Új front nyílt

Úgy tűnik, új frontszakaszt nyitottak Székelyudvarhely irányába a románok. Legalábbis azok az erők, amelyeknek fáj, hogy etnikailag viszonylag sértetlenül megmaradt ez a város és környéke olyannak, amilyen korábban is volt, amikor „kézre vettek”. Marosvásárhely, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy után itt is megfogalmazódott a többségi félelem, és következnek a „jogi lépések”.
A nem is létező, az úgynevezett Székelyföld anyavárosa ma is 97%-ban magyar többségű, annak ellenére, hogy az elmúlt 99 esztendőből 95-öt román fennhatóság alatt töltöttünk. Ez pedig jó jel, bizonyság arra, hogy olyannak kívánunk megmaradni, amilyennek a Jóisten teremtett, s itt szeretnénk élni ezen a földön. Ez a világ legtermészetesebb dolga. Az az érzésünk, hogy ez hasonlóképpen történik másutt is, ahol az emberek ragaszkodnak a szülőföldjükhöz, s nem kívánnak testületileg idegen helyekre menekülni, hogy saját nyavalyáikkal fertőzzék a befogadókat.
Ebben az örökös választási kampányban senyvedő országban mi sem természetesebb, mint kikezdeni a kisebbséget, ha úgy tűnik, hogy el lehet egyéb dolgokról terelni a figyelmet. Ezt teszi az egykori államelnök, akiről bebizonyították, hogy a 2009-es kampányban csalt, s nem teljesen tisztességes úton nyert el egy újabb mandátumot. A vád helytállónak tűnik, annak ellenére, hogy ezt a most regnáló baloldal által kinevezett bizottság mondja. Múlt szerdán hoztak nyilvánosságra idevonatkozó adatokat, s az érintett szombaton már egy magyarországi cég elleni bojkottra szólított fel. Ügyes húzás, s még ebben a ténykedésben akár fel is erősödhet az illető nemzetféltő szerepe. Egy bizonyos Udvarhelyen készült térkép vágta ki a nagy- és mélyromán biztosítékot, amely egyébként legalább öt éve ott található a töltőállomások kínálatában. Akárcsak másfajta termékek is, amelyek az úton lévők figyelmét hivatottak felhívni az ország más régióiban található látnivalókra. Ez is ügyes fogás, hiszen az autózás pénzbe kerül, s ha az úrvezetők jobbra-balra kitérnek kies helyeket látogatni, akkor több benzin fogy.
És a román nemzet hivatásos feljelentője is megérkezett Székelyudvarhelyre. Felpillantott a Városháza homlokzatára, ahol furcsábbnál furcsább zászlókat látott lobogni. Nem Olténia vagy a szintén nem létező Bukovina zászlaját látta a zászlórudakon, hanem valami egészen mást, nyilván, hiszen sajátosságunkból fakadnak e színek és szimbólumok. Sajnos foglalkozni kell a dologgal, s a város keresi a jogi utat, a magunk igazát a törvényi útvesztőben.
A miccsügy lecsengett ugyan, kiderült a disznóság, de igazi megoldás nem született, hiszen senki nem szavatolja azt, hogy hasonló szándékú „riporterek” és „médiaszemélyiségek” nem fognak ismét ilyen „tudósításokkal” előrukkolni. A dolgok tövét nem bántották. Egyelőre. És nagyon valószínű, hogy nem is fogják.
Ugyanakkor történt két igen erősen pozitív előjelű térfoglalás is részünkről a mi oldalunkon: vasárnap – nem is olyan kis külső segítséggel és biztatással – visszaadták a jövőnek a helyiek Csehétfalvát, s ugyanakkor elődeikre emlékeztek az udvarhelyi reformátusok, és az új tanév küszöbén töretlen lendülettel köszöntek a jövendőnek. Ezt tettük a mi oldalunkon legutóbb. Nem mások ellen, hanem önnön magunkért. Csak ifjak legyenek, akik a tudás kapuján belépnek. Csak napszámosai legyenek a székelységnek, akik a megszerzett tudással képesek lesznek majd a falu iránt fordulni ebben az EU-huzatban és furcsa széljárásban.

Simó Márton