Angol lecke 5. – Ügyintézési prók és kontrák

Olvastam egy „világpolgár” szövegében, hogy a külföldi léttel kapcsolatos problémák ott kezdődnek, amikor az ember rádöbben, hogy az ügyintézés másképpen működik hülyén, mint otthon. Lényeges észrevétel! Az aktatologatás magasiskolája folyik ott is a hivatalokban, viszont ha számlát kell fizetnem, akkor le a kalappal a rendszer előtt!

Honti_dokumentumok_TNK_6893_LREgy alkalommal hazalátogattam, a postán befizettem bizonyos
illetéket, de mire a nyugtát kézbe kaptam, addig volt alkalmam megismerni a postásnő sógorasszonyának töltöttkáposzta-receptjét. Csak öt percem ment el a fenébe, nem nagy dolog. Jóval több elment, amíg a csíkszeredai poliklinikáról elsétáltam a postára okmánybélyegért, majd vissza. Elvégre miért is lenne indokolt okmánybélyeget árulni ott, ahol szükség van rá?!
Angliában más a módi. Az ügyfélszolgálatos kedves, mosolygós, nem telefonálgat félórákat, amíg kiszolgál, nem ripakodik rád, ha bátorkodsz zárás előtt tíz perccel megjelenni. Viszont a problémádat sem oldja meg. Elirányít más ablakhoz, megad egy emelt díjas telefonszámot, közli, hogy ő csak útbaigazítást adhat, de nem nézhet bele a felhasználói fiókodba stb.

Az együttérzés álarca mögött
Többször kerültünk olyan helyzetbe, amikor már a bőgés környékezett az angliai ügyfélszolgálat miatt. Kaptunk egy levelet tavaly márciusban, miszerint kötelesek vagyunk kifizetni az albérletünk helyi adóját 2014. szeptember 15-től 2016. március 31-ig. Tehát fizessek adót egy olyan házért, ami nem az enyém, csupán bérelem az egyik szobáját, ráadásul olyan időszakra fizessek, amelynek az első négy hónapjában még, és az utolsó hét hónapjában már nem is laktam ott. Megdöbbentően nagy összeget kellett volna fizetnem a párommal és egy katalán sráccal, aki áprilisban elköltözött a lakásból és jóformán semmit sem tudtunk róla. Amikor a városházán utánajártunk az ügynek, első két látogatásunk alkalmával közölték velünk, hogy sajnálják, a papíron azt írja, hogy ezt az összeget nekünk szigorúan ki kell fizetnünk. „De naccsága, öten laktunk abban a házban, egyik lakótársunkat sem ismerjük, ráadásul másfél évről van szó, de mi csak hét hónapot lakunk ott!” „Sajnálom, ez a törvény.” Tavaly július óta vártuk, hogy vegye észre a városháza, hogy esetünkben a tulajdonosnak kell fizetnie az adót, nem nekünk. Bírósági idézést is kaptunk, amit utólag visszavontak. Ha jól emlékszem, idén februárban oldódott meg az ügy, kiderült, hogy többszöri hivatalos felkérésünk ellenére sem nézték át a dossziénkat, amiben egyértelműen ott szerepelt az igazunk bizonyítéka – nem a sorok között, hanem jól láthatóan.
Aztán elköltöztünk abból a lakásból, és ahhoz, hogy az új lakásunkba beköltözzünk, különböző dokumentumokat kellett szolgáltatnunk az ingatlanügynökségnek. Többek között ajánlást a munkahelyünkről, mert a fizetési igazolások valamiért nem bizonyultak elegendőnek. Kedden már kértük a munkahelyen az ajánlást – amolyan másolás-beillesztés típusú e-mailt –, péntekre még nem volt meg, de nekünk szombaton okvetlenül költöznünk kellett. A párom – aki közben a feleségem lett – könnyes szemmel közölte velem, hogy az ügynökség kertelés nélkül megmondta péntek délután: ha ma nem lesz meg az ajánlás, holnaptól papíron hajléktalanok vagyunk. (Hatalmas szerencsével végül meglett az ajánlás, de azon gondolkodtunk, hogy otthon legrosszabb esetben is egy borítékkal megoldható az ilyen. Itt nem, és ez alapvetően jó, de ha az ember a törvény szerint akar élni és önhibáján kívül bajba keveredik, akkor ne számítson együttérzésre.)

Agyonközpontosítás
Elromlott a bojlerünk. Zakatolt, kiabált, ütött, vágott, kulcsra zártuk az ajtót, hogy el ne menjen a házból. Az angol lakótársunk felhívta a bojlerre írt telefonszámot. Mint kiderült, Wales-be telefonált. Newcastle-ből a cardiffi központot hívta fel, ahol egy „telefonos szerelővel” kisakkozták, hogy hol mit jelez a bojler, és félóra alatt sikerült „távkapcsolásban” megszerelni. Tehát működött. Egyébként, ha nem működött volna, akkor Cardiffből felhívták volna a newcastle-i kirendeltséget, hogy szalasszanak hozzánk egy szerelőt. Logikus, nem?
Az internettel ugyanez volt a helyzet. Bementünk a márkaboltba, jeleztük, hogy költözünk, nincs szükségünk a szolgáltatásukra. A márkaüzletben semmi releváns adatot nem tudtak kideríteni rólunk és a szerződésünkről, Londonba kellett telefonálniuk a részletekért. Majd még ezerszer, mert megszüntetni az internet-szolgáltatást valamiért sokkal bonyolultabb, mint bojlert szerelni. Egy másik netszolgáltatóval is megjártuk. Két hétbe került volna, míg a szerelő kijön hozzánk bekötni a netet, viszont az sem volt megoldás, hogy egy hónapra előre kértünk időpontot: az túl távoli időpont volt, előjegyzésre alkalmatlan. Végül kéthetes késéssel lett internetünk, de az üresben eltelt fél hónapot is kiszámlázták. Becsületükre váljék: hosszas egyezkedés után utóbb beleszámolták a többletet a következő számlánkba.

Online fizetések
Az online fizetések viszont nagyon jól működnek. Az angol ügyintézésbe belekóstolva nem hiszem, hogy ez angol vívmány lenne, csupán a fejlettség előnye, de tényleg ámulatba ejtő a rendszer. A szolgáltatók honlapja felhasználóbarát, sorban állás nélkül, másodpercek alatt kifizethető a villany, gáz, víz, internet, szinte bármi. Ha túlfizetsz, a „fölösleget” visszautalják – az esetek túlnyomó többségében anélkül, hogy asztalra kellene csapdosni. Nem kell gombóccal a torkodban beszámolj valakinek a túlfizetésről, és mosolyogj, mert az ő jóindulatán múlik, hogy visszakapod-e a pénzedet.
Idekapcsolódik valami, amire viszont figyelni kell: az átverés itt másképp működik. Nálunk kiszúrja a szemünket a nagy reklám, hogy például 35 lej az internet, és alig látható kicsi betűkkel, hogy plusz 7 lej a router bérlése. Angliában az ugrik a szemünkbe, hogy havi 1 font az internet (és a hozzá kötelezően járó vezetékes telefon), és az apróbetűs részben 16,40 font olvasható. Otthon kicsi átverésért nagy cirkuszt csapunk, itt a nagy átverésért senki sem húzza az orrát. Van, amiből megfizetni, és ha ez a bőr lehúzható, akkor a szolgáltató le is húzza!

Kovács Hont Imre