Szejkefürdői Unitárius Találkozó

Minden év augusztusának má­sodik szombatján tartják a Szejkefürdői Unitárius Találkozót.

Atizenkilencedik alkalommal megszervezett találkozó 2017. augusztus 12-én, szombaton 11 órától kezdődik Szejkefürdőn, a reformáció 500. és a vallásszabadság kihirdetésének 449. évében.
A találkozó szervezői a Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsa, a Székelyudvarhelyi 1. sz. Unitárius Egyházközség, valamint a Magyarországi Egyházkerület és a Küküllői Unitárius Egyházkör.
A Szejkefürdői Unitárius Találkozó egy, a 19. században már feljegyzett unitárius vallásos találkozóban gyökerezik. A Kis- és a Nagy-Homoródmente unitárius egyházközségeiből az aratás és a csépelés utáni időszakban, augusztus hónap utolsó vasárnapján, felmentek az emberek Homoródfürdőre, ahol a források mellett istentiszteletet tartottak, majd mulattak. Erdély másodszori elcsatolását követő években még élt ez a hagyomány, ám a kommunista diktatúra idején szünetelt. E vallásos hagyomány újjáélesztésére és egyetemes szintre való emelésére 1999-ben került sor.

A találkozó programja
A megnyitót és a huszárok zászlóátadását követően üdvözlőbeszédek hangzanak el: Kelemen Szabolcs, a házigazda egyházközség beszolgáló lelkésze; Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke; Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese; Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere szólal fel.
Istentisztelet: Kászoni Kövendi József, a Magyar Unitárius Egyház püspöki helynöke; Orbán Gyöngyvér, a házigazda egyházközség énekvezére. Úrvacsora: Szentgyörgyi Sán­dor, a Küküllői Unitárius Egy­házkör esperese; Jenei Ildikó, dicső­szent­mártoni énekvezér. Orbán Balázs sírjának koszorúzása: Szalóczy Pál, budapesti színművész. Kulturális műsor: a dicsőszentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes kis-küküllőmenti népdalokat és néptáncokat ad elő. Előadások: Fülöp Dezső Alpár ádámosi lelkész – A küküllői egyházkör egyházközségei; Kriza János miskolci lelkész – A magyarországi egyházkerület egyházközségei. Az úrvacsora a Küküllői Unitárius Egyházkör és a Magyarországi Egyházkerület adománya. A találkozó ideje alatt gyermek- és ifjúsági sátor működik. Kérik a résztvevőket, hogy vigyék magukkal egyházközségi zászlójukat és/vagy névtáblájukat, illetve kérik a zászló/tábla vivőket, hogy lehetőség szerint öltözzenek népviseletbe; vigyenek magukkal énekeskönyvet, pokrócot és esernyőt; amennyiben koszorút szeretnének elhelyezni Orbán Balázs sírján, tudassák szándékukat a szervezőkkel
Tudnivalók: a találkozó helyszínén egyházi kiadványok vásárolhatók; a társszervező egyházközségek nőegyletei az általuk készített népművészeti cikkeket eladásra kínálják; a találkozó helyszínén étel és ital kapható; a parkolásnál kérjék a helyi rendőrök és a szervezők segítségét; Székelyudvarhelyről Szejkefürdőre autóbuszok indulnak három időpontban 9.30-kor, 10-kor, 10.30-kor. Mindhárom alkalommal a Patkóban, a Tábor és a Bethlen negyedben, valamint a Septimia előtti megállóban van lehetőség a fölszállásra.Visszaindulás 16.30-kor, 17 órakor és 17.15-kor.