Volt egyszer egy…

…hókuszpókusz: vándor- vagy kölcsönszó, ami az angol nyelvben született – első írásos említése 1624-ből való –, majd holland közvetítéssel megtalálható a németben, a finnben, német közvetítéssel a magyarban, a románban stb. A nyelvtörténetben eredetének legelső magyarázójaként John Tillotsont (1630–1694) Canterbury érsekét említik. Eszerint a hókuszpókusz a katolikus mise „ez az én testem” jelentésű latin hoc est corpus (meum) félrehallásából származik, annak eltorzított változata. A reformáció korabeli csúfolódó szatirikusok nevezték el bűvészszónak, merthogy a kenyeret és bort istenséggé változtatja. Már ebben a században felbukkant a magyar irodalomban is, Amade László egyik költeményében. Létezik olyan elmélet is, mely a hókuszpókuszt egy mágus, Ochus Bochus nevének torzulásaként értelmezi. Ochus Bochus, más néven Oker Boker démoni, gonosz lény volt, ki az erdők mélyén lakott. Az idők során számos olyan mutatványos és bűvész lépett fel, aki Ochus Bochus álnéven szórakoztatta a közönséget.1634-ben Angliában a kezdő bűvészek számára kiadtak egy tankönyvet is, amelynek címe Hocus Pocus Junior volt. Néprajzi feljegyzések szerint a hókuszpókuszt ráolvasóként is mondikálták veszettség és láz ellen.
A hókuszpókuszhoz hasonlóan közismert nemzetközi varázsszó az abrakadabra is. Ez utóbbi ráadásul a napjaink ezoterikus tanaiban járatosak és beavatottak révén újból feltámadt, s teljes fegyverzetében sajátos és fontos helyet kapott a bűvölő-bájoló hókuszpókuszokban. Az ősi abrakadabrát ma abrahadabra formában is írják és mondják, mióta a 20. század legnagyobb mágusának tartott Crowley azt állította, hogy az abrahadabra az új évezred mágikus gyógyító varázsigéje. Ezért ajánlatos naponta többször hangosan elmondanunk, ha jót akarunk magunknak és persze, az emberiségnek. Elsősorban a jó szándékú szellemek segítségül hívására és betegségekkel szembeni védelemre használatos. Amulett, őrző-védő ékszer felirata is lehet – s akkor nem is kell hangosan ismételgetni. Azt olvastam, hogy az abrakadabra mágikus kántálást, ráolvasást először Severus császár orvosa, Quintus Serenus Sammonicus alkalmazta az időszámításunk után 208-ban indított Britannia elleni hadjárat során, amikor a légiósok a szokatlanul hideg időjárás miatt megbetegedtek, lázasak lettek és köhögtek. Egy darab papírra háromszög alakban írták fel a szót, majd a papirost a betegnek kilenc napig kellett magánál hordania, utána pedig egy folyóba dobnia. Azt tartották, hogy amint a szó eltűnik a papírról, úgy hagyja el a betegség a testet. Egyes kutatók feltételezik, hogy jelentése összefügg az abraxas szóval, ami az Abraxas istenség neve is. Abraxas görög betűvel írott neve számértékben 365-öt tesz ki. Ez összekapcsolja az istent az év napjaival, és így a számmisztikával is.
A kölcsönszavak anyanyelvre való áthallása és értelmesítése, vagyis hangzásbeli hasonlóság alapján egy már ismert s így érthető szóval való társítása nemegyszer a népnyelvi humorra is rávilágít, mint például a cigány hohano (annyi mint: hazudós, csaló) szó magyar átvétele, amiből hóhányó lett. A nyelvésznek, aki „ismeri a dörgést”, könnyű a megfejtés, olykor nem is kell idegen nyelvekben keresgélnie, példának okáért itt éppen egy magyar szó – dörgés – vált elfogadottá egy másik magyar szó – dürgés – helyett és mellett: a szólásmondásban a dörgés eredetileg a kevésbé ismeretes dürgés (a fajdkakas párzásra hívó hangja) volt. Na persze, a mai „művelt” ember naprakész, nemzetközinek titulált szóismereteivel nehéz versenyezni. Sokan azt állítják, hogy ezek az idegen szavak, mivel mindennap használjuk, már szorosan beépültek a köznyelvbe. Adódik a hasonlóság a középkori intézményes latinos műveltséggel és iskolai oktatással, majd később a német nyelvűvel (a sor továbbgondolható), amelyek kötelezőek voltak, s amelyek ellen az adott korok értelmisége elszántan küzdött, vállalva az anyanyelvi műveltség melletti, politikailag sokszor veszélyessé is váló elkötelezettséget. Ma önként vesszük a nyakunkba ezt a sokszor felesleges „nemzetköziséget”, és éppen az értelmiségi réteg?!
A minap magamban jót nevettem egy, az utcán ellesett telefonáló középkorú asszony székely tájszólással keveredő idegen nyelvűségén: „Há’ ezt osztán no komment.” Kedves Olvasóm! Itt befejezem ezt a röpke gondolatfutamot, elmegyek vásárolni, hátha találkozom vajegy székely soppingoló ismerőssel a szupermarketbe’. Ejsze, ezt most no komment!

Kozma Mária