, hogy miért nem lehet mondjuk kék a Mikulás ruhája, vagy hogy miként tud annyi gyerekhez eljutni egy ember, vagy lehet, hogy nem is egy van? És máskor hol laknak vajon? Miért kíváncsiak arra, hogy rossz voltam-e? Be kell vallani neki, hogy meghúztam a húgom haját?
Én jobban szeretném, ha ezek a meselények a saját birodalmukban maradnának. Szeretném, ha mi felnőttek nem vesztettük volna el ennyire a kapcsolatot a meséssel, és nem rángatnánk le mindent a valóság néha szürke, néha unalmas talajára. Ha észrevennénk, hogy a Mikulások, miközben ajándékot hoznak, épp a csodát, a mesést, a teremtő fantáziálás lehetőségét lopják el a gyerekektől…

Asztalos Ágnes