Több mint ezer fiatalt várnak

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) 2017. augusztus 15–19. között újra megszervezi a három évtizedes múlttal büszkélkedő Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót (CSIT). A rendezvényre több mint ezer fiatalt várnak. Az idei találkozó mottója: „Ébredj és lépj!”.

Évente találkoznak a keresztény ifjak Csíksomlyón. Egymásra találás Fotó: csit

Ébredj és lépj! – ezzel a mottójával is jelzi a szervező csapat, hogy itt az idő a lelki megújulásra, a konkrét lépések megtételére, hisz olyan időket élünk, amikor cselekvő hitre van szükség.
– A fiataloknak hirdetni kell, hogy van egy járható, élhető út, hogy csodák ma is léteznek. Isten Szentlelke felébreszt és tettekre késztet – jegyezte meg Bereczki Zsolt, a rendezvény egyik főszervezője.
Idén 40 szervező és 150 önkéntes szolgálja a táborozókat. A találkozónak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Szent István Kollégiuma és a körülötte lévő Mária-kert ad otthont. A bejelentkezettek száma évről évre nő, a helyszín befogadóképessége viszont korlátozott. Ezért a szervezők azt szorgalmazzák, hogy a fiatalok elejétől végéig vegyenek részt a CSIT programjain, mert a napi részvételre nem lesz lehetőség. Aki mégsem tehetné ezt meg, azoknak a CSIT szeretettel megnyitja kapuit a délutáni szentmisékre és a péntek esti koncertre. A rendezvényre május óta fogadják az online regisztrációkat, eddig 700 fiatal jelentkezett.
– Minőségi növekedést akarunk elérni, ezért idén az előző évekhez képest napi háromszori étkezést biztosítunk, új tereket vonunk be, a műhelyeket korcsoportokra bontjuk. Minden korosztálynak tartalmas programot szeretnénk nyújtani, és arra fókuszálunk, hogy a résztvevők Isten és közösségi élménnyel térjenek haza – nyilatkozta Bereczki Zsolt.
A CSIT napi programja a következő: lelki délelőttök, azaz dicsőítés, elmélkedés, kiscsoportos tevékenységek, és ezt a műhelyek délutánja követi. Közös szentmise és tartalmas esti programok zárják a napot. Idén újra programban lesz a Made by God tehetségkutató, amelyen fiatal tehetségek mutathatják meg talentumaikat, továbbá lesz néptáncest, filmvetítés és társasjáték-est. Csütörtökön akadályverseny várja a kiscsoportokat, és ezt lelki est követi Csiszér László vezetésével. Pénteken az Unless magyarországi formáció fog koncertezni, előttük a Blessed street dance csapat lép fel. Idén a szervezők külön figyelmet fordítanak a 20 évnél idősebb résztvevőkre. Számukra külön sátorral, fórummal és kerekasztal-beszélgetésekkel, kiemelten ennek a korosztálynak szervezett műhelyekkel készülnek a szervezők. Akik szívesen részt vennének a CSIT-en, de még nem jelentkeztek be, megtehetik a www.csitinfo.ro honlapon július 20-ig. A rendezvény facebook-oldalán naprakész információk olvashatók.

HN-információ