Véget ért a Régizene Fesztivál

Lezárult tegnap este a Csíkszeredai Régizene Fesztivál idei kiadása. A korábbi négy helyett idén kilencnaposra bővült a rendezvény, amelyen a közönség 22 koncerten nyolc ország művészeit hallhatta.

A Fesztiválzenekar péntek esti koncertje. Évente kiteljesedő közös munka Fotó: Szőcs Lehel

Magyarországról, Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Hollandiából, Kanadából és Svájcból érkezett, no meg hazai fellépők régizenei koncertjét élvezhette a kilencnapos fesztivál hallgatósága Csíkszeredában, de Gyergyószárhegyre, Székelyudvarhelyre és Brassóba is kirajzottak az események. A naponta ingyenesen hozzáférhető zenei élményhez szellemi adalékot jelentett a fellépők interaktív koncertjelenléte, amellyel beavattak régizenei szemléletükbe, és visszajelzést kaphattunk arról, ők milyennek érzékelik Székelyföldet és a fesztivált.
– Kiváló helyzetben vannak az itteniek, hogy templomaikban régi, gyönyörű orgonák vannak, és emellett régizene-fesztiválon tudják újraéleszteni a régizene szeretetét – mondta Maria Luisa Baldassari, a bolognai Ensemble Les Nations együttes alapítója, aki már tavalyi itteni nyaralásán rácsodálkozott a restaurált orgonakincsre.
Anneke Boeke hírneves holland furulyaművész meghatározásában pedig „a régizene tulajdonképpen a népi zenének a gyereke: vad, friss, tele van fantáziával, nyitottsággal, és minden benne van”. Az Ensemble Cantilene együttes alapítója örömmel jegyezte meg, hogy milyen sok fiatal és gyerek hallgatója volt Béres Melinda erdélyi hegedűművész késő esti koncertjének a Csíki Moziban. A fesztiválközönségnek üzenve arra biztatta a szülőket, minél előbb hallgattassanak élő zenét gyermekeikkel, a koncertszervezőket pedig minél több gyermekkoncert beiktatására buzdította. Az eseményen különben idén is rendkívül népszerűnek bizonyult a szombati Reneszánsz Gyereknap, ahol székelyudvarhelyi fiatalok régizene-együttese zenélt.
– Amit elterveztünk, összejött, a szervezőkkel közösen úgy értékeljük, hogy sikeres fesztivált zártunk – nyilatkozta lapunk megkeresésére
dr. Filip Ignác fuvolaművész, a fesztivál művészeti igazgatója.
Mint mondta, a külföldről érkezett együttesektől azt a visszajelzést kapták, hogy nagyon jól érezték magukat Csíkszeredában, nagyon szép ez a vidék, a fesztivál pedig jó és színvonalas. – Igyekeztünk úgy kínálni, hogy legyen intellektuálisabb zene és szórakoztató zene is, és reméljük, mindenki megkapta a hangulatának megfelelőt – tette hozzá.
A Hargita Megyei Kulturális Központ és Hargita Megye Tanácsa által 12 éve szervezett és éltetett rendezvényt idén a reformáció emlékéve főtémának szentelték, figyelve a Monteverdi-, Telemann-, Kájoni-jubileumokra, ugyanakkor megünnepelték a fesztivál saját jubileumát, a tízéves Régizenei Nyári Egyetemet. Jövőre azonban visszatérnek ahhoz a jellemzőhöz, amely szerint az erdélyi, a francia, olasz, angol és a német zene tematizálása után ezúttal a spanyol zene kerül középpontba.
– A spanyol zene hatalmas fejezete a zenének és a régizenének is, amit semmiképpen sem lehet kihagyni – hangsúlyozta Filip Ignác, hozzátéve: nem hagyják ki a programból a magyar régizenét sem, és továbbra is találkozóhelye lesz az erdélyi régizenészeknek Csíkszereda.

Gergely Edit