Világhírű sikerdarab a Csíki Játékszín színpadán

Két héten belül a második bemutatóra készül a Csíki Játékszín társulata. A csíkszeredai színház színpadán ez alkalommal a világsikerű kortárs drámaíró, Martin McDonagh A párnaember című drámáját láthatja a közönség.

Elgondolkodtató, megrázó darabbal készülnek. Az egyetemes színház nyelvén szólalnak meg Fotó: Sándor Levente

Vannak, akik szerint szörnyű rémtörténetet mesél el Martin McDonagh A párnaember című színdarabjában, mások burkoltabban fogalmaznak, és azt mondják, hogy az ír–angol származású íróra jellemző módon szarkasztikus és provokatív a történet. Egy dolog biztos: nem idillikus családi történetről, vidám gyermekkorról és felhőtlen életről szól a darab.
– A fő kérdés számomra, ami izgalmassá teszi a történetet, az az, hogy milyen hatással van gyermekkorunk a későbbi felnőtt viselkedésünkre. A gyermekkori, lelki és fizikai traumák – bántalmazás, erőszak – hogyan befolyásolják az egyén viselkedését, életvitelét – mondta az előadás sajtótájékoztatóján Csiki Zsolt rendező.
Ezekre a kérdésekre pedig markáns válasszal felel maga az író, aki pszichológiai szaktudáshoz hasonló módon vezeti végig a szereplőket a történeten, és mutat rá a gyermekkori élmények későbbi lenyomatára, ok-okozatiságára.
A rendező gyakran groteszk, szürreális környezetbe helyezi a történetet, hogy a szerinte is gyakran torz és kifordított élethelyzeteknek megfelelő teret biztosítson, illetve a pszicho-thriller műfajhoz igazodó zenét is használ a színdarabban. A zenét egyébként Veress Albert színész szerezte.
– Senki ne számítson az előadásban utópikus családi képekre, bevallom, számomra első olvasásra sokkoló volt a történet, amelyet McDonagh elénk tár. Minden alapvető társadalmi értékkel szembemegy, a család intézményét és a vallást is megkérdőjelezi. Elgondolkodtató, ugyanakkor megrázó – osztotta meg saját véleményét a darabbal kapcsolatosan Kozma Attila színész.
A történet gerincét Katu­riának, az írónak a rendőrségi vallatása adja, akinek novellái furcsa egyezést mutatnak az élet történéseivel.
Kosztándi Zsolt színész két, számára fontos gondolatot emelt ki az előadással kapcsolatosan: azt a feltétel nélküli szeretetet, amely összeköthet egy testvérpárt, illetve az ember által teremtett értékrendet, amelyhez megpróbálunk a végsőkig kitartani.
Parászka Miklós színházigazgató szerint fontos, hogy a csíkszeredai színház is lépést tartson és megszólaljon az egyetemes színház nyelvén, ezért vállalta a társulat A párnaember című színdarab bemutatását, amely világhírű szerző sokat játszott sikerdarabja. Először The Pillowman címmel 2003 novemberében mutatták be a londoni National Theatre Cottesloe színpadán, John Crowley rendezésében.
A bemutató október 21-én este 7 órakor lesz a Hunyadi László Kamarateremben, az előadást tizennyolc éven aluliaknak nem ajánlják. A bemutató másnapján is műsoron lesz az előadás.

Pál Bíborka