Színes program és díjözön

Programokban gazdag, négynapos ünnepségsorozattal várták haza a Szent Péter és Pál-búcsúra az idegenbe származottakat Gyergyócsomafalván. A rendezvénysorozat keretében osztották ki szombaton a Gubcsi Lajos magyarországi író által alapított Magyar Művészetért Ex Libris Díjakat.

Ex Libris Díj a Magyar Művészetért. A Vadárvácska Alkotótábor is a díjazottak között volt

Ex Libris Díj a Magyar Művészetért. A Vadárvácska Alkotótábor is a díjazottak között volt

A Szent Péter és Pál tiszteletére szentelt templom búcsúja köré szerveződő Csomafalvi Napok első három napján főleg kulturális és sportrendezvényeket kínáltak az ünnepelni vágyóknak a szervezők. A tizenhatodik alkalommal szervezett rendezvénysorozat első napján a pedagógusokat ünnepelték meg a Feredőnél, szombaton délelőtt különféle sportrendezvényeken és játékokon vehettek részt az érdeklődők. Ugyanezen a napon délután két tárlatnyitó is volt; a Borsos Miklós Emlékházban a gyergyóalfalvi Vadárvácska Alkotótábor több mint tízéves anyagából nyílt kiállítás, a felső nyírkerti Rendezvénycsűrben pedig Szász Klementina festményeit mutatták be. Ezt követően adták át a Magyar Művészetért Ex Libris Díjakat, ez alkalommal két magánszemélyt és négy intézményt részesítettek az elismerésben. A díjat 2009-ben alapította Gubcsi Lajos magyarországi író, és évente azoknak adják, akik életük során bármely területen sokat tesznek a magyarságért. Így idén díjat vehetett át Benkő Emőke baróti magyartanár és Nagy Balázs sepsiszentgyörgyi néprajzkutató, valamint a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a gyergyóalfalvi Vadárvácska Alkotótábor, a gyergyócsomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola és a sepsiszentgyörgyi Székely Idő folyóirat. A díjazottak személyére a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány tett javaslatot.
Tegnap este Mahó Andrea és Csengeri Attila operett- és musicalénekesek koncertje előtt került sor a testvértelepülési kapcsolatok kerek évfordulóinak a megünneplésére, majd hajnalig tartó utcabál következett.
A programsorozat ma is folytatódik, hiszen ma osztják ki a díszpolgári címet, a Csomafalváért Díjat és az Önkormányzati Érdemdíjat a művelődési házban tartott dísztanácsülésen, majd 12 órától kezdődik az ünnepi szentmise a Szent Péter és Pál tiszteletére szentelt templomban. A búcsút követően további szórakoztató programok várják az érdeklődőket, az ünnepségsorozat záróakkordja pedig Rúzsa Magdi koncertje lesz.

Jánossy Alíz